2019-es férfi kézi-vb: Dánia ellen sem vallott szégyent a tartalékosan felálló Magyarország

Eddigi legerősebb ellenfelével néz farkasszemet szombaton este a magyar válogatott a 2019-es férfi kézilabda világbajnokságon. Csoknyai István és Vladan Matics csapata a házigazda Dániával csap össze 21.30-tól Herningben, amely a csoportkörből veretlenül jutott tovább, de a vébé előtti utolsó vereségét éppen Magyarországtól szenvedte el.

 

A sérülések miatt több sebből vérző magyar válogatottnak úgy kell helyt állnia a Jyske Bank Boxent zsúfolásig megtöltő 14 ezer néző által teremtett pokoli hangulatban, hogy tudja, kevesebb mint egy nappal később (vasárnap 19.00) a végső elszámolásnál talán a dánok elleni mérkőzésnél is fontosabb Tunéziával csap össze.

Feltevődik a kérdés, hogy feladja-e a csapat ezt a meccset?

Mint írtuk, a magyar válogatott azzal a céllal utazott ki a kézi-vb-re, hogy az olimpiai kvalifikációt jelentő 7. helyet elcsípje. Ehhez az kellene, hogy a herningi csoportban legalább a 4. helyen végezzen és így a helyosztó mérkőzések alkalmával a kölni 4. helyezettel meccseljen a 7. pozícióért. Mivel papírforma szerint az első három hely sorsa a skandináv belügy lesz, ezért 4. helyért a magyaroknak maguk mögött kell tartaniuk mindkét észak-afrikai csapatot. Ehhez azonban nem elég a tunéziaiak legyőzése, ugyanis erre Egyiptomnak is lehetősége lesz. Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredményt veszik figyelembe a rangsorolásnál, de ez magyar-egyiptomi vonatkozásban nem lesz lehetséges, hiszen a két csapat Koppenhágában 30-30-as döntetlent játszott. A következő szempont a gólarány lesz, ezért a válasz a fentebb feltett kérdésre:

egyik középdöntőbeli mérkőzést sem szabad feladni, nyerni minél több góllal, veszíteni minél kevesebbel kell. 

 

Az első herningi ellenfél a házigazda Dánia és joggal néz tisztelettel vegyes félelemmel egymásra a két csapat. A kézi-vb előtt két felkészülési mérkőzést is játszottak a felek, mindkettőt Dániában. Előbb Aarhusban 33-19-re kiütötték a skandinávok Magyarországot, amely három nappal később Aalborgban visszaadta a „kölcsönkenyeret”, ezt a meccset a Csoknyai/Matics vezette csapat nyerte 28-25-re. Tehát az olimpiai bajnok dánok utoljára épp a magyaroktól szenvedtek vereséget.

A herningi csoport mérkőzései
szombat

  • Tunézia–Svédország 23-35
  • Dánia–Magyarország 25-22

vasárnap 

  • Magyarország–Tunézia  (19.00)
  • Norvégia–Egyiptom (21.30)    

hétfő

  • Svédország–Norvégia (19.00)
  • Egyiptom–Dánia (21.30)

szerda

  • Tunézia–Egyiptom (16.30)
  •  Norvégia–Magyarország (19.00)
  • Dánia–Svédország (21.30)
Magyar keret
Kapusok: Mikler Roland (Telekom Veszprém), Székely Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélső: Hornyák Péter (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: Nagy László (Telekom Veszprém), Máthé Dominik (Balatonfüredi KSE)
Irányító: Lékai Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: Bánhidi Bence (Mol-Pick Szeged), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya), Schuch Timuzsin (Ferencváros) 
Balátlövők: Bodó Richárd (Mol-Pick Szeged), Ilyés Ferenc (Grundfos Tatabánya),  Ligetvári Patrik (Ademar León – Spanyolország), Szita Zoltán (Balatonfüredi KSE)  
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya)
Szövetségi kapitány: Csoknyai István és Vladan Matics
Dán keret
Kapusok: Niklas Landin Jacobsen (THW Kiel), Jannick Green (SC Magdeburg)
Jobbszélsők: Lasse Svan (SG Flensburg-Handewitt), Hans Lindberg (Füchse Berlin)
Jobbátlövők: Nikolaj Öris Nielsen (Bjerringbro-Silkeborg), Martin Larsen (PAUC Handball)
Irányítók: Rasmus Lauge Schmidt (SG Flensburg-Handewitt), Mads Mensah Larsen (Rhein-Neckar Löwen), Morten Olsen (TSV Hannover-Burgdorf)
Beállók: Anders Zachariassen (SG Flensburg-Handewitt), Simon Hald (SG Flensburg-Handewitt), Henrik Toft Hansen (PSG Handball)
Balátlövők: Nikolaj Markussen (Bjerringbro-Silkeborg), Henrik Möllgaard (Aalborg Handbold), Mikkel Hansen (PSG Handball)
Balszélsők: Magnus Landin Jacobsen (THW Kiel), Casper Ulrich Mortensen (Barca Lassa)
Szövetségi kapitány: Nikolaj Jacobsen

