Nyitás Szatmáron: két nagyszínpadi és három bábelőadásra várják a nézőket

Mivel a járványügyi helyzet a legfrissebb adatok szerint megengedi, hogy újranyissanak az előadótermek, a hét folyamán a szatmárnémeti Harag György Társulat és a Brighella Bátagozat öt bérletszünetes előadást játszik: két nagyszínpadi és három bábelőadásra várják a közönséget.

A színház közleménye szerint április 23-án, pénteken 18 órától a Cérnácska Szabócska című hat éves kortól ajánlott bábelőadás lesz műsoron az Iparosotthon bábszínházi termében, április 24-én, szombaton 11 órától a Ciróka babaelőadás ugyanitt, ugyanaznap 18 órától az Illatszertár című előadás az Északi Színházban, majd április 25-én, vasárnap 11 órától a Terülj, terülj asztalkám! című bábelőadás az Iparosotthon bábszínházi termében és ismét az Illatszertár 18 órától az Északi Színházban.

Jegyek, a járványügyi előírások miatt korlátozott számban, az Északi Színház jegyirodájában vásárolhatók meg, hétköznaponként 10 és 17, szombaton 10 és 13 óra között. A helyek korlátozott száma miatt a társulat munkatársai arra kérik a kedves közönséget, a jegyeiket szíveskedjenek elővételben megváltani, vagy jelezzék a szándékukat a fent említett munkaidőben a 0261-712106 és 0736625907 telefonszámok valamelyikén, majd ezt követően a helyszínen kiválthatják a belépőket.

Kapcsolódók

Kimaradt?