banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Online, ingyenesen nézhető a Szigligeti Színház Napnyugat Expressz című előadása

Március 22-28. között Matei Vișniec nemzetközi hírű román drámaíró tiszteletére szervez fesztivált a Román Nemzeti Irodalmi Múzeum. Az eseménysorozatban helyet kapott a Szigligeti Színház Napnyugat Expressz című előadása is, amelynek felvételét március 27-én, 18 órától, huszonnégy órán keresztül ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők a szervező intézmény Facebook-oldalán.

Matei Vișniec drámáját 2019-ben mutatta be a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata, Zakariás Zalán rendezésében. A színház közleménye szerint a cím valóban rájátszás: a luxusutazást, az egzotikumot, a kalandvágyat magában hordozó Orient Expressz, a világhírű vonatjárat, keletet hívatott elszigetelt kincsként bemutatni. A Nyugati Expressz azonban egy másfajta elvágyódást hordoz magában, fényűző álmok helyett az életről szól. Míg az egyik a gazdag nyugatiak örömutazásait szolgálta, a másikon megélhetésükért küzdő emberi csoportok tömörülnek. A történetben a balkán egy sztereotípiáktól átitatott nyugati elképzelésként mutatkozik meg a filmforgatás jeleneteiben, melyet kiegészítenek a mindennapok poros valóságáról szóló történet-ékek.Napnyugat expressz | fotó: Vigh László Miklós

A produkcióról a rendező, Zakariás Zalán, korábban elmondta: „Vișniec költői színházi formanyelve nagyon alkalmas arra, hogy a Balkán e dekadens világával sűrítetten szembesítsen. A most bemutatandó előadás túl azon, hogy magyar nyelvű ősbemutató, még egy nagyon fontos újdonságot tartalmaz: Vișniec egy olyan szövegverziót küldött nekem, amelynek egyes jeleneteit sem nyomtatásban, sem színpadon nem olvashatta-láthatta a közönség”.

A nagyváradi bemutatóról a szerző, Matei Vișniec azt nyilatkozta: „Nagyon megható élményben volt részem Nagyváradon, a premier estéjén. Sikerélményben. Ahogy mondtam, a szöveg iránti tiszttelet nem elég egy igazán jó előadás létrehozásához. De nem elegendő a rendezői ötletek, a tehetség sem. Egy igazán jó előadáshoz tehetséges színészekre, egyfajta lendületre van szükség a csapatban, illetve nagyon sok nagylelkűségre a társulaton belül... Ez az, amit a Szigligeti Társulatnál láttam.”

Az előadás 2019-ben elnyerte a brassói Kortárs Dramaturgiai Fesztivál legjobb rendezésért és legjobb női főszereplőnek (Román Eszter) járó díjat, 2020-ban pedig az Országos Színházi Fesztivál online programjában is szerepelt.

Kapcsolódók

Kimaradt?