Megszólalt a héten az Új Szó hétvégi magazinjában, a Vasárnapban Zászlós Gábor, a pozsonyi parlament volt alelnöke, az első szabadon választott szlovák kormány miniszterelnök-helyettese, az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség létrehozásának egyik támogatója és a Vrabec Máriának adott interjújában csalódásának ad hangot annak okán, hogy „lassan kilenc hónapja, hogy megalakult a Szövetség, de mostanáig nem sok tanújelét adta annak, hogy életképes lenne.”

Úgy látja, az hogy a legfrissebb közvélemény-kutatási felmérés riasztó adata, mely szerint a Szövetség 2,4 százalékos támogatottsággal rendelkezik, olyan vészcsengő, amit nem tudomásul venni végzetes lehet a szlovákiai magyar politikumnak. Ahhoz, hogy az apátiába süllyedt magyar választópolgárok szimpátiáját esetleg el- vagy visszanyerni lehessen, radikálisan újra kell gondolni a magyar párt eddigi politizálását.

Az elmúlt héten bemutatva Ablonczy Bálintnak a most zajló romániai népszámlálás magyar vonatkozásairól szóló cikkét, egyebek mellett szóba hoztam azt, hogy az egy évvel korábban Szlovákiában megtartott cenzus végleges adatai szerint az országban valamivel több mint 456 ezer magyar nemzetiségű lakos él, a számarányuk pedig 8,4 százalék. Ez a lakosságszám, illetve százalékarány első látásra joggal arra enged következtetni, hogy a tavaly októberben végre létrejött egységes magyar szlovákiai párt, a Szövetség minden bizonnyal magabiztosan tekinthet a következő országos megmérettetések elé, hiszen a közös fellépéssel reális esély lesz a jövőbeni sikeres szereplésre.

Kétség nem fért ahhoz, hogy így lehet. Elvégre mindenki üdvözölte a rég szorgalmazott közóhaj teljesülését és őszintén hitt abban, hogy ennek a bölcs döntésnek mozgósító ereje lesz a magyar közösségben, a jótékony következmények pedig voksokban fognak megmutatkozni majd az október végén esedékes helyhatósági és a megyei önkormányzati választásokon, illetve a két év múlva sorra kerülő parlamenti választásokon is.

Magam is úgy véltem, üzenetértéke van annak, hogy Felvidéken győzött a józan ész. Együtt örültem az ottani tíz- és százezrekkel együtt annak, hogy immár vége az erőket és energiákat felemésztő torzsalkodásoknak és a több mint évtizedes megosztottság helyébe az egybeforrott Szövetség lépett, amelyik ezután már biztosan számíthat az összlakosság közel nyolc és fél százalékát kitevő ottani magyar közösség legtöbbjének a bizalmára.

Csakhogy elkeserítően lehangoló minapi olvasmányélményemben, annak már indító soraiban szembesültem ezzel a 8,4-es százalékaránnyal köszönőviszonyban sem levő, azt messze alulmúló 2,4 százalékkal. Utóbbi számadat pedig sajnos azonnal zárójelbe teszi a derűlátásról tanúskodó bevezető okfejtésemet.

De miről is van szó valójában?

Nevezetesen arról, amire annak az interjúnak a felvezetőjében bukkantam, amelyet a pozsonyi Új Szó hétvégi magazinja, a Vasárnap adott a héten közre. Ebben a beszélgetésben, melyet az olvasóink számára már jól ismert országos hírnevű kolléganő, Vrabec Mária folytatott Zászlós Gábor egykori szlovák parlamenti alelnökkel és egykori pozsonyi kormányfő-helyettessel, aki az elmúlt időszakban az egységes magyar párt létrejöttéért munkálkodott elszántan, – fehéren-feketén a következők álltak:

„Lassan kilenc hónapja, hogy megalakult a Szövetség, de mostanáig nem sok tanújelét adta annak, hogy életképes lenne. Az AKO közvélemény-kutató ügynökség májusi felmérése szerint 2,4%-on áll, ami kevesebb, mint a parlamenti küszöbhöz szükséges támogatásnak a fele. Hogyan lesz ebből parlamenti képviselet?”

