Zöldebbé válna az Electrica

Napelem parkokba és szélturbinákba fektet be az állami áramszolgáltató.

Megújuló forrásokból származó energiatermeléssel is foglalkozni fog a jövőben az Electrica. Az erre vonatkozó döntést a legnagyobb hazai áramszolgáltató részvényeseinek közgyűlése hozta meg. A zöld energia termelésével a vállalat újonnan létrejött leányvállalata, az Electrica Pruducție Energie foglalkozik majd.

Az állami tulajdonban levő cég már meg is tette az első lépéseket a kizöldülés irányába azzal, hogy megvásárolt egy, a Giurgiu megyei Stănești településen található napelemparkot. A cég beszállt három másik, zöldenergiás befektetésbe is. Ezek két, Szatmár megyei napelempark és egy dobrodzsai szélerőmű létrehozását célozzák. A három energetikai létesítmény beépített teljesítménye 207 MW.

A vállalat 2024-ig érvényes stratégája 400 MW összteljesítményű termelési kapacitás létrehozását írja elő, megújuló energiaforrások felhasználásával.

Az Electrica a hazai energiapiac egyik legnagyobb szereplője, ügyfeleinek száma megközelíti a 4 milliót. A vállalat többségi tulajdonosa az állam, az Energetikai Minisztériumon keresztül, legfontosabb kisebbségi részvényese pedig az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. Az Electrica Furnizare Rt. tavalyi árbevétele és a nyeresége is rekordértékű volt, előbbi 5,1 milliárd, utóbbi pedig 233 millió lej.

(Nyitókép: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?