Megvan az első közvélemény-kutatás – Nicușor Dan szerint ez a kiindulási pont

Megközelítőleg tíz százalék az előnye George Simionnak Nicușor Dan előtt az államfőválasztás május 18-ai második fordulója előtt.

A vasárnapi első körben a második helyről továbbjutott független jelölt szerda délután mutatta be a Verifield közvélemény-kutatását, amelyet május 6-án, telefonos megkeresés révén készítettek.

Nicușor Dant nem bátortalanította el a hátránya | Fotó: Nicușor Dan Facebook-oldala

A válaszadók többsége az AUR-vezér nevére raknák a bélyegzőt, a felmérés szerint George Simion a szavazatok 54,8 százalékát kapná, míg Bukarest főpolgármestere 45,2 százalékot érne el. „Ez a helyzet, innen indulunk. Remélem, hogy a román társadalom bölcsen dönt majd” – mondta Dan, aki szerint egy nyitott gazdaság és egy izolacionista, államosításról beszélő irányvonal, illetve a harmonikus társadalmi párbeszéd és a gyűlöletre épülő diskurzusok között kell választani.

Az újságírók megkérdezték tőle, hogy mit tesz, ha Simion nyeri az államfőválasztást. „Én, semmi különösen. Azt nem tudom, hogy Románia mihez fog kezdeni” – mondta, rámutatva, hogy a gazdaság számára nagyon „rossz jel” lenne.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?