banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

2019-es férfi kézi-vb: Egyiptom a harmadik továbbjutó a magyarok csoportjából

Egyiptom válogatottja öt góllal legyőzte Angola csapatát a német-dán közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság csoportkörének csütörtöki, utolsó fordulójában, ezzel biztosította továbbjutását a középdöntőbe.

A Telekom Veszprém spanyol vezetőedzője, David Davis által irányított észak-afrikaiak két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel zártak a koppenhágai D csoport harmadik helyén. Argentína pontszámban még utolérheti őket, de az egymás elleni eredmény Egyiptomnak kedvez majd.

Az első és a második hely a svéd és a magyar válogatott között dől el a 21.30-kor kezdődő mérkőzésen, amiről a Maszol élő szöveges tudósításban számol be.

A berlini A csoportban Brazília az egyesített koreai csapat elleni sikerével biztosította középdöntőbe jutását, így némi meglepetésre Oroszország csak az alsóházi rájátszásban, az Elnök Kupáért folytathatja szereplését.ú

A müncheni B csoportban Bahrein négy vereség után megszerezte első győzelmét. A vesztes Japán csapat a második félidő közepén még öt góllal vezetett.

Eredmények, csoportkör, 5. (utolsó) forduló:
Brazília-Korea 35-26 (18-10)
Bahrein-Japán 23-22 (10-9)
Chile - Szaúd-Arábia 32-27 (21-13)
Egyiptom-Angola 33-28 (19-12)

Kimaradt?