Mindannyian felkaptuk a fejünket, amikor tavaly novemberben egy „ismeretlen”, a felmérésekben csak az utolsó hetekben 4-5 százalékkal feltűnt jelölt megnyerte az elnökválasztás első fordulóját. A Călin Georgescu-jelenség azóta is velünk van és fontos megértenünk, hogyan jutottunk el idáig.

Románia az az ország, amely a 2007-es EU-csatlakozás óta a régióban az egyik legnagyobb gazdasági felzárkózást produkálta a kezdeti alacsony szintről, de eközben az országon belüli egyenlőtlenség továbbra is nagy maradt. Bár a gazdasági elemzések szerint éppen az elmúlt években jelentősen javult ez a mutató is, és már az európai középmezőnybe tartozunk ezen a téren, a társadalmi érzékelés és az ebből fakadó politikai következmények lassabban változnak. Ma Románia lakosságának jelentős része elégedetlen az életkörülményeivel és úgy tartja, hogy a mindenkori kormány nem végzi jól a dolgát.

Ez korábban is így volt, mondhatnánk, hogy nincs itt semmi látnivaló, ez nem magyarázza meg, miért tekintenek jelentős tömegek megmentőként és megváltóként Călin Georgescura vagy éppen George Simionra. Csakhogy a korábbi években több erős párt volt Romániában, amelyek az egymással folytatott harcuk közben be tudták csatornázni ezeket az elégedetlenségeket: amikor a 2008 utáni gazdasági válság miatt az emberek elfordultak Traian Băsescutól és pártjától, a PD-L-től, át tudtak menni a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL), aztán később éppen Klaus Iohannisban látták a megmentőt. A Szociáldemokrata Párt (PSD) is rendre vissza tudta szerezni a népszerűségét egy kormányzati ciklus vagy éppen Victor Ponta lemondása után: a Colectiv-tragédiát követően, 2016-ban rekordarányú győzelmet arattak a választásokon. Sőt még a Liviu Dragnea fémjelezte korszak botrányai és a nagy bukaresti tömegtüntetések után is fel tudták építeni magukat, mert volt egy stabil választóközönségük, akikhez más nem szólt rajtuk kívül, a nagy váltópártjuk, a PNL semmiképpen sem.

Valami azonban megváltozott, amikor Klaus Iohannis második elnöki mandátuma során, 2021-ben behívta a kormányba a PSD-t és a két nagy párt közösen kormányzott: eltűnt a váltópárt, az ellenzékben maradt USR ezt a feladatot nyilván nem tudta betölteni. Ekkor szorították ki az RMDSZ-t is a kormányból Iohannis kívánságának megfelelően, feleslegesnek és terhesnek ítélve a jelenlétünket, és ekkor kezdődött az az elképesztő mértékű túlköltekezés is, aminek sajnos most is isszuk a levét. Ugyanebben az időszakban küzdöttünk a világjárvánnyal, majd következett az infláció, az energiaválság és a háború a szomszédban. George Simion AUR-ja pedig nem tett mást, csak kihasználta a helyzetet, ebben pedig segítségére volt az a politizálási mód, ahogyan Klaus Iohannis intézte az ügyeket: csendben, szinte titokban, de közvetlenül beavatkozva előbb a PNL, később a kormány ügyeibe is. Ez volt az az időszak, amikor a hagyományos média is a szokottnál kesztyűsebb kézzel bánt a kormánnyal, az elégedetlen tömegeknek tehát könnyen lehetett az az érzésük, hogy itt az igazságtalanságokat elhallgatják, a rossz döntéseknek nincs valódi következménye, miközben már megint csak nekik lesz rossz, megkerülik őket és ebben az összeesküvésben minden párt benne van, kivéve az AUR-t, amely látványosan dacol ezzel a hatalommal.

Mivel a két nagy párt koalícióban kormányzott ebben az időszakban, a társadalmi felháborodás nem tett különbséget köztük, valamint a meredeken csökkenő népszerűségű Iohannissal sem vállaltak semmilyen konfliktust a pártok, érthető tehát, hogy egy kalap alá vették ezeket a szereplőket. Elértünk így 2024-hez, amikor a kormánypártok közös listát állítottak az EP-választásokon, amely óriási sikert aratott, bár ebben segített nekik, hogy a helyhatósági választásokat is ezen a napon rendezték, és mindkét párt támaszkodott a népszerű helyi vezetőire. Talán ezért nem érzékelték, hogy ekkora a baj és a saját választóik is valami másra vágynak.

Valami másra, aminek az ígéretét megkapták Georgescutól, egy olyan szereplőtől, aki éppen azokhoz az emberekhez szólt, akikhez a PSD már nem tudott, és aki minden igazságtalanság orvoslását, a „régi szép idők” visszahozatalát vetítette előre azoknak, akik fogékonyak voltak erre, és akik igen sokan voltak. Ezek a tömegek pedig újra arculcsapásként élték meg, amikor eltörölték az elnökválasztást és az egész folyamatot újra kellett kezdeni, ebben is a nagy összeesküvés bizonyítékát látták, amely már megint ellenük irányul.

Bár tavaly decemberben eltörölték a választás első fordulóját, és ma is úgy gondolom, hogy ez megalapozottan történt, a következmények nem tűntek el: vasárnap láttuk, hogy George Simion sikeresen ült fel erre a vonatra és az AUR a legnagyobb esélyt kapta a hatalomra kerülésre, ami nemcsak az elnöki tisztséget, hanem a kormányzást is jelenti.

