Victor Ponta üzent a két versenyben maradt elnökjelöltnek
Victor Ponta folytatja a politikai küzdelmet annak az 1,2 millió román állampolgárnak a nevében, akik bizalmat szavaztak az elnökjelölti programjának.
Ezt a Facebook-oldalán közölte szerda koreste, bejelentve, hogy politikai platformot indít. Az államfőválasztás vasárnapi első fordulójában negyedik helyen végzett Ponta különböző pártok és a kampányában részvevő önkéntesek és szakemberek együttműködési fórumaként képzeli el a „Románia az első helyen” nevű platformot, amelynek célja a román állampolgárok jogainak és jogos érdekeinek védelme. Bízik benne, hogy parlamenti képviselők, polgármestere és gazdasági vezetők is csatlakoznak majd hozzájuk.
Ugyanakkor üzent az elnökválasztás második fordulójába jutott George Simionnak és Nicușor Dannak is. Azt várja tőlük, hogy az ő elnökjelölti programjában javasolt gazdasági megoldásokkal kapcsolatban fogalmazzák meg álláspontjukat, továbbá megválasztásuk esetén ők milyen intézkedéseket terveznek és kikkel képzelik el a jövőbeli kormányzást. Ponta szerint ez alapján fogja eldönteni, hogy kit támogat a második fordulóban.
Az ex-szociáldemokrata párti politikus volt párttársainak is üzent, együttműködési felhívást intézett azokhoz a PSD-sekhez, akik „nem rendelkeztek saját jelölttel az elnökválasztáson” és „kényszerítették” őket, hogy olyan személyt támogassanak, akinek az értékei és érdekei nem egyeznek az általuk képvisel választókéval.
CSAK SAJÁT