Tompa Gábor a színházi világnapon: kultúra nélkül az emberi élet sivár, értelmetlen

Videóban üzent a közönségnek, a színházkedvelőknek Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója is. Üzenetében a színház társadalmi szerepét hangsúlyozta, és virtuális utazásra hívott mindenkit.

„Rendkívüli időket élünk, hiszen színházi világnap van, és a színházak be vannak zárva, a nézőterek üresek, az előadások felfüggesztve” – kezdte bejelentkezését a társulatvezető.

Mint mondta, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírek feszült követésével párhuzamosan bizonyára nem csak a színházi emberekben, hanem a közönségben is megszületik a színház iránti sóvárgás, „hiszen színház nélkül, kultúra nélkül az emberi élet sivár, értelmetlen, tartalmatlan, mert a kultúra biztosítja mindannyiunk számára az önazonosságot, az identitástudatot, és azt, hogy megmaradunk a világ emlékezetében.”

Tompa Gábor szerint minden, ami az emberi történelemből fennmaradt, a kultúrán keresztül maradt fenn, a többi inkább pusztítás, háború, kizsákmányolás, az emberiség manipulálása. Hangsúlyozta: a színház tükröt tart elénk, amelyben jobban elfogadhatjuk önmagunkat a beismert hibáinkkal együtt.

A „több hetes hallgatás után” jelentkező kolozsvári színház nézőit Tompa Gábor az online közzétett archív előadás-felvételek által utazásra hívta. Hozzátette: „most húsvét előtt várakozunk, nem csak arra, hogy megoldódjon ez a kritikus helyzet, hanem arra is, hogy újra eljöjjön Krisztus, a Messiás, és bizonyára el fog jönni, a nagy kérdés, amit a színház által is föl kell tenni magunkban, az az, hogy készen vagyunk-e arra, hogy újra meg újra befogadjuk.”

 

Kapcsolódók

Kimaradt?