Megszólalt a héten az Új Szóban Czímer Gábor, a pozsonyi magyar napilap munkatársa és arról számolt be, hogy szerdán a pozsonyi kormány egy nagyon fontos pozitív döntést hozott: jóváhagyta a Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos által a kabinet elé terjesztett, a népszámlálási eredmények értelmezéséről szóló indítványt. Ennek megfelelően egyenrangúként kezelik és összeadják a 2021-es cenzuson az első és a második nemzetiségre vonatkozó kérdésekre adott válaszokat. 

Eszerint összesen 456 148 személy vallotta magát magyarnak Szlovákiában, ami azt jelenti, hogy a magyar nemzetiségűek aránya így 8,4 százalék – közölte közleményében a kormányhivatal. A népszámlálás következtében most egyetlen település sem került ki a kisebbségi nyelvhasználati joggal bíró falvak és városok jegyzékéből, sőt ellenkezőleg: több mint másfélszázzal bővül azoknak a településeknek a száma, ahol a hivatalos érintkezésben használható a kisebbségek nyelve a jövőben, továbbá több száz nemzetiségi nyelvű helységnévtábla kerül ki majd. Ehhez Szlovákiában arra van szükség, hogy két egymást követő népszámláláson az adott településen a kisebbséghez tartozók aránya meghaladja a 15 százalékot.

A döntést követően Bukovszky László felhívta figyelmet a kisebbségekre vonatkozó népszámlálási adatok stratégiai fontosságára. „Olyan adatok vannak a kezünkben, amilyenekre számítottunk, és ezekből indulhatnak ki az egyes nemzetiségek, az állam és az önkormányzatok is. Örülök, hogy a fáradozásunk nem volt hiábavaló és folytathatjuk a kisebbségi jogok bővítését” – fogalmazott a kormánybiztos.

Amikor öt hónappal ezelőtt beszámoltam arról, hogy magyar szempontból csökkenés helyett létszámbeli stabilizációt hozott a szlovákiai népszámlálás nemzetiségre vonatkozó két kérdése, szóltam arról is: ez a megnyugtatónak tűnő adat csak akkor válhat bizonyossággá, ha a cenzus eredményeinek értelmezése korrekt módon történik majd meg a kormány részéről.

Konkrétan: mivel kérdőívekben először a „Mi az ön nemzetisége?”, majd az „Egyéb nemzetiséghez tartozónak is vallja magát?” kérdés következett, s ily módon első ízben volt lehetőség a kettős identitás vállalására, vélelmezhető volt, hogy az első és a második kérdésre adott válaszok összegzésre kerüljenek, és ennek alapján állapítsák meg a „kőbe véshető” hivatalos nemzetiségi létszámot.

Csakhogy, ami első látásra logikusnak tűnik, mifelénk a Kárpát-medencében nem mindig az. Főleg, ha egy, a kisebbségekre vonatkozó népszámlálási adat az állam számára szaporítja meg a kötelező és számon kérhető tennivalókat – jelen esetben pedig éppen erről van szó.  Ugyanis Szlovákiában a kisebbségi nyelvhasználati jogok helyi alkalmazása attól függ, hogy mekkora például a magát magyarnak vallók aránya egy-egy településen. Így ahhoz, hogy a magyart lehessen használni a hivatali érintkezésben, a településneveket, vasúti és buszmegállókat pedig magyarul is ki lehessen írni, az szükséges, hogy az adott településen két egymást követő népszámláláson elérje a kisebbség aránya a lakosság 15 százalékát. Emellett más vonzata is van ennek a statisztikai adatnak, amit egy felvidéki kolléga korábban találóan e szavakkal tárt elénk: „közösségformáló hatása is van annak, hogy a magyarok számszerűen tudják, hogy mennyien vannak Szlovákiában: ha drámai a fogyás az előző népszámláláshoz képest, az a közösség kollektív hangulatának is rosszat tesz.”

Az elmondottak tükrében nem volt biztos, hogy ott, ahol Szlovákia és az EU szégyenére még ma is lehet földeket elkobozni a magyarok kollektív bűnösségét kimondó Beneš-dekrétumokra hivatkozva, épp a más országokban követett népszámlálási gyakorlat lesz az irányadó, és ahhoz a 422 065 lakoshoz, aki első helyen vallotta magát magyarnak, hozzáadódik majd az a 34 089 is, aki ezt a második kérdésre válaszolva tette meg.

Fokozta a bizonytalanságot az is, hogy a felmérés kezdetekor, de annak lezárta után, több mint egy esztendőn át nem született hivatalos állásfoglalás arról, hogy miként értelmezik a két kérdésre érkező válaszokat. Pedig a tisztánlátás nemcsak azokért a nyelvhasználati lehetőségekért lett volna fontos a felvidéki nemzettársainknak és a többi ott élő kisebbségnek, amelyekről már szóltam az előbbiekben, hanem azért is, hisz a Kisebbségi Kulturális Alapban lévő pénznek a nemzetiségek közötti elosztása is azon múlik, hogy kinek-kinek mekkora a százalékos aránya a népszámlálás szerint. Ráadásul a találgatások közepette az ottani magyar és nem magyar politikusok között „kitört a számháború”, amire csak ráerősített nyilatkozataival a fő kormánypárt magyar üdvöskéje, Gyimesi György, aki még a cenzus kezdetének előestéjén is vehemensen a második nemzetiség kérdése ellen érvelt. Demagóg „mélymagyar” szókéréseivel Gyimesi kirekesztette volna a kettős kötődésűeket, így a vegyes házasságokból származókat és a magukat magyarnak is valló romákat, azoknak a kezére játszva, akik örömmel fogadták volna, ha a végelszámolásnál minél kevesebb magyarral kell számolni a szlovák államnak.

