A magyar nyelvterület első kőszínháza Kolozsváron, a Farkas utcában nyitotta meg kapuit a közönség előtt, éppen 200 éve, 1821. március 12-én. Arról, hogy miért volt két nyitóelőadása a színháznak, melyik európai színházépület mintájára készült, hányan fértek el a nézőtéren, ma miért nem látható már, illetve a tíz napos jubileumi rendezvénysorozatról Bartha Katalin Ágnes színháztörténészt, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának dékánhelyettesét kérdeztük.

A színháztörténésztől megtudtuk, hogy az 1821-ben megnyílt kőszínház konkrét építéstörténete 18 évvel korábban, 1803-ban kezdődött, amikor erdélyi arisztokraták megvásárolták a telket, és letették az alapkövet. Az épületre 1813-ban került tető, de még jó néhány évnek el kellett eltelnie, hogy a belső tér is úgy kialakuljon, hogy 1821. március 12-én, illetve 13-án megnyílhasson a színház a közönség számára is.

A színház felépítésének sokszereplős történetéből Bartha Katalin Ágnes az építést vezető, azt anyagilag is támogató Káli Nagy Lázár birtokos nemest, színházbérlő-igazgatót emelte ki, aki emlékirataiban le is írta az első évek történetét. Az arisztokrata családok mellett a vármegyék s a székely székek is támogatták a színházépítést, hogy az majd az Erdélyben játszó, magyar hivatásos színtársulatoknak „állandó lakhelyéül” szolgáljon, hangsúlyozta a színháztörténész.

Zrínyi és Mátyás király az európai színvonalú színpadon

A nyitás napján, március 12-én arisztokrata műkedvelő társulat lépett először színpadra, ami jól mutatja a korabeli pártolói közeg súlyát a városban. „Nekik nem ez volt az első játékuk, magánszalonokban is játszottak már. Megfigyelhető a párhuzamosság végig ebben a korszakban: az arisztokrata műkedvelők a szalonjaikban játszanak, a hivatásosok pedig a színpadokon. Szépen találkozik a két történet, amikor 1821-ben előbbiek nyitják meg a színházat a Petrichevich Horváth Dániel fordította Zrínyi című Theodor Körner -darabbal” – mutatott rá Bartha Katalin Ágnes. Petrichevich Horváth Dániel, az erdélyi földbirtokos és császári-királyi főstrázsamester amúgy nem csak fordította a szöveget, hanem maga játszotta el a főszerepet is: szívesen játszott, Déryné tehetséges előadóként emlékezik meg róla, örökös páholyát még 1810-ben 1000 forintért váltja meg. A megnyitó másnapján a hivatásosok is színpadra álltak, ők Szentjóbi Szabó László Mátyás király, vagy A nép szeretete a jámbor fejedelmek jutalma című történeti érzékenyjátékát játszották el.  

A ma már nem látható Farkas utcai épület 85 évig szolgált színészek hajlékaként. Sajnos az eredeti tervrajz elveszett, de Káli Nagy Lázár leírásából fogalmat lehet arról alkotni, hogy milyen volt a belső tere: a korabeli európai színházak színvonalán állt, három süllyesztője volt, alatta kerékszerkezetes, gyors díszletváltásra alkalmas gépezettel, magyarázta a színháztörténész. Mint mondta, Káli Nagy leírásából az is kiderül, hogy a kolozsváriak a bécsi Theater an der Wien mintájára építkeztek, a színház remek színpadtechnikával rendelkezett, a deszkákra akár szekerekkel is rá lehetett menni. A színház 1200 néző befogadására volt alkalmas, de zsúfoltan akár 1500-an is elfértek, tudtuk meg.