Az első herningi összecsapáson Svédország valósággal kiütötte Tunéziát, a mérkőzés 35-23-as eredménnyel ért véget. A skandinávok ezzel immár 6 pontosak.

A kölni csoportban Franciaország annak ellenére győzte le 33-30-ra Spanyolországot, hogy ez utóbbiak kapujában vészmegoldásként érkező Sterbik Árpád valóságos csodákat művelt. a veszprémi kapus kalandos érkezéséről itt írtunk.

Kezdünk.

14 ezer dán szurkoló énekelte a capella a dán himnuszt. Vérfagyasztó volt!

1. perc - a dánoké az első támadás, Lauge lövési kísérletét sáncolja a magyar védelem, majd ugyanaz a Lauge kiharcolja a meccs első hetesét. Mikkel Hansen belövi 1-0

2. perc - Hornyák lövi az első magyar gólt jobbszélról, Nagy Lacitól kapott remek passzt 1-1 

3. perc - Rasmus Lauge becsapja Nagy Lacit, majd Ligetvári betörésből 2-2 

4. perc - a 23 éves Landin balszélről 3-2. Ő a kapus, Niklas Landin 7 évvel fiatalabb öccse

6. perc - a két kapus -Landin és Mikler - is bemutatott egy-egy védést, majd Ligetvári mellélőtt jó pozícióból

7. perc - a következő gólt is Landin lövi balszélről 4-2

9. perc - Bánhidi kap szép passzt a hatoson Nagy Lacitól 4-3

10. perc - Haldot állítják ki Bánhidiról, emberelőnyben a magyar csapat, de gólt nem sikerült lőni.

11. perc - Svan kiállíttatja Bókát és Mikkel Hansen hetesből növeli a vezetést 5-3

12. perc - Hornyák remekül megveri Landint, gólt lőtt és kiállítást is kiharcolt 5-4

12. perc - Mortensen rálépett Lékai lábára, de a magyart állítják ki. Hansen belövi a hetest Székely Mártonnak is 6-4

13. perc - Juhász meglepte Landint 6-5

14. perc - Hald beállóból 7-5

15. perc - Ligetvári 9 méterről, miközben a német játékvezető keze már fenn volt 7-6

17. perc - kapuscsere a dánoknál, jött Green, aki kivédte Máthé Dominik távoli lövését.

18. perc - Mikkel Hansen első akciógólját lövi. A dán ezzel 40 gólnál tart a vébén, ő vezeti a góllövőlistát. 8-6

19. perc - Svan jobbszélről 9-6

20. perc - támadófault a dánoknál, az újonc Szita Zoltán felavatja Greent. Lauge gyorsan válaszol 10-7

21. perc - Szita ismét betör és belövi, közben kiállítttatja Möllgaardot 10-8

22. perc - Zachariassen kap szép labdát Mads Mensah Larsentől 11-8

23. perc - először vezet négy góllal Dánia Zachariassen góljával 12-8

Időt kér a magyar kispad.

24. perc - szép előkészítés után Szita már harmadik gólját lövi 12-9

26. perc - Szita eladja a labdát, a dánok türelmesen támadnak, Mikkel Hansen átlövi a falat 13-9 

28. perc - Juhász lövését megfogja Green, az elletámadást Svan belövi. Már öttel vezetnek a dánok 14-9

29. perc - Juhász javítja a statisztikáját 14-10

Másfél perccel a szünet előtt időt kérnek a dánok.