Ezek szerint hiú ábránd volt abban bízni, hogy amennyiben vége lesz a szekértáborosdinak, ami 2009 óta megbénította a felvidéki kis magyar világot, és előbb az MKP-t fosztotta meg a parlamenti képviselettől, majd ilyen sorsra juttatta a Hidat is, akkor szintet tud majd lépni az ottani érdekvédelem és érdekképviselet? Ezek szerint, nem hogy összeadódnának majd az eddig különböző pártokra, konkrétan négyre leadott szavazatok, hanem éppen ennek fordítottja történik meg? Ezek szerint uralkodóvá lett a közöny, a kiábrándultság és a szlovákiai magyar politikai szerepvállalóktól való választói elfordulás?

Sajnos a Pusztán nemzetiségi alapon már nehéz mozgósítani a magyarságot címmel napvilágot látott Vrabec Mária-Zászlós Gábor dialógus, melyet helyesebb lenne vészharangkondításnak nevezni, a fent említett, lehető legkedvezőtlenebb szcenáriót vetíti elő. Szerettem volna, ha az elmúlt napokban többen is vitába szállnak a felvidéki nemzettársainknak nem túl bíztató jövőt jósoló veterán politikussal, de csalódnom kellett, mert teljesen elmaradtak a reakciók. Vajon be kell látnom, hogy ennek az az oka, hogy Zászlós keserű állításait nem lehet cáfolni?

Az interjú már indulásból a lehető legelkedvetlenítőbb, hisz az egységes magyar pártot óhajtó és ezért nem keveset is tevő Zászlós mélységesen csalódottá vált. Ő személyes kudarcként éli meg a tesze-toszaságot:

„Évekkel ezelőtt társadalmi vitát kezdeményeztem, hogy valami megmozduljon, tegyünk azért, hogy a magyarok újra bekerüljenek a parlamentbe. Húsz képviselőnk már nem lesz, de akár tízzel is lehet egy magyar párt a 150 tagú nemzetgyűlésben a mérleg nyelve. Örültem, amikor elkezdődtek az egyeztetések a három párt között, de borzasztóan szégyelltem magam és csalódtam, amikor ezeket olyan, a nyilvánosságra nem tartozó, minősíthetetlen közjátékok tarkították, mint Mózes Szabolcs hívatlan megjelenése az MKP és a Híd sajtótájékoztatóján. A szlovák sajtó képviselőinek nagy derültségére azzal vádolta meg Sólymos Lászlót, hogy nemsokára kopogtat nála a NAKA (Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség – n. n.), viszont a NAKA azóta sem kopogtatott, a Szövetségen belül pedig úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Ez minősíthetetlen, sőt tisztességtelen!”

Úgy látja, amikor a Szövetség ilyen kétségbeejtően alacsony támogatottságú, nincs többé helye a kertelésnek, a dolgokat nevén kell nevezni.   Főleg azért, hisz „többet remélt, amikor a Szövetség megalakulásánál bábáskodott.”

Íme, mit mond erről: „Abban hittem, hogy itt az ideje átadni a gyeplőt a fiataloknak. Csakhogy azóta azt látom, hogy mindegyiküknek megvan a biznisze: kinek a borászat, kinek Gombaszög, kinek a magyar kollégium és folytathatnám. Ebből épp elég jól megélnek ahhoz, hogy ne kelljen annyira a parlamentbe igyekezniük.”

Szerinte a meghirdetett, nagy reményekre feljogosító közösségépítő elképzelések, akárcsak a felelősségteljes politizálást vállalók korábbi ambíciói gellert kaptak, mert „annyi pántlikázott pénz jön Magyarországról a kisebbségi politika farvizén, hogy ebből kényelmesen megélnek a parlamenten kívül, és nem kell bajlódniuk a törvénytervezetek tanulmányozásával”.

