Milyen vezetője lesz a katolikus egyháznak, és melyek a prioritásai XIV. Leó pápának?
Már megjelenésekor a Szent Péter-bazilika erkélyén három fontos támpontot adott XIV. Leó pápa a több mint 1,4 milliárd hívőnek arról, hogy milyen vezetője lesz a katolikus egyháznak– írja a Reuters alapján a News.ro. Az amerikai származású, 1955-ben született Robert Francis Prevost XIV. Leó néven az új pápa – jelentették be csütörtökön, romániai idő szerint 20 óra után nem sokkal.
Az első támpont az új pápa prioritásai kapcsán a névválasztás volt. A pápák ezzel küldik az első fontos jelzést új pápaságuk prioritásairól. Ferenc a 13. századi Assisi Szent Ferencről kapta a nevét, aki elutasította a gazdagságot, és a szegényekről akart gondoskodni.
Az utolsó pápa, aki a Leó nevet viselte, XIII. Leó, 1878-1903 közötti pápaságának nagy részét a munkások jogainak védelmére fordította, tisztességes béreket, méltányos munkakörülményeket és a szakszervezetekhez való csatlakozás jogát követelve. „Azzal, hogy a XIV. Leó nevet választotta, azt mutatja, hogy elkötelezett az egyház szociális tanítása mellett” – mondta Thomas Reese tiszteletes, jezsuita kommentátor, aki közelről követi a pápaságot.
Leó második támpontja a nyelvválasztása és a szavai voltak, amelyek egyértelműen a béke szükségességét hangsúlyozták, amire Ferenc pápa is összpontosított. A Szent Péter téren összegyűlt tömeghez intézett beszédét olaszul mondta el, a pápaság nyelvén, és egy rövid kitérővel spanyolul is üdvözölte egykori perui közösségét.
„Béke mindannyiótokkal! Szeretném, hogy ez a köszöntés belépjen szívünkbe, eljusson családotokhoz, és béke legyen az egész földdel. (…) Ez a feltámadt Krisztus békéje, egy fegyvertelen, lefegyverző béke, alázatos és tartós, Istentől jön, aki mindannyiunkat szeret, feltételektől mentesen” – mondta olaszul.
Első hivatalos aktusaként Urbi et Orbi áldást osztott, és arra kérte a híveket, hogy békéért imádkozzanak Istenanyához. „Segítsetek felépíteni a párbeszéd hídjait” – szólította fel a híveket.
Első imáját ő maga is a világbékének szentelte. „Még a fülünkben van Ferenc gyenge, de bátor hangja, aki megáldotta Rómát. Húsvétvasárnap az egész világra adta áldását. Isten szeret bennünket, titeket mind. A gonosz nem fog győzni” – mondta.
A harmadik támpontot Leó pápa öltözéke adta. Ferenccel ellentétben, aki elutasította a pápaság minden díszét, többek között 2013-as megválasztásának első napján is, XIV. Leó a hagyományos piros pápai miseruhát viselte fehér palástja fölött. Bár Leó a ferences hagyományt követi, jelezte, hogy ő egy új és más pápa.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT