Szinte korlátlan hatalom összpontosulhat Simion kezében
A következő hetek eseményei sorsfordítónak bizonyulhatnak Románia jövője szempontjából. Remus Ștefureac szerint, ha nem alakul meg egy teljes jogú kormány a közeljövőben, az újonnan megválasztott államfő – bárki legyen is az – gyakorlatilag korlátlan hatalom birtokába kerülhet.
„Ha a következő két hétben nem lesz teljes jogú kormány, a jövőbeli elnök kinevezi azt a miniszterelnököt, akit csak akar, és gond nélkül kikényszerítheti az általa óhajtott parlamenti vagy elnöki többséget. Vagyis mindent megkap. Ő lesz a szuperelnök, a legerősebb államfő az elmúlt harminc évben” – figyelmeztetett Facebook-bejegyzésében Remus Ștefureac, az INSCOP közvélemény-kutató cég igazgatója.
Ștefureac szerint ez a hatalomkoncentráció mélyreható következményekkel jár majd az ország geopolitikai irányvonalára, és különösen a román állampolgárok mindennapi életére. Úgy véli, az ilyen szintű központosított hatalom ritkán szolgálja a közjót. „A tapasztalat megtanított minket valamire: a hiperhatalom képessége arra, hogy ártson, végtelenül nagyobb, mint arra, hogy jót tegyen” – jegyzi meg a szakértő.
A politikai elit elmúlt féléves döntéssorozata Ștefureac szerint gyakorlatilag lerombolta azt az egyensúlyt és a kölcsönös kontrollmechanizmust, amely minden demokratikus rendszer alapját képezi.
„Az elmúlt hat hónap politikai döntései szétzúzták a fékek és ellensúlyok rendszerét. Ez a történelmi felelőtlenség előbb-utóbb mindannyiunk számára következményekkel jár majd” – fogalmazott az INSCOP igazgatója. Hozzátette: a kérdés már csak az: felismeri-e a társadalom időben, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha a hatalom egy kézben összpontosul?
CSAK SAJÁT