Az öreg hölgy látogatása lesz az évad utolsó bemutatója Marosvásárhelyen

A Tompa Miklós Társulat 2016/2017-es évadának utolsó nagytermi bemutatója Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása című darabja, melyet „mindenütt jó, de legjobb két részben” műfaji megjelöléssel láttak el az alkotók. A 12 éven felülieknek ajánlott előadást Perczel Enikő nyersfordítása alapján viszik színre a Mohácsi testvérek.

Az öreg hölgy látogatása című előadás színrevitele kapcsán a rendező Mohácsi János így fogalmaz: „A totális csőd felé prosperáló szülővárosába tér vissza Claire Zachanassian, a milliárdos üzletasszony, talán utoljára, talán nosztalgiázni; mindenesetre először azóta, hogy több évtizede kitaszították onnan ugyanazok, akik most kitörő örömmel fogadják. Alig-alig felnőtt lányként üldözték el valaha, miután olyan méretes, kövér bűnt követtek el ellene, amit képtelenség megbocsátani nekik.
Talán a kora teszi, talán a mindannyiunkban ott bujkáló kísértés a könyörületre, a milliárdos asszony olyan ajánlatot tesz a lepukkant kisvárosnak, amely mindörökre felvirágoztatná a valaha jobb napokat látott megyeszékhelyet; a települést magát, a gyárakat, az ipart, a mezőgazdaságot, a kereskedelmet egyaránt, és személyesen is ragyogó jólétet és felhőtlen boldogságot hozna az emberek életébe, valamint örök vasárnap délutáni két gombóc csokoládéfagylaltot.
Viszont a kedves, éltes hölgy cserébe kér valamit; valamit, amit mindenki, akiben egy hangyányi morál vagy akár csak tisztesség lakozik, azonnal visszautasítana, ahogyan a város is egy emberként, felháborodottan küldi vissza az ajánlatnak még gondolatát is a feladónak. Vagy csak azt hiszi. Mert a gondolat, ahogy a gondolatok szokták, elszabadul.”A címszerepben Berekméri Katalint láthatjuk viszont, a népes szereposztás további tagjai: Ördög Miklós Levente, Kilyén László, Nagy Dorottya, Kiss Bora, Csíki Szabolcs, Galló Ernő, Moldován Orsolya, László Csaba, Lajter Ernesztó, Korpos András, P. Béres Ildikó, Bokor Barna, Tollas Gábor, Varga Andrea, Kovács Botond, Simon Boglárka-Katalin, Henn János, Varga Balázs, Ruszuly Ervin, Lőrincz Ágnes, Biluska Annamária, Gecse Ramóna, Huszár Gábor, Máthé Zsolt, Czüvek Lóránd, Demeter Márk Cristopher, Szakács László, Klaudia Kuruczová, Pál Zoltán, Rákosy Ancsa, Zádor Fanni.

Dramaturg: Mohácsi István; Zene: Kovács Márton; Díszlet: Mohácsi András; Jelmez: Remete Kriszta; Segédrendező: Fülöp Bea; Rendező: Mohácsi János.

A bemutatóra 2017. május 26-án, pénteken 19.00 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. Érvényesek a Bernády György mecénás és a Kemény János bemutató bérletek. Következő előadások: május 29., hétfő 19.00 óra – Delly Ferenc nyugdíjas és Kovács György felnőtt bérlet, június 14., szerda 20.00 óra, illetve június 15., csütörtök 17.00 óra – Kántorné nyugdíjas bérlet.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház felhívja kedves nézői figyelmét, hogy az erre az évadra váltott bérleteket használják fel ezen előadások valamelyikén.

Jegyek válthatóak a Színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (hétköznap 12.00-17.30 óra között, telefon: 0372 951 251) és a Színházban működő jegypénztárban (hétköznap 9.00-15.00 óra között és előadás előtt egy órával, telefon: 0365 806 865) és online, a www.biletmaster.ro honlapon.

Kapcsolódók

Kimaradt?