banner_rtaOjPsr_970x250.png
banner_GInwbUkj_728x90 (1).png
banner_h7zf3gRj_300x250 copy.png

Közös levélben buzdítanak szavazásra az erdélyi magyar egyházak képviselői

Az erdélyi magyar egyházak főpásztorai közös levélben kérik: mindannyian menjünk el szavazni az államelnök-választás második fordulójában. 

„Románia történelmi vízválasztóhoz érkezett. A megismételt államelnök-választás kimenetele hosszú távon befolyásolja a demokratikus jogállami keretek és a társadalmi állapotok alakulását, a vallásszabadság és a közösségi jogok érvényesülését, valamint az ország nemzetközi irányultságát. 

A csíksomlyói kegytemplom./ Fotó: Maszol

Az államelnöki választás első fordulója nyomán kialakult helyzettel szemben nem lehetünk közömbösek. Egyházaink híveit arra kérjük, hogy 2025. május 18-án hiánytalanul vegyenek részt a második választási fordulóban és szavazatukkal támogassák azt az államelnökjelöltet, aki figyelembe veszi minden állampolgár – így a mi közösségünk – jogait, értékeit, és hozzájárul a békés együttéléshez. Azt, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, a társadalmi élet fejlődésének és az államigazgatás hatékonyságának elősegítésére, Románia európai úton való megtartásának biztosítására.

Teljes létszámban vegyünk részt az államelnökválasztás második fordulóján: az erdélyi magyar nemzeti közösség jövője szempontjából és egyházaink zavartalan működéséhez, akárcsak a román testvéreinkkel és más nemzetű polgártársainkkal való békés és egyenrangú együttélés érdekében ez létfontosságú.”

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye részéről Kovács Gergely érsek, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye részéről Böcskei László püspök, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye részéről Schönberger Jenő püspök, a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye részéről Pál József Csaba püspök, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház részéről Adorjáni Dezső Zoltán püspök, az Erdélyi Református Egyházkerület rézéről Kolumbán Vilmos József püspök, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület részéről Bogdán Szabolcs János püspök, valamint a Magyar Unitárius Egyház részéről Kovács István püspök közösen állnak ki a béke, a fejlődés és az európai úton való maradás mellett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?