banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Színházi világnap Erdélyben: online és élő előadások is lesznek a magyar színházakban

A településenként változó járványhelyzetnek megfelelően van, ahol tudnak élő előadást tartani, máshol csak online várják a nézőket az erdélyi magyar kőszínházi társulatok a színház világnapján. Összesítettük a kínálatot.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház eredetileg Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című darabját tűzte műsorra a színházi világnapra, de mivel vörös forgatókönyv lépett életbe a városban, nem tudnak közönséget fogadni. Ehelyett a Lewis Caroll meseregényei alapján készült Alice című produkció felvételét teszik ingyenesen elérhetővé szombaton 17 órától éjfélig a színház Facebook-oldalán. Az előadás, amelyet Bocsárdi László rendezett és amelyben a sZempöl Offchestra is fontos szerepet vállalt, 2018-ban elnyerte az év legjobb színházi zenéjének és legjobb jelmezeinek járó Színikritikusok Díját, Korodi Jankát pedig Alice szerepének megformálásáért a legígéretesebb pályakezdő díjával jutalmazta a magyarországi Színházi Kritikusok Céhe.Alice | fotó: Barabás Zsolt

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az online programok mellett a lehetőségekhez mérten élőben megszervezett eseményeket is ajánl a közönségének a színházi világnapon, a helyfoglalás részletei a Figura Facebook-oldalán olvashatóak. A társulat színészei „kulisszatúrára” várják az érdeklődőket, délután 17 órától Tamás Gyopár egykori helyi újságíró, a színház volt munkatársa Apus könyve című családtörténeti kötetének könyvbemutóját tartják a Figura stúdiótermében, majd 19 órától a YourLivingroomban tart borkóstolót Kolozsi Borsos Gábor a Színész házon kívül projekt keretében. A színházi világnapról készült összefoglalót este 20 órától tekinthetik meg a tévénézők és a virtuális közönség a Gyergyó TV képernyőjén, valamint a Figura Facebook-oldalán. A színház YouTube-csatornáján archív felvételeket tesznek közzé, délelőtt 10 órától az Incanto című mesejátékot Csiki Zsolt rendezésében, délután 6-tól pedig a 2016-17-es évadban bemutatott Phaedra című előadást láthatják a nézők Albu István rendezésében.

A kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum bemutatóval ünnepli a színház világnapját: A kétbalkezes varázsló című mesejátékra várják a hét even felüli gyerekeket és felnőtteket szombaton és vasárnap délután 5-től a Vígadó Művelődési Ház nagytermébe. „Varázsló, boszorka, dzsinn, szomorú király, eltűnt királykisasszony... Ezen a lakótelepen minden van, ami egy olyan igazi-igazi meséhez szükséges. Viszont, ennek a mesének a főhőse bárki lehetne, nem csak a hetedik királyfi, harmadik szegénylegény vagy legkisebbik fiú, hiszen az is elég, ha az illetőt Éliás Tóbiásnak hívják. És hogy hogyan lesz főhős egy olyan gyerekből, aki már azt sem tudja, hogy higgyen-e a mesékben? Hát egy körzeti varázsló és egy kis bájolás segítségével! Kedves nézőink, ha nem hiszik, járjanak a végére!” – olvasható a Daczó Zádor rendezte előadás leírásában.

A Csíki Játékszín szabadtéri vetítésre várja közönségét szombaton este hét órától. Látható lesz Helen Mirren világnapi üzenete Veress Albert igazgató felolvasásában, valamint a Csíki Játékszín 20 éves évfordulójára készült dokumentumfilm.Egy római tragédia

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata az Egy római tragédia című nemrég bemutatott előadását játssza élőben szombaton 18 órától a nagyteremben. Szerencsére április folyamán is többször műsorra tűzik az előadást, ugyanis a hétvégi alkalmakra már minden jegy elkelt. „Maga a darab születési korának polgári környezetét és annak színházhoz való viszonyát, illetve magát a színházat mutatja be. A színháznak mindig az a feladata, hogy a jelen művészeteként a jelenről beszéljen, legyen a kiinduló alapja egy antik görög dráma, egy Shakespeare tragédia, egy 19. századi bohózat, vagy épp egy kortárs szöveg. A mű alaptörténetét a benne fölvetett problémákat, a szereplőket és a szerkezetét megtartva egy olyan előadást hoztunk létre, amely rólunk, a mi polgári környezetünkről, és a mi színházunkról szól” – mondta korábban az előadásról a Maszolnak Keresztes Attila rendező.

FRISSÍTÉS: Tekintettel arra, hogy Marosvásárhelyen az ezer főre eső koronavírusos fertőzések száma szombaton meghaladta a 3 ezrelékes határt, a hatályba lépő intézkedések betartása érdekében, valamint a színház további aktivitásának biztonságáért a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház meghirdetett előadásai március 28-ától kezdődően a következő rendelkezésekig elmaradnak, közölték.

A színházi világnapon startol a Havi Dráma új sorozata a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaíró szakos hallgatóinak szövegeiből. Márton Csilla Jégsivatag című drámáját felolvasószínházi előadás formájában mutatják be a YouTube-on, március 27-én, szombaton 18 órától. „A drámában visszatérő motívum az Amerikából importált babaváró buli, melynek fő célja a megszületendő gyermek nemének leleplezése. De arra is kitűnő alkalom lehet, hogy a gyermekvállalásról beszéljünk. A hat szereplő gyermekeinek megszületése közben járja körül a nagy kérdéseket. Hány gyerek legyen? Legyen egyáltalán? Számít-e a baba neme? Lehet egyáltalán tervezni? Hétköznapi beszélgetések hétköznapi figurák között. De semmi sem az, aminek látszik” – olvasható az előadás leírásában.

Mint írtuk, a nagyváradi Szigligeti Színház Napnyugat Expressz című előadása lesz ingyenesen elérhető a dráma szerzője, Matei Vișniec tiszteletére szervezett fesztiválon. A Román Nemzeti Irodalmi Múzeum Facebook-oldalán március 27-én, 18 órától, huszonnégy órán keresztül ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők az előadást.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház szintén online közzétett előadásokkal ünnepel: szombaton 17 órától Mihai Măniuţiu 2003-as rendezése, a Doktor Faustus tragikus históriája, majd 20 órától Mihail Bulgakov drámája, a Képmutatók cselszövése látható, amelyet Tompa Gábor 1995-ben állított színpadra. A két díjnyertes előadás közvetítésének apropója, hogy mindkettőben fontos szerepet játszik a nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett Csíky András, a kolozsvári színház örökös tagja.

Kapcsolódók

Kimaradt?