Mikor a korabeli nézőkről, az előadások fogadtatásáról kérdeztük, Bartha Katalin Ágnes kiemelte, hogy a korabeli nyilvánosság sajátosságai miatt a nyitó előadások recepciójáról nem sok maradt fenn, a Zrínyi-előadás plakátja ismert, a Mátyás király kolozsvári szövegkönyve sajnos elveszett, de a fennmaradt levéltári akták izgalmas információkat szolgáltatnak többek között az események megszervezéséről, szereplőiről, költségéről. „A reformkorban nagyon nagy súlya volt a páholybérlő arisztokrata családoknak, a nyitáskor 50 páholy volt a nézőtéren, ebből 24-et a nagy összegekkel támogató családok kaptak örökre, ez hagyományozódott a családon belül. Ugyanakkor ott volt a gubernium (erdélyi kormányzóság, szerk. megj.) tisztviselői kara is, amely nem csak az előadások látogatásával támogatta a színházat” – beszélt a korabeli viszonyokról a színháztörténész. Hozzátette: a gubernium tisztviselői is részt vettek a színház életében, darabfordítók, drámaszerzők is kerültek ki közülük, például Kövesdi Boér Sándor is, aki több darabot fordított, számos eredeti érzékenyjátékot írt, rövid ideig igazgatói tisztséget látott el.

A színház aranykorszakai

Bartha Katalin Ágnes szerint „soktényezős kérdés”, hogy melyik időszakot nevezhetjük a Farkas utcai színház „aranykorának”. Néhány igazgató, intendáns neve által fémjelezett időszakot lehet ilyennek nevezni. Mint emlékeztetett, sokan Ditrói Mór igazgató nevét említik (1887 és 1896 között vezette a Kolozsvári Nemzeti Színházat), aki új, lendületes próbastílust vezetett be, és akinek az idejében összevágó, színvonalas előadások születtek, ám fontos szerepe volt Fehérvári Antal vállalkozó-színigazgatónak is (1866-1871 közötti bérlőigazgató), akinek a vezetése alatt indult el egy olyan konszolidációs időszak a kolozsvári színház történetben, amikor majdnem 5 és fél éven át együtt volt egy társulat a Farkas utcában, és neki köszönhető az is, hogy olyan színészek kerültek a társulathoz, mint Jászai Mari vagy E. Kovács Gyula. Említhetjük Korbuly Bogdán intendatúrájának a korszakát (1874-1878) is, amikor újabb épülettel, a nyári favázas színkörrel gazdagodik a város, és a két helyszínen gazdag repertoárt nyújtanak.

Ditrói Mór igazgatóságnak korszakában, 1891-ben például 48 napon át tartó magyar drámaciklust, az 1894-95-ös évadban meg 20 napon át tartó Shakespeare-ciklust mutattak be a Farkas utcában. Kiemelkedő pillanatként könyvelhetőek el Bartha Katalin Ágnes szerint a színházi évfordulók is, amelyek mindig „nemzeti identitást megerősítő események voltak”, és gyakorlatilag a „színháztörténet folytonosságát tudták ünnepelni”.

Az épület 85 éven keresztül szolgált otthonként különböző társulatok számára, ám az 1800-as évek végén már egyre nehezebben kapta meg a működési engedélyt. Végül 1903-ban tűzveszélyesnek nyilvánították, és 1906-ban megtartották az utolsó előadást, majd kiköltöztek onnan. A társulat sorsáról a nemrégiben megjelent Kötő József-emlékkötetben olvashatunk bővebben, ebben – mint írtuk – Gaal György irodalomtörténész, kolozsvári helytörténész feltárta, hogy 1906 után az állam megvette az épületet az egyetem számára, 1907-ben földrengésjelző állomást létesítettek a pincéjében, és a növénytani múzeum anyagát is ott helyezték el. Az első világháború után, 1919-ben a román adminisztráció vette át, végül 1934-ben lebontották, és 1937-ben, II. Károly román király jelenlétében megnyitották a helyén a ma is ott álló Akadémiai Kollégiumot (Egyetemiek Háza).

Tíz napos rendezvénysorozattal készülnek a jubileumra

A 200 éves évforduló tiszteletére a BBTE kulturális és tudományos eseménysorozattal készül március 12. és 22. között, tíz napon át. A színház közös tere – a közös tér színháza című rendezvénysorozat az egyetem három karának összefogásával jött létre: a Színház és Film Kar, a Bölcsészkar és a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar „egy igazi városi esemény” megszervezésére törekszik, amelyen interaktív egyetemi előadások, zenés workshopok, kerekasztal-beszélgetések, színháztörténeti kisfilmek és online zenei előadások is lesznek. A nemzetközi konferencián 27 résztvevő tart előadást, Európa több országából, mindez pedig online lesz követhető a Magyar Színházi Intézet Facebook-oldalán, ahol már a részletes program is elérhető.