Tavaly az RMDSZ sikerrel vette a választási küzdelmeket, a romániai magyarság pozíciói megerősödtek. Júniusban az utóbbi 20 év legtöbb szavazatát szerezte az EP-választásokon, ami egy trend megtörését jelentette, majd az elnökválasztás később eltörölt első fordulójában Kelemen Hunor több mint 400 ezer szavazatot, a szavazatok 4,5 százalékát szerezte meg, ez pedig 2004 óta, tehát húsz éve a legjobb magyar eredmény az elnökválasztáson. Aztán egy héttel később szintén rekorddöntés volt, az RMDSZ a júniusinál is jobb eredményt ért el: ennyi voksot semmilyen választáson nem kapott húsz éve, a 2020-as parlamenti választáshoz képest 250 ezerrel több szavazatot szerezett, a szavazatok arányában pedig legutóbb 2000-ben kapott többet, mint 2024-ben. Ezek az eredmények azért születtek, mert mi az emberek problémáival foglalkoztunk, arról beszéltünk, ami valóban érinti a magyarokat ebben az országban, amit a településfejlesztések, a közösségek megerősítése kapcsán tenni akarunk és tenni fogunk. Az elmúlt év közös sikerei után ez az év sokkal nehezebbnek ígérkezett, és sajnos úgy tűnik, hogy ebben a tekintetben az előzetes várakozásainkat is felülmúlja.

Nekünk, magyaroknak az elnökválasztási harc mindig egy kicsit kényszerpálya, de azt szoktuk meg, hogy csak a második fordulóban kell azon gondolkodnunk, hogy melyik jelölt lenne számunkra a jobb. Most, a megismételt elnökválasztás első fordulója előtt már döntenünk kellett és az világosan látszott, hogy ezt a hullámot csak akkor állíthatjuk meg, ha egyetlen erős jelölt küzd meg vele, aki bírja a kormánypártok támogatását, mert ez a kormány fennmaradásának garanciája is. Ez sajnos be is bizonyosodott: mivel Crin Antonescu mögé sem a PNL, sem a PSD nem tudta odatenni a kellő számú szavazatot, elbukott, és ezzel a kormány is felbomlott. Az RMDSZ a kampányban nagyon kemény munkát végzett és látszik az eredményekből, hogy a jelölt csak ott tudott jó eredményeket elérni, ahol jelentős számban laknak magyar emberek, akik meghallották az üzenetünket és a helyes döntést hozták meg. Lehet, hogy nem szívből szavaztak Crin Antonescura, hanem racionális érvek mentén, de megtették, mert ezt diktálta a magyar érdek.

Most újra kényszerpályán vagyunk.

Aki idáig elolvasta ezt az írást és nem követte George Simion eddigi tevékenységét, az felteheti a kérdést, hogy miért kellene nekünk megállítani ezt a politikust, aki csak a nagy pártok hibáit kihasználta, a nép elégedetlenségét felerősítette és így szeretne hatalmat szerezni? Hiszen nem ez a dolga ellenzékben minden politikusnak?

Hát azért, mert ez a George Simion és a mögötte álló párt, a Călin Georgescu és a mögötte álló mozgalom mindazt képviseli ebben az országban, ami ellen mi és az elődeink 35 éve küzdöttünk. Jelenleg valóban nem a magyarellenes üzenetek a legerősebbek a körükben, de sajnos nincsenek illúzióink: hatalomra kerülve teljesen átírnák a román politikai érdekérvényesítés eszköztárát, a kisebbségi érdekérvényesítés eszköztárát pedig nagyrészt zárójelbe tennék.

Nem akarok itt hosszasan érvelni Simion ellen, de talán arról is beszélnie kell valakinek, hogy ha eltekintünk a kisebbségi szempontjainktól és a többségi román nézőpontból próbáljuk meg ezt a lehetőséget megítélni, akkor is katasztrofális a mérleg: gazdasági problémák, elszálló kamatköltségek, a lej gyengülése, megtorpanó fejlesztések és akkor még nem is beszéltünk az Európai Unióval való kapcsolataink megromlásáról. Mivel a miniszterelnök lemondott és ügyvivő kormány van, ezért még egyértelműbb: Simion győzelmével az AUR kormányozni fog, ennek már semmilyen különösebb alkotmányjogi akadálya nincs. Ebben pedig nem az a legnagyobb baj, hogy az RMDSZ nem lesz tagja annak a kormánynak.

Simion győzelme tehát nemcsak nekünk nem érdekünk, hanem az országnak sem.

Az egyetlen jó döntés tehát Nicuşor Dan, aki megállíthatja ezt a hullámot és a normális kerékvágásban tarthatja Romániát. Az ő győzelméhez azonban nem a pártok, hanem az emberek összefogására van szükség. Arra, hogy mindazok, akik úgy érzik, hogy a Simion képviselte „értékek” távol állnak tőle, azok elmenjenek május 18-án, és szavazzanak a másik opcióra. Arra, hogy románok és magyarok együtt állítsák meg az ország rossz útra lépését, hogy együtt előzzék meg azt a bajt, amit utólag már nem lehet kijavítani. Itt az idő, hogy mondjuk el azoknak is, akik nem érdeklődnek a politika iránt vagy elutasítják a politikusokat, magyaroknak és románoknak egyaránt: ez most tényleg a jövőnkről szól és most még tehetünk érte. Legyünk többen, mint a másik oldal. Ehhez többmillió új szavazó kell, olyanok, akik sem most, sem tavaly nem mentek el szavazni. Ez nem lesz könnyű, de megvan rá az esély és hinnünk kell benne, másképp nem sikerülhet.

(A szerző Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának és az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezének elnöke)