Megszólalt a héten a dunaszerdahelyi ma7.sk hírportálon Száraz Dénes és rámutatott: „aki a Felvidéken úgy érzi, hogy a magyar nemzethez való kötődését, tartozását magyar állampolgárság felvételével is ki szeretné fejezni, meg szeretné erősíteni, annak a szlovák parlament által módosított állampolgársági törvény értelmében el kell hagynia a szülőföldjét.”

A pozsonyi parlament az elmúlt szerdán jóváhagyta az állampolgárságról szóló törvény régóta várt módosítását. Ennek értelmében nem veszíti el szlovák állampolgárságát a jövőben az, aki egy más ország állampolgárságát veszi fel, feltéve, ha igazolni tudja, hogy legalább öt évig külföldön tartózkodott.

Mint ismeretes, a 2010 óta hatályos, még a szélsőségesen nacionalista Slota és Mečiar-féle pártokat is magába foglaló első Fico-kormány idejéből származó jogszabály dacból, gyorsreakcióként született arra a magyar törvényre, amely egyszerűsítette a határon túli magyarok számára a kettős állampolgárság felvételét. Ez senkinek sem engedélyezte Szlovákiában a kettős állampolgárságot és egyúttal kimondta: azok, akik felvették egy másik ország állampolgárságát, elveszítik a szlovákot.

Ezen a 12 éves törvényen próbált valamiképpen enyhíteni előbb Igor Matovič, majd Eduard Heger kormánya. A tavaly márciusban beterjesztett jogszabály módosítást a pozsonyi kormánykoalícióban kialakult viták miatt aztán többször is levették napirendről. Az elmúlt héten viszont dűlőre jutottak a koalíciós partnerek és megtörtént a változtatás.

A frissen elfogadott jogi norma szerint a jövőben meg kell adni a szlovák állampolgárságot azoknak a volt szlovák állampolgároknak is, akik maguk mondtak le róla, valamint azoknak is, akiknek dédszülőkig beleértve, valamelyik felmenőjük szlovák volt. Rendelkezett továbbá a törvény arról, hogy megtarthatják a szlovák állampolgárságukat azok is, akik külföldi állampolgárságot szereztek, ha a külföldi állampolgárság megszerzésekor legalább öt éve annak az államnak a területén tartózkodtak, amelynek az állampolgárságát megszerezték, és ha ennek a tényét dokumentumokkal tudják igazolni.

Bár a szlovák sajtó lelkendezve könnyítésről írt, azonban az igazság az, hogy lényegi változás nem történt: a Szlovákiában élő magyarokat még mindig és akaratuk ellenére, továbbra is meg lehet fosztani szlovák állampolgárságuktól, ha felveszik egy másik országét. Enyhítésről csak azok esetében lehet beszélni, akik külföldre költöztek, például Magyarországra. Ergo: a törvénymódosítás előnyösebb helyzetbe hozza a külföldön élő szlovák állampolgárokat, de megvonja ugyanazt a lehetőséget a Szlovákiában élőktől, így a magyaroktól is. Történik ez annak ellenére, hogy az ország Alkotmánya indító szakaszának 5. cikkelyében ez áll: „Senki nem fosztható meg akarata ellenére a Szlovák Köztársaság állampolgárságától.”

A parlamenten kívüli magyar párt, a Szövetség elutasítja a jelenlegi módosítást és csak a 2010 előtti állapotokhoz való visszatérést tartja elfogadhatónak. Vezetőik közvetlenül a parlamenti szavazás után, a pozsonyi törvényhozás épülete előtt tiltakoztak, és egy rögtönzött sajtóértekezleten élesen bírálták a jogszabály-módosítást. Azt kérték Čaputová államfőtől, ne írja alá a törvényt és elvárják éppen a fentebb általam idézett alaptörvény cikkely miatt, hogy azt Alkotmánybíróság is vizsgálja meg.

„Február 16. fekete nap. Nem csupán a felvidéki magyarok, de az egész társadalom, és Szlovákia számára is. A parlament a mai szavazással foltot ejtett a szlovák igazságszolgáltatáson. A kormánykoalíció bevégezte azt, amit Robert Fico Ján Slotával és Vladimir Mečiarral 12 évvel ezelőtt elkezdett" – jelentette ki itt Forró Krisztián, a Szövetség elnöke. 

Annak ténye, hogy a szlovákiai magyarok helyzetét a módosított törvény teljesen figyelmen kívül hagyja általános felzúdulást keltett Felvidék-szerte a magyarok körében. Arculcsapásként élték meg ezt a felemás „korrekciót”, aminek irracionalitását találóan fogalmazta meg Fiala-Butora János, kisebbségi jogvédő: „Ezzel egy abszurd helyzetet teremt: azoknak engedi a kettős állampolgárságot, akiknek már nincs érdemi kapcsolatuk Szlovákiával, akiknek pedig van, azoknak tiltja azt” . Ráadásul ez a parlamenti döntés egybeesik azzal a sunyi gyakorlattal, hogy a szlovák állam csendben a Beneš-dekrétumokra hivatkozva most, 2022-ben(!) jogtalan vagyonelkobzásokat alkalmaz.

