Megszólalt a héten a Válasz Online-ban Ablonczy Bálint és a romániai népszámlálás most lezárult első, önkitöltéses fázisa apropóján „nagyképet” rajzolt arról: az erdélyi szervezeteink sikeresen mozgósították a honfitársainkat, hogy minél többen rögzítsék adataikat az interneten, és ennek eredményeképpen a magyarlakta megyékben átlagon felül volt az aktivitás.

A cikkíró Kiss Tamás szociológussal elbeszélgetve jut el néhány már most előrevetíthető következtetésre. Ezek közül a legfontosabbak a következők: „Az sajnos nem kérdés, hogy a romániai magyarság fogyott a tíz évvel ezelőttihez képest, várhatóan 1,1 milliós lesz a közösség lélekszáma. Rossz hír, hogy a szórvány, különösen a nagyvárosok magyarsága tovább fogyatkozott. Ugyanakkor a magyar állam által épített új óvodákba még a vegyesházasságokban született gyerekeket is szívesen adják, ami várhatóan csökkenti az asszimilációs veszteséget.”

Tavaly februárban, két héttel a szlovákiai cenzus indulása előtt a vezető kormánypárt magyar képviselőjének egy provokatív javaslata miatt indulatos viták kereszttüzébe került a népszámlálás kérdése. Gyimesi György azzal robbantott, hogy kérte: változtassák meg a már eldöntött, a több identitás választását lehetővé tevő népszámlálási kérdőívet és továbbra is csak egy nemzetiséget lehessen bejelölni. Elhibázottnak tartva a korábban konszenzussal elfogadott hivatalos álláspontot, melyet a nemzeti kisebbségek választott tagjait tömörítő kisebbségi bizottság javasolt, miszerint az összeírás során mindenkinek lehetősége lesz megjelölnie, sajátján kívül van-e kötődése más nemzetiséghez is, – amellett kardoskodott, hogy a kérdőívekben csak a „Mi az ön nemzetisége?” kérdés szerepeljen, az ezt követő, „Egyéb nemzetiséghez tartozónak is vallja magát?” kérdésföltevést pedig töröljék.

A „Kit tekintsünk magyarnak?”-megítélésének pro és kontra érveket felsorakoztató vitájában végül győzött a józan ész, mindkét kérdés maradt a kérdőíveken. Ennek köszönhetően az idén januárban közzétett adatokból kiderült, hogy a szlovákiai magyarok esetében az első kérdésnél 422 065 személy vallotta meg az identitását, 34 089 fő pedig a második kérdésnél tette ezt meg. Az is ismert lett: az elsősorban magyar identitásúak között több mint 39 ezren valamilyen más nemzetiséghez tartozónak is érzik magukat, az elsődlegesen szlovák nemzetiségűek között pedig közel 30 ezren vannak azok, akik a felmérés során a magyar identitásukat is bejelölték.

Ezek szerint, és főleg, mert a jelek szerint mára abban is konszenzusra jutottak a szlovák hatalmi tényezők, hogy a népszámlálás nemzetiségre és egyéb nemzetiségre vonatkozó eredményeit úgy kellene értelmezni, mint a két, egyenrangúnak tekintett nemzetiségi kategória összegét, – a népszámlálás szerint Szlovákiának 456 148 magyar nemzetiségű lakosa van, a számarányuk pedig 8,4 százalék. (A 2011-es összeírás szerint, amikor csak egy kérdés vonatkozott a nemzetiségre, Szlovákiában 458 467 magyar élt, ami az összlakosság 8,5%-át tette ki.)

Ily módon, hisz a tízéves fogyás alig haladja meg a 2 ezer főt, leszögezhető: Szlovákiában csökkenés helyett létszámbeli stabilizációt hozott a népszámlálás nemzetiségre vonatkozó két kérdése. Ennek egyrészt szimbolikus értéke van, másrészt pedig pozitív következményei lehetnek gyakorlati ügyekre, mivel a kisebbségi jogokon belül a nyelvi jogok népszámlálási arányokhoz vannak kötve.