Egy évvel és egy héttel a tavaly június 13-án véget ért népszámlálás után megemberelte magát a pozsonyi kormánykabinet és végre felszállt a fehér füst. Öt nappal ezelőtt a Heger-kabinet meghozta a régóta várt és remélt döntést, miszerint egyenrangúként kezelik és összeadják a 2021-es népszámláláson az első és a második nemzetiségre vonatkozó kérdésekre adott válaszokat, annak a javaslatnak megfelelően, melyet a 2016 óta kisebbségi kormánybiztosként működő Bukovszky László vezette munkacsoport állított össze.

Ennek a kormányhatározatnak a megszületése ihlette cikkírásra Czímer Gábort. A Jogilag 456 148 magyar él Szlovákiában címmel közreadott írásának erénye nemcsak abban áll, hogy bemutatja e sorsbefolyásoló kormánydöntés jelentőségét és következményeit, hanem megszólaltatja annak előkészítőjét, a nemzeti kisebbségek magyar kormánybiztosát is.

A felvidéki magyarság szempontjában mindenekelőtt annak van jelentősége a friss kormányhatározat révén, hogy ily módon a népszámlálás következtében most egyetlen település sem került le a kisebbségi nyelvhasználati joggal bíró falvak és városok listájáról. 

Mi több, a kérdéses lajtromra felkerül öt újabb magyar település is köztük az a magyar többségű Duna-parti Ebed község is, ahol helyi kezdeményezésből, „illegális módon” már korábban kirakták a helység magyar nevét tartalmazó útjelző táblát. Ők minden bizonnyal a magyar feliratokért évek óta küzdő Kétnyelvű Dél-Szlovákia civil mozgalom aktivistáitól ihletődtek, akik többek közt azzal lettek országosan ismertek, hogy tíz évvel ezelőtt a lepusztult, 90 százalékban magyaroklakta ekeli vasúti megállót teljesen felújították és kétnyelvű táblákat meg menetrendeket helyeztek el rajta. Ezeket akkor a szlovák vasúttársaság haladéktalanul eltávolította.

Ebeddel együtt a Felső-Csallóközi Patonyrét, a mátyusföldi Kismácséd, a zoboralji Alsócsitár és a gömörországi Bellény településeken kerül ki az út mellé az adott falu neve magyarul, illetve a helyi hivatalok kötelesek lesznek magyarul is kommunikálni és az ottani közintézményekre kötelezően felkerül majd a kétnyelvű tábla. Ezekkel együtt az eddigieken felül összesen 157 új településen jön létre kisebbségi nyelvhasználati jog – számolt be a friss kormánydöntés következményeiről Bukovszky, aki elmondta: a nemzetiségi települések listája jelenleg 656 várost, illetve községet tartalmaz, amit most 813-ra bővítenek. 

Az se tagadható, hogy népszámlálási adatok ilyen értelmezése nyomán elsősorban ruszin és roma nyelvhasználati jog keletkezik bizonyos településeken, mert 87 faluban és városban helyezhetik ki a település nevét ruszinul, 64 helység esetében pedig a romák javára történnek változások. A nyertesek közé tartozik a német kisebbség is, az ő számukra egy településen lesz biztosított a kétnyelvűség. Bár igaz, hogy a 15 százalékos népességaránynak köszönhetően közel négytucatnyi településen ezután létrejön a roma nyelvű hivatali nyelvhasználatra vonatkozó jog, ez viszont nem jár majd számukra anyanyelvi helységnévtáblákkal. Az ok egyszerű: ezeknek a településeknek nincs hivatalos roma neve.

A magyar identitás megőrzésének és fejlődésének másképpen is eszköze lesz a véglegesített népszámlálási látlelet, mert a cenzus révén megállapították azt is, hogy egy-egy falu vagy város településrészében milyenek a nemzetiségi arányok.

Ezzel kapcsolatosan Bukovszky elmondta:

„347 településrészen éri el egy nemzetiség legalább a 15 százalékos arányt. Ezeket is felveszik a fent említett listára. Ebből 302 a magyarlakta község- vagy városrész, a további 45-öt romák, illetve ruszinok lakják. A kisebbségi településrészek esetében azonban nem mindig kerül majd ki útjelző táblára az adott nemzetiség nyelvén a földrajzi név. Gyakran ugyanis, főleg a szervesen összeépült városrészek esetében, szlovákul sem tüntetik fel táblán, hogy hol kezdődik, illetve ér véget egy településrész.”

A kormánybiztos szólt arról is, hogy a kisebbségek által lakott települések és településrészek felsorolását tartalmazó listát július végéig kell a kormány elé terjesztenie, az abban újonnan szereplőkön pedig 2023 január elsejétől léphetnek hatályba a kisebbségi nyelvi jogok.

Végül Czímer elmondta, a Bukovszky hivatala által kiadott közlemény arra is kitért: „közvetlenül a tavalyi népszámlálás előtt egyes politikusokból nagy ellenállást váltott ki, hogy a kérdőívbe beemelték a nemzetiségre vonatkozó második kérdést. Azzal érveltek ez az eljárás árthat a kisebbségeknek. „Ezek a félelmek azonban nem igazolódtak be, ugyanakkor a népszámlálás után részletesebb képet kaptunk Szlovákia etnikai összetételéről” – idézte cikkében a kormánybiztost.