Nem meglepő, ha e fejlemények okán sokan úgy látják, az új állampolgársági törvény azt az időszakot idézi fel, amikor 1945 után, a teljes jogfosztottságot követően a felvidéki magyarságot azzal sikerült lefejezni, hogy közülük 90 ezret vagyonuktól megfosztva szülőföldjük elhagyására kényszerítettek.

A riadtan emlékezőknek adott hangot a napokban több megjelent kommentár, melyek közül ezúttal Száraz Dénesnek a ma7.sk portálon, A módosított állampolgársági törvény felér egy kitelepítéssel címmel közölt írására kívánom a figyelmet felhívni.

A szerző a címben sommázott véleményét már az indító soraiban kifejti. Úgy látja, a most átdolgozott jogszabály szándéka a kiűzetés, „mivel aki a Felvidéken úgy érzi, hogy a magyar nemzethez való kötődését, tartozását magyar állampolgárság felvételével is ki szeretné fejezni, meg szeretné erősíteni, annak a szlovák parlament által módosított állampolgársági törvény értelmében el kell hagynia a szülőföldjét. Különben hontalanná válik a szülőföldjén, elveszíti a szlovák állampolgárságát ugyanúgy, mint 1945 után, a hontalanságunk éveiben.”

Ezt követően a szerdai szavazás konkrétumait eleveníti fel, melynek lényege: kétszer annyi képviselő szavazott módosítás mellett, mint ahányan ellene. Nem hallgatja el azt sem, miként voksolt a kormánykoalíció vezető erejét adó párt két magyar politikusa. Ennek a politikai formációnak az erős embere és egyben parlamenti alelnök, Grendel Gábor, – Grendel Lajos Kossuth-díjas író fia –, a magyarokat diszkrimináló módosításra voksolt. A másik magyar képviselő, Gyimesi György viszont nem érezte magára kötelezőnek a frakciófegyelmet és ellene szavazott.

A folytatásból megtudható, hogy az ún. „törvényjobbításnak” félreérthetetlenül világos volt az üzenete: 

„Vagyis, aki magyar állampolgár is kíván lenni, hagyja el a szülőföldjét! Tehát az elfogadott törvénymódosítás továbbra sem kezeli azt a helyzetet, hogy a felvidéki magyarok Magyarországra költözés nélkül jussanak hozzá a magyar állampolgársághoz.

Továbbá azt sem, hogy akik a magyar állampolgárság felvételével elvesztették a szlovákot, visszakaphassák. Vagyis ugyanúgy, mint eddig a szlovák állampolgárságuk megfosztásával sújthatók azok, akik a szülőföldjükön maradva csupán érzelmi alapon vették fel vagy a jövőben kívánják felvenni a magyar állampolgárságot.”

Értelemszerűen a jobb boldogulást nem, de a morális tartást segítheti a magyar állampolgárság felvétele számunkra – szögezi le szerzőnk, majd hozzáteszi: „az anyanemzethez való tartozásunknak magyar állampolgársággal való kifejezése erősíti az önbecsülésünket is!”. E státusz szerinte „felvértezhet minket belső mundérral a többséggel vívott hétköznapi küzdelmeinkben is.” Ugyanakkor érthetetlennek tartja a gyanakvást, miszerint Szlovákia államiságát veszélyeztetnék olyan a területén élő honfitársai, akiknek egyetlen óhaja van: „néhányan úgy gondoljuk, magyar állampolgárként is szeretnénk otthon érezni magunkat a szülőföldünkön!”

Fő érve, neki is az, amire fókuszált Forró Krisztián is a pozsonyi sajtónyilatkozatában: mivel az ország alkotmánya garantálja mindazoknak a szlovák állampolgárságot, akik erről önként nem akarnak lemondani, a törvénynek úgy a korábbi, mint a mostani változata alkotmányellenes. Ezen túlmenően is hátrányosan érinti a felvidéki nemzettársait, kárt okoz Szlovákiának és árt a békés szlovák-magyar együttélésnek is.

Mindezek fényében üdvözli a felvidéki magyar párt kezdeményezését, hogy az államfő vétózza meg a törvényt és ez ügyben forduljon a legfőbb taláros testülethez. Érve is van erre, hisz Zuzana Čaputová minap, egy a magyarságot érintő kérdésben, a népszámlálási eredmények értelmezésével kapcsolatban már pozitívan foglalt állást.

Végül idézzem ezt az elnöki nyilatkozatot, majd a kommentár szerzőjének következtetését.

„Az aggodalmak eloszlatása érdekében szükségesnek tartom azt is, hogy a lehető leghamarabb stabilizálódjon a vonatkozó jogi normák egységes értelmezése, és ezt kommunikáljuk a nemzeti kisebbségek képviselői felé.

Amennyiben tehát az államfő fontosnak tartja a jogi normák egységes értelmezését, el tudja dönteni azt is, hogy mi alkotmányellenes!”