Alig néhány nappal azt követően, hogy a szlovák kormány kisebbségi kormánybiztosa, Bukovszky László interjúját olvashattam arról, hogy kormányhatározat fogja kimondani: Szlovákiában összeadódhatnak a nemzetiségre és egyéb nemzetiségre vonatkozó eredmények és ennek milyen kedvező utóhatásai lehetnek, bukkantam rá a Válasz Online-ban Ablonczy Bálintnak a „Porlik, mint a szikla”? Nagy a tét magyar szempontból a romániai népszámláláson” címmel megjelent cikkére.

Miközben olvastam ezt a sok részletre kiterjedő tartalmas „nagyképet”, melyben éppúgy volt szívet-lelket melengető információ, de olyan is, ami fordítottja ennek, – nem tudtam magamtól elhessegetni azt a gondolatot: vajon milyen eredményt hozhatna a most zajló romániai népszámlálás magyar szempontból, ha azt a 2021-es szlovákiai módszertan, vagy pedig a kettős kötődést szintén deklarálható 2011-es magyarországi metodika szerint szervezték volna?

Ablonczy a romániai népszámlálás első, önkitöltéses fázisa lezárulás előtt két nappal közreadott írásának már felvezetőjében rögzíti a legfontosabbakat. Eszerint az erdélyi szervezetek mozgósító kampánya sikeres volt, amit a magyarlakta megyék átlagon felüli aktivitása bizonyít. Ennek jelentőségét az adja, ami köztudott: bizonyos kisebbségi jogok helyi érvényesülése 20 százalékos számarányhoz kötött. Itt kap helyet a bevezetőnkben idézett két mondat is a várható népességfogyásról és ennek hangsúlyossá válásáról a szórványban.

Ellensúlyozandó a megjósolható a várható egyes kedvezőtlen adatokat ugyanitt így árnyalja az összképet: „Ugyanakkor a magyar állam által épített új óvodákba még a vegyesházasságokban született gyerekeket is szívesen adják, ami várhatóan csökkenti az asszimilációs veszteséget.”

Szerinte a székely himnuszból kölcsönzött címválasztás azért indokolt, mert az „a most zajló romániai népszámlálás magyar szempontból legfontosabb kérdése. Azaz: tovább csökken-e az erdélyi magyarok száma a tíz évvel ezelőttihez képest? Pontosabban fogalmazva: a csökkenés abszolút számban nem kérdéses, de annak aránya, különösen a többségi románsághoz viszonyítva már sokkal inkább.”

Ablonczy előbb részletesen bemutatja a Romániában első ízben alkalmazott kétszakaszos, magyarul is megtehető önkitöltéses cenzus technikáját, majd arra tér ki, milyen hátulütői lehetnek a végeredményre nézve annak, ha valaki nem él az internet adta lehetőséggel. Elismeréssel nyugtázza, hogy az RMDSZ, az egyházak és civilszervezetek intenzív kampánya meghozta a remélt eredményt, mert a kampányt összehangoló nepszamlalas.ro oldal már jelezhette: mintegy 700 ezer magyar élt a 12 nappal meghosszabbított önkitöltés lehetőségével, ami 65 százalékos magyar részvételre utal a népszámlálás „első fordulójában”. Annak a jelentőségére, hogy a hét erdélyi, jelentős magyar lakosságú megye közül mindegyik az átlagon felül teljesített, szintén kitér.

Ezt követően a szerző Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa segítségére apellál, aki az elmúlt tíz év népességfolyamatai alapján azt valószínűsíti: a romániai magyarság száma, szemben a 2011-es 1,22 millióval most 1,1 millió körül lehet. Amit ehhez hozzátesz, az a bevezetőben elmondottakhoz szorosan kötődik: „pontosabb lenne magyar nyelvi közösségről beszélni, hiszen ebben a sokaságban már a körülbelül 110 ezres erdélyi magyar roma közösség is benne foglaltatik. Ők egyszerre vallják magukat cigánynak és magyarnak, ám a népszámláláson csak egy etnikai kategóriát lehet választani.”

