Nicuşor Dan: Elfogadom a választási vitára szóló meghívásokat
Nicuşor Dan független államfőjelölt kedd este kijelentette, hogy kész kiállni televíziós vitára a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltjével, George Simionnal – írja az Agerpres.
A bukaresti főpolgármester sajtótájékoztatóján rámutatott, amint azt már vasárnap este közölte, elfogadja a televíziós választási vitákra szóló meghívásokat, és örül, hogy legutóbbi bejelentése szerint ellenjelöltje is részt kíván venni ezeken. „Már volt egy egyeztetés a kampánystábok között és várjuk a televíziók ajánlatait” – mondta.
Nicuşor Dan emlékeztetett, hogy az elnökválasztás első fordulóját megelőzően szervezett mindhárom televíziós vitán részt vett. Hozzátette, a szakszerűen előkészített és megszervezett vitákra ezután is elfogadja a meghívásokat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és államfőjelöltje, George Simion kedden közölte, hogy készen áll elkezdeni a kampányvitákat ellenfelével, Nicuşor Dannal. A politikus azt mondta, az összes választási vitán részt fog venni, és minden érdeklődő médiaintézménynek interjút fog adni.
CSAK SAJÁT