Nicușor Dan: nehéz második forduló következik

Nicușor Dan független jelöltként rendkívül szoros csatában megelőzte Crin Antonescut az elnökválasztás első fordulójában a második helyért. Ahogyan a kormánykoalíciós pártok közös jelöltje visszafordíthatatlannak nevezte a részeredmény által mutatott sorrendet, úgy Bukarest főpolgármestere szerint is eldőlt a küzdelem és már a második fordulóra összpontosít.

Mosolyogva lépett a sajtó képviselői elé éjszaka Nicușor Dan, miután a szavazatok feldolgozottságának 99,39 százalékánál már eldőlt, hogy Crin Antonescut maga mögé utasítva, a második helyről bejut a második fordulóba. „A második fordulóban vagyunk” – jelentette ki, köszönetet mondva a nevére leadott szavazatokért.

Nicușor Dan és csapata ünnepelt vasárnap éjszaka | Fotó: Nicușor Dan Facebook-oldala

Külön köszönetet mondott a Moldovai Köztársaságban voksolóknak, hiszen mint mondta, ott több mint 50 százalékkal nyerte meg az államelnök-választás első fordulóját.

Bukarest főpolgármestere szerint nehéz második kör következik egy izolacionista jelölt ellen. „Nem személyek közötti vita lesz, hanem a Nyugat-barát és Nyugat-ellenes irányvonal összecsapásáról fog szólni” – vetítette elő a választás első fordulóját nagy előnnyel megnyerő AUR-vezér George Simion elleni megmérettetését.

Az elkövetkező két hétben azért fog kampányolni, hogy Romániát az európai úton tartsa és mindenkit arra bátorít, hogy csatlakozzon hozzá ebben a harcban. „Optimista vagyok, hogy győzni fogunk, hogy Románia a nyugati utat választja és remélem, pár év múlva ott lesz az ország, ahol a helye van” – mondta a független jelölt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?