Nicuşor Dan: A második forduló arról szól, hogy milyen irányt vesz az ország

Az elnöválasztás második fordulójába bejutott Nicuşor Dan független jelölt egy hétfői Facebook-bejegyzésben azt írta, maga mellé várja mindazokat, „akik hisznek a törvényben, az igazságban, a modern gazdaságban és a szabad világgal való szilárd partnerségben”.

„Együtt megállíthatjuk a gyűlölethullámot és a manipulációt. Együtt egy olyan Romániát építhetünk, amely nem fél a jövőtől” – tette hozzá.

Hatalmas a tét. | Fotó: Nicusor Dan Facebook oldala

Nicuşor Dan szerint a második forduló nemcsak a két jelöltről szól, hanem arról, hogy milyen irányt vesz az ország. „Egyértelmű választás előtt állunk: egy demokratikus, stabil és Európában elismerésnek örvendő Románia, illetve az elszigetelődés, a populizmus és a jogállamisággal való dacolás veszélyes útja között kell választanunk. (...) Én mindig is a tettek embere voltam, nem a botrányoké. De most nem lehetünk semlegesek. Nem állhatunk félre” – fogalmazott.

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) honlapján hétfőn közzétett adatok szerint Nicuşor Dan független jelölt a szavazatok 20,99 százalékát szerezte meg az elnökválasztás első fordulójában, megelőzve a Románia, előre szövetség jelöltjét, Crin Antonescut (20,07 százalék) és Victor Ponta független jelöltet (13,04 százalék).

A legtöbb szavazatot George Simion kapta, az AUR jelöltje 40,96 százalékos támogatottsággal nyerte meg az első fordulót.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_t5aBq6wf_ME_BGA.png
banner_OtixH2AV_keszult.jpg

Kimaradt?