Hamlet-bemutatóval ünnepli 120 éves évfordulóját a nagyváradi Szigligeti Színház

Fennállásának százhuszadik évfordulóját ünnepli a nagyváradi Szigligeti Színház: ez alkalomból, október 16-án a Gyulai Vászínházzal koprodukcióban készült Hamlet díszbemutatóját tűzi műsorára a Körös-parti teátrum.

William Shakespeare egyik legismertebb és a drámairodalom egyik legnagyobb szabású alkotását Telihay Péter rendezésében láthatja a közönség, írja a színház közleménye. Az augusztusban a Gyulai Várszínházban, szabadtéren is bemutatott produkció ezúttal a Szigligeti Színház nagytermében mutatkozik be a nagyváradi közönség előtt.„Ahogy jobban elmélyültem a Hamletben, rájöttem, hogy ez egy rendkívül komplex történet” – nyilatkozta korábban Telihay Péter: „Kilóg az életműből, szerkezetileg is, de az alkalmazott technikák felől nézve is.  Azt hiszem, hogy A vihart leszámítva, ez az egyetlen darabja Shakespeare-nek, ahol sikerült nagyon messzire mennie az aktuális Angliától. Olyan mélyre ásott, és olyan szintekre hatott le, ahol már elengedte a hétköznapi valóság bizonyos elemeit, és a tudatalattinak olyan birodalmába tért, ahová nagyon nehéz követni” – mondta el a színháznak adott interjújában a rendező, majd hozzátette: „A Hamlet ledob magáról minden aktualizálási ambíciót. Sok előadást láttam, sokról tudok, de mindegyik, amelyik egyetlen elemnek rendelte alá a rendezői koncepciót, leszűkített számtalan értelmezési tartományt. Azt remélem, hogy a mi előadásunk ezt a sokféleséget, ezt a többszörösen csiszolt prizmát, amiben nem tudom hányféleképpen törik meg a fény, sikerül megmutatni.”

Az előadás címszerepét Sebestyén Hunor játssza, aki szerepformálásáról korábban így nyilatkozott: „A dán királyfi rendkívül szenvedélyes. Értem ezalatt azt is, hogy önmagáról is rendkívül szenvedélyesen gondolkodik. Folyamatosan egy belső vívódáson megy keresztül. Hamlet megérintheti a megfohatatlant, mert találkozik a szellemmel, kommunikál is vele, és ez őt egyfajta kiváltságos helyzetbe hozza, ugyanakkor egy óriási teher is számára, amit a többiek nem is érthetnek, hiszen nem élték át, amit ő. Ebből az is következik, hogy egy magányos valakiről beszélünk.”A színház munkatársai felhívják a közönség figyelmét arra, hogy a kétrészes előadás első részét követően egyórás szünetet tartanak, amely alatt a közönség el kell hagyja a színház épületét. A szervezők a hatvanéves vagy annál idősebb nézőinket a szünet idején a Szigligeti Stúdióba várják, ahol választhatnak, hogy a fehér teremben Hajdu Géza, vagy a fekete teremben Dobos Imre színművészeink színházi anekdotáit hallgatják meg. A szünet ideje alatt a színház közönségforgalmi, néző- és játékterét fertőtlenítik. A színház kéri nézőit, hogy ezek tudatában váltsanak jegyet a Hamlet című előadásra. Azok, akik már megvásárolták jegyeiket, de a fentiek fényében nem kívánnak részt venni az előadáson, jelezzék ezt a színház jegypénztárában.

A díszbemutatóra és az október 17-ei második előadásra jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online.

A Szigligeti Színház története röviden:

  • 1798. augusztus 26. az első magyar nyelvű hivatásos színielőadás Nagyváradon;
  • 1900. október 15-én díszes ünnepséggel megnyitja kapuit Nagyvárad állandó színháza. A teátrum Szigligeti Ede nagyváradi születésű drámaíró, színházszervező nevét viseli. Az épület 15 hónap alatt készült el, a bécsi Fellner és Helmer építészcég tervei alapján, Rimanóczy Kálmán és társai kivitelezésében;
  • 1949. a Szigligeti Színház Állami Magyar Színház néven folytatja tevékenységét;
  • 1950. az Állami Magyar Színház kötelékében létrehozzák az Állami Bábszínházat, amely 1952-ben önálló intézménnyé válik;
  • 1956. az intézmény Állami Színház néven, kéttagozatú intézményként folytatja működését; létrehozzák a román nyelvű színtársulatot;
  • 1990. a rendszerváltást követően az Állami Színház magyar tagozata felveszi a Szigligeti Társulat nevet;
  • 2004–2011.   az épület külső és belső restaurálási munkálatai miatt a Szigligeti Társulat alternatív helyszíneken (Szabadság Mozi, Állami Filharmónia Enescu–Bartók terme) játszik;
  • 2011. január 27.  a Bihar Megyei Tanács határozata értelmében, a Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes egyesítésével létrejön a Nagyváradi Magyar Színház, amely később újra felveszi Szigligeti Ede nagyváradi születésű drámaíró, színházszervező nevét;
  • 2015. szeptember 18. ünnepélyes keretek között felavatták a Sonnenfeld palota udvarán található, egykori nyomdaépületből, a nézők és vállalkozók adományaiból kialakított Szigligeti Stúdiót;
  • 2019. december 16. átadásra kerül a színház felújított színpada és színpadtechnikája.

Kapcsolódók

Kimaradt?