Gianina Cărbunariu-darabot mutatnak be a hamarosan záró Szigligeti Stúdióban

Március 6-án, 19 órától mutatja be a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata Gianina Cărbunariu A tigris című drámáját. Az előadás a Sonnenfeld-palota felújítása miatt hamarosan záró Szigligeti Stúdiót búcsúztató eseménysorozat része.

A színház közleménye szerint a kortárs produkció egy megtörtént esetet dolgoz fel a kortárs román drámaírás kiemelkedő alakjára jellemző humorral és iróniával. Az előadást Tóth Tünde rendezi.Fotó: Szigligeti Színház

2011. december 13-án a szebeni állatkertből az etetője gondatlansága miatt elszabadult egy tigris. Az állat órákig csatangolt a városban, míg a rendőrökből, vadászokból és állatkerti gondozókból álló csapat bekerítette és lelőtte altatóinjekcióval. Cărbunariu áldokumentum-színházi drámájában, a Mihaela nevű nősténytigris városi portyájáról a város közösségének különböző tagjai beszélnek, sajátos nézőpontjukból. Így, a dráma a kortárs európai és romániai társadalom működésének keresztmetszetét is nyújtja.

A darabválasztásról Tóth Tünde rendező elmondta: „A tigris című szöveget a Színház folyóirat internetes portálján olvastam először, és azonnal megfogott egyrészt a darab szerkezete, másrészt az éles társadalomkritika, harmadrészt pedig az, hogy elsősorban színészként nagyon sok lehetőséget láttam benne”. A rendezői koncepcióval és próbafolyamattal kapcsolatban, Tóth Tünde hozzátette: „Laza asszociációk füzére maga az előadás, a burleszk és az abszurd között lavírozunk. Sokat beszélgettünk a színészekkel arról, hogy mit gondolnak a szöveg által felvetett problémákról. Mindennek megvizsgáltuk a színét és a fonákját. Alapvetően jókedélyű próbafolyamat volt, s reméljük, ebből valamit át tudunk adni majd a közönségnek”.

A tigris bemutatójára március 6-án, 19 órától kerül sor, a második előadást március 7-én, 19 órától tartja a színház. Jegyek a színház Madách utcai jegypénztárában kedden és csütörtökön 10-19 óra között, illetve szerdán és pénteken 13-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt, és a Fekete Sas palotában működő Árkádia jegypénztárban szerdán és pénteken 10 és 13 óra között, valamint egy órával az előadások előtt kaphatók.

Kapcsolódók

Kimaradt?