A folytatásból kiderül, a kutató szerint „a legutóbbi romániai népszámlálás óta eltelt demográfiai folyamatok várhatóan a 2002-es cenzus és a 2011 között eltelt időszakban látottakhoz hasonlóan alakulnak. Akkor majd’ 200 ezer fővel csökkent a romániai magyarság létszáma, ennek több mint fele a kivándorlás számlájára írható.” Az elsősorban a belső-erdélyi szórványterületekre jellemző migrációs veszteség mellett meghatározó tényező volt a természetes népességfogyás, hiszen a románsághoz hasonlóan az erdélyi magyarok között is többen haltak meg, mint ahányan születtek.

Míg az utóbbi jelenség mindenkire érvényes, szerzőnk úgy látja, hogy „a migráció különben az a csapás, amely a romániai társadalmat a legjobban sújtja; a románokat még jobban, mint a magyarokat.” Ez ügyben felidézi Florin Cârciu, a román diaszpóráért felelős államtitkár tíz nappal ezelőtti sokkoló nyilatkozatát: „már több mint nyolcmillióan hagyták el az országot.”

A bombasztikus kijelentést túlzónak tartják a szakemberek – mutat rá a cikkszerző –, hisz ez azt jelentené, hogy „Románia lélekszáma egy Ausztriához hasonló közepes méretű uniós tagállam népességével csökkent”, ami eleve képtelenség.  Jogosnak inkább az a megközelítés tűnik – véli –, amire különböző országok bevándorlási statisztikáiból lehet következtetni: „ezekben körülbelül 4,5 millió román állampolgár szerepel, tíz éve körülbelül 3 millió volt. Tíz év alatt másfél milliónál valamivel nagyobb lehet a veszteség, mert volt elhalálozás a már külföldön élők között.”

Arra sajnos nincs lehetőség, hogy ismertethessem Ablonczy Bálint valamennyi felvetését, a szándéknak határt szab a terjedelem. Két fejtegetését viszont kihagyhatatlannak tartom.

Az elsőben a cenzusnak olyan várható következményeit jósolja meg, melyek komoly kihívás elé állítják a közeljövő magyar nemzetpolitikájában a stratégiai gondolkodást.

Íme, ez a gondolatfüzér:

„Ahogy a két népszámlálás között eltelt időszak népmozgalmi adataiból Románia lakossága és az erdélyi magyarság általános csökkenése, úgy utóbbi területi eloszlása is előrevetíthető. Székelyföldön például 2011-ben azt mérték, hogy a magyar népesség hét százalékkal csökkent a 2002-eshez képest, ami jóval az országos érték alatti, azaz arányaiban még erősödött is az ottani magyarság. A másik nagy tömbvidéken, Partiumban (a magyar határ mentén, Szatmár és Bihar megyékben) az országos átlagnak megfelelően alakultak a számok, a szórványvidékeken viszont katasztrofális volt a magyar lakosság számának és arányának csökkenése.”

A második már akár némi bizakodásra is okot adhat:

„Amikor arra kérjük, hogy az óvatos-pesszimista előrejelzések mellett valami reménykeltőt is mondjon, Kiss Tamás a magyar állam által finanszírozott állami óvodaépítési programot említi. „Az elmúlt években látványosan nőtt a legkisebb gyerekeket fogadó magyar intézmények presztízse. Mivel ezek nemcsak tömbvidékeken, hanem vegyes lakosságú területeken is épültek, megfigyelhető, hogy vegyesházasságokból származó gyerekeket is adnak magyar óvodába a jobb felszereltség miatt. Márpedig az a gyerek, aki ilyen intézményben szocializálódik, az jó eséllyel később magyar iskolába jár majd”. Igaz, azt is hozzáteszi: „még csak becsülni sem tudja, a népszámláláson mi lesz a hatása ennek a folyamatnak”.

A nagyságrend érzékeltetésére végül álljon itt egy beszédes adata a cikknek: „a 2016-ban indult Kárpát-medencei óvoda- és bölcsődeépítési, illetve -felújítási program keretében Erdélyre 103 új és 376 megújult intézmény jutott.”