Tánczos Barna: Romániának nem szélsőséges, hanem racionálisan gondolkodó államfőre van szüksége
Romániának kiszámíthatóságra, stabil kormányra, racionálisan gondolkodó államfőre van szüksége – jelentette ki szerdán Tánczos Barna kormányfőhelyettes és pénzügyminiszter, aki teljesen kizártnak nevezte az RMDSZ és az AUR közötti együttműködés bármilyen formáját.
Tánczost a romániai cégvezetők találkozóján (Romanian Business Leaders Summit) faggatta a sajtó az államelnök-választásról. A miniszter emlékeztette az újságírókat, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elsőként jelentette be az első forduló eredményeinek közzététele után, hogy Nicuşor Dan független jelöltet támogatja a második fordulóban. Kijelentette, Romániának olyan elnökre van szüksége, aki a kezdetektől Európa-barát és NATO-párti volt, és „nem változtatja véleményét attól függően, hogy éppen honnan fúj a szél”, „nem egy kaméleon, aki az időjárástól függően változtatja politikai színezetét és irányultságát”.
Romániának nincs szüksége egy olyan szélsőséges vezetőre, mint George Simion, hanem „kiszámíthatóságra, stabil kormányra és racionálisan gondolkodó elnökre” -idézi az RMDSZ politikusát az Agerpres hírügynökség. .
Tánczos kizártnak tartja az RMDSZ és a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bárminemű együttműködését. Ugyanakkor kijelentette, mivel a Szociáldemokrata Párt (PSD) szintén több ízben nyilatkozta, hogy nem hajlandó szövetségre lépni az AUR-ral, egy PSD-AUR koalíciót is kizártnak tart.
Arra az újságírói kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e az előre hozott választásokat, Tánczos azt felelte, eddig erre nem volt példa a romániai közéletben, a parlament mindig megtalálta a megoldást arra, hogy megalakuljon a kormány. „Nem hiszek az előre hozott választásokban” – mondta Tánczos Barna.
CSAK SAJÁT