Nem buli már a szén: 2020-ban is durván veszteséges volt a legnagyobb bányavállalat

Az Olténia Energetikai Komplexum bevételei 1 milliárd lejjel csökkentek, a vesztesége 939 millió lej volt.

Katasztrofális éve volt tavaly az ország egyik legnagyobb energetikai vállalatának, a szénbányászattal és energiatermeléssel foglalkozó Olténia Energetikai Komplexumnak (CEO). Az ország egyik legnagyobb áramtermelőjének számító állami vállalat árbevétele közel harmadával volt kevesebb, mint 2019-ben, 3,11 milliárd lejről 2,09 milliárdra apadt. A vesztesége ugyanakkor nőtt, 863 millió lejről 939 millióra.

A 12 ezer embert foglalkoztató vállalat helyzete még súlyosabb lenne, ha nem kapott volna áprilisban egy 241 millió eurós kölcsönt a pénzügyminisztériumtól, amit szén-dioxid kibocsátási bizonylatok vásárlására költött. Ha a kormány nem dob mentőövet a vállalatnak, akkor kolosszális összegű bírságot kellett volna fizetnie, melynek értéke akár 1 milliárd euróra rúghatott volna. Ez a kegyelemdöféssel lett volna egyenértékű a csőd felé tántorgó állami cégnek.11 év alatt szénről gázra és napenergiára állna át a CEO / Fotó: ceoltenia.ro

A CEO jövője ugyanakkor továbbra is kérdéses, pedig a cégre fontos szerep hárul Románia energetikai átállása során. A kormánynak az Európai Bizottság felé tett vállalása értelmében Románia 2032-re teljesen lemond a szénalapú energia felhasználásáról. Ez elég merész vállalás, a határidő szorosabb, mint amit Lengyelország és Németország kitűztek maguk elé. Ahhoz, hogy teljesíthető legyen, a CEO jelenlegi termelési kapacitásait más, kevésbé környezetkárosító forrásokkal kell helyettesíteni.

„Nem beszélhetünk a szén kivezetéséről addig, amíg be nem fejeztük a gázprojekteket, amiket elterveztünk. A jelenlegi környezet fantasztikus, mivel korábban soha nem állt a rendelkezésünkre ilyen sok pénz” – nyilatkozta Lăcrimioara Diaconu-Pințea, a CEO igazgatótanácsának a tagja. Véleménye szerint, amit sok szakember oszt, az állami vállalatnak, jelenlegi formájában nincs esélye a túlélésre. „A CEO nem érzi jól magát mióta a szén-dioxid kibocsátási bizonylatok ára emelkedni kezdett. A szén jelenlegi ára mellett, figyelembe véve a prognózisokat, nincs esélyünk. A megmenekülésre az új projektjeink jelentik az egyetlen esélyt. (…) Milliárdokat költünk kibocsátási bizonylatokra, ezekből a milliárdokból pedig új erőműveket építhetnénk” – mondja Lăcrimioara Diaconu-Pințea.

Szén helyett gáz

A CEO két gázerőművet szeretne építeni, összesen 1 300 MW kapacitással, valamint egy 700 MW kapacitású napelemparkot. Erre a vállalat átszervezésének keretében kerülne sor. Az átszervezés 3,5 milliárd euróba kerülne, aminek egy résézt az Európai Bizottság, illetve a kormány állná,  kb. 1,5 milliárdot pedig a vállalatnak kellene előteremtenie. Hogy miből, az rejtély, mivel az elmúlt hét évben 4,5 milliárd lej értékű veszteséget termelt. Az erőműveknek 2025-re kellene elkészülniük úgy, hogy egyelőre nincs finanszírozási forrás. A cégben 21,5 százalékos részesedéssel rendelkező Állami Tulajdonalap (Fondul Proprietatea) több alkalommal elzárkózott attól, hogy kivegye a részét az átszervezés finanszírozásából.

Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság adatai szerint az elektromos energia piacán tavaly 14,5 százalék volt a CEO részesedése, ami jelentős térvesztés a 2019-es 20,8 százalékhoz képest. Ennek ellenére az Olténiában működő állami vállalat még mindig a ország harmadik legnagyobb áramtermelője a Hidroelectrica (29 százalék) és a Nuclearelectrica (20,8 százalék) után.

Kapcsolódók

Kimaradt?