29. perc - Lauge jobbátlövőből 15-10

30. perc - Máthé Dominik hetest hibáz 

30. perc - az utolsó akció a magyaroké volt, de egy játékos beleszállt az üres kapu felé tartó lövésbe. Marad a 15-10

Szünet

Az első félidő tanulságaként elmondható, hogy mindaddig, amíg a magyar válogatott kulcsemberei pályán voltak viszonylag kiegyensúlyozott volt a mérkőzés. Aztán a Csoknyai/Matics edzőpáros „belecserélt” a csapatba, többet pihentek a meghatározó játékosok, ezt pedig megérezte a válogatott. A szakmai stáb valószínűleg a honlapi, Tunézia elleni találkozóra is gondol.

31. perc - magyar támadással indul a második félidő. Juhász szépen betör 15-11

32. perc - Bánhidit kiállítják Zachariassen lerántásáért (vitatható). Svan jobbszélról 16-11

33. perc - Juhász Ádám nagyon bátran betör, majd Székely Márton védi Hansen lövését 16-12

34. perc - Green előbb kivédte Juhász ziccerét, Bóka lövését is megállítja. Nagy esélyek voltak ezek a közeledéshez. 16-12

37. perc - Zachariassen góljára Nagy László és Bóka válaszolt. 17-14

38. perc - Rasmus Laugéban nagy a bizonyítási vágy. A dán a következő szezontól Veszprémben fog játszani. Jövendő csapattársa Nagy Laci is megmutatja, hogy nem lehet őt leírni. Mensah Larsen első gólja villámgyorsan jött 19-15 

41 perc - Mikkel Hansen visszaállítja az 5 gólos különbséget hetesből. Ez volt a negyedik belőtt hetese ezen a meccsen 20-15

42. perc - Zachariassen beállóból 21-15

43. perc - Bóka balszélről beperdíti 21-16

Dán időkérés. 

A különbség a kapusteljesítményekben van. A Landin/Green páros 30%-kal, a Mikler/Székely duó 16 százalékkal véd.

44. perc - Laugét kiküldik a székelykeresztúri Sipos Adrián lerántásáért. Máthé Dominik lövését a kapufa segítségével védi Green

47. perc - Máthé első gólját lövi négy elhibázott kísérlet után 21-17

48. perc - Mikkel Hansen nagyon messziről csapja be Székelyt 22-17

48 perc - Bánhidi ziccerben, Green őt is védi 

50. perc - Hornyák fejezi be egy dán zavar után 22-18

51. perc - Mensah Larsen belövi és kiállíttatja Bókát 23-18

52. perc - a dánok is megfogyatkoznak Zachariassen kiállítása után. Szita Zoli szélről 23-19

53. perc - Mortensen először eredményes 24-19

Magyar időkérés

54. perc - Szita lövi a 20. magyar gólt 24-20

55. perc - Hald centerben 25-20

56. perc - Máthé Dominik másodszor 25-21

58. perc - Székely kivédi Mortensen lövését, Szita és Bóka lövésével teszi ugyanezt Green.

Magyar időkérés

59. perc - újabb ziccert véd Green. Elképzelni is rossz, hogy mennyivel szorosabb lenne, ha a dán kapus az utóbbi percekben nem véd mindent ki 

60. perc - Bóka lövi a meccs utolsó gólját 25-22

Vége

A magyar válogatott nem vallott szégyent a házigazda Dánia ellen, még akkor sem, ha a kulcsjátékosok közül a legtöbben többnyire rápihentek a holnapi Tunézia elleni összecsapásra.

A herningi középdöntő táblázata
1. Dánia                3      3     –    –     91–70     +21     6  
2. Svédország       3      3     –    –     95–77      +18    6
3. Norvégia           2      1     –    1     60–54      +6     2  
4. Magyarország   3      –      1    2     82–88      –6     1  
5. Egyiptom          2      –      1    1     54–57      –3     1  
6. Tunézia            3       –      –    3      49–105    –36   0 

Kapcsolódók

Kimaradt?