Felrója azt is, hogy ma sajnos nem lát olyan tömegeket vonzó, karizmatikus személyiséget a Szövetségben, aki a magyarokkal és a szlovákokkal is el tudja fogadtatni magát. Mint mondja „az utolsó karizmatikus magyar politikus Szlovákiában Bugár Béla volt, a sok-sok hibájával együtt is. Gondoljunk róla bármit, de a közös magyar párt élén ő volt az utolsó, aki húsz képviselőt juttatott be a parlamentbe. Az igaz, hogy nem tűrte az ellentmondást, de volt humora, ezáltal tudott emberi kapcsolatokat építeni, és van mérhető teljesítménye.”

A közvélemény-kutatásokból kiderülő általános közöny okai az interjúalany szerint számosak. Egyetért a felvetéssel, hogy a felvidéki magyar politikai berkekben „nem nevelődött ki olyan fiatal generáció, amelyik zökkenőmentesen átvehette volna a stafétát”. Viszont ezen túlmenően is lát súlyos gondokat: 

„Rengeteg más oka is lehet: az empátia, a kooperációs készség és csapatmunka hiánya. Erről nem csak ők tehetnek, hanem az egész hazai magyar közösség. Ezt bírtuk kitermelni, mert nincs a politikusaink mögött értelmiségi műhely. Vagy azért, mert a politikusok nem tartanak rá igényt, vagy, mert az értelmiségiek rezignáltak. Mindkettő tragédia.”

A szlovákiai magyar értelmiség szintén több okra visszavezethető kiábrándultsága szerinte döntően befolyásolta a folyamatokat. Az eredmény pedig letaglózó. Szavai szerint: „Teljes közöny fogadta a magyar pártok egyesülését is, annyira nem hiszünk benne, hogy ez értünk történik.”

Zászlós Gábor lármafagyújtásában számos további olyan „közjátékot” is szóba hoz, melyek előidézői a jelenlegi, nemkívánatos helyzetnek. Közülük végül itt kettőre térnénk ki, hisz ezek a közeljövő sorsdöntő kihívásai.

Annak tudatában, hogy 2020-ban sok szlovákiai magyar szavazott szlovák pártokra azért, hogy a kormányváltást támogassa óhatatlanul is adódik a kérdés: vajon őket képes lesz megnyerni a Szövetségnek?

Vrabec Mária beszélgetőpartner e téren se számit sok jóra: „Ha ez így megy tovább, nem is fogja, mert hiteltelen az egész. Összefogás van, együttműködés nincs, mindenki a saját homokozójában játszik. Nem az a baj, hogy platformok vannak, hanem az, hogy nincs vízió, hiányzik az együttműködési szándék a szlovákiai politikummal, és egy határozott pártelnök, aki összefogná az egészet.”

A súlyos konfliktusokkal terhelt szlovákiai belpolitikai helyzetben adott az esélye az előrehozott választásoknak is. Akár előáll ez a helyzet, akár kitölti ez a kormány a négy évet, vajon van esély arra, hogy újra legyen magyar képviselet a pozsonyi parlamentben? – hangzik az interjú záró kérdése.

A sokat tapasztalt Zászlós Gábor ez ügyben is szkeptikus. Bár nem tagadja azt sem, hogy egy teljes GPS-átállítással talán átléphető lehetne a ma leküzdhetetlennek tűnő öt százalékos parlamenti küszöb:

„Szerintem ezekkel a szereplőkkel nem lesz. Ha létrehoznának egy háttérműhelyt, egy konzultatív tanácsot, amelyre rábíznák a döntések előkészítését, nem maszatolnának és nem csak Budapestre vetnék vigyázó szemeiket, talán még menteni lehetne a menthetőt. De világos üzenetek, reális gazdasági jövőkép nélkül már nem nagyon látom azt, hogy pusztán nemzetiségi alapon mozgósítani lehet a szlovákiai magyarságot.”