Nicuşor Dan: lehetséges „variáns” egy PNL–USR–RMDSZ kisebbségi kormány létrejötte
Nicușor Dan szerint nem ok a pánikra, hogy az euró árfolyama meghaladta az 5 lejt. Az elnökválasztás második fordulójába bejutott független jelölt keddi sajtótájékoztatóján ugyanakkor kijelentette, hogy lehetségesnek tartja egy kisebbségi kormány létrejöttét.
Az elnökjelölt újságírói kérdésre választolva elmondta, elképzelhető „variáns”, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), valamint a nemzeti kisebbségek képviselete alkosson kormánykoalíciót és a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogassa.
Szerinte ugyanakkor ennek latolgatására május 18. után, a második fordulót követően lesz alkalom. Hozzátette, nem helyesli, hogy a tavaly novemberi választás után Marcel Ciolacu maradt a kormányfő. Véleménye szerint az országnak reformokra van szüksége, és egy olyan kormányra, amelynek megvan a bátorsága ahhoz, hogy ezeket a reformokat végrehajtsa.
„Ráadásul a következő két hétben az ország kormányzása átmeneti időszakban lesz. Ez megtörténik mindenhol a világon. Május 18. után lesz a fontos tárgyalás a kormányzásról” – jegyezte meg Nicușor Dan. Azt is elmondta, bárki nyerje meg az elnökválasztást, nem látja indokoltnak előrehozott parlamenti választások megtartását.
Arra a kérdésre, hogy egy kisebbségi kormány hozhat-e stabilitást, leszögezte, hogy ez technikai kérdés és nem lehet összefoglalni két-három percben.
Arra az újságírói kérdésre, hogy miért szavazzanak rá az emberek a második fordulóban, kifejtette, hogy három nagy irány létezik: egyrészt nyugatbarát vagy nyugatellenes irány; a tőkebeáramlás felé nyitott vagy a gazdasági elszigetelődés iránya; valamint a bölcs kommunikáció a másik fél véleményének tiszteletben tartásával, illetve ennek ellentéte.
Az euró árfolyamának drasztikus növekedésével kapcsolatban kifejtette: Románia gazdasága versenyképes. A nemzeti bank 60 milliárd eurós devizatartalékkal rendelkezik, amely ellenáll a lej elleni bármilyen támadásnak. A 2021–2027-es finanszírozási időszakban most érkeznek jelentős európai uniós összegek Romániában, így szerinte nincs ok pénzügyi pánikra.
România are resursele și capacitatea de a ieși din această criză politică.LIVE 🟢 Declarație despre evoluția piețelor financiare din România.
Közzétette: Nicușor Dan – 2025. május 6., kedd
CSAK SAJÁT