FRISSÍTVE – Kevesebb pénzük van a nyugdíjalapban a kettes pillér befizetőinek most, mint egy évvel korábban

Az elmúlt év folyamán az alapkezelőknél levő pénznek körülbelül a 3 százaléka úszott el.

Kifejezetten rossz év volt 2022 a magánnyugdíjrendszer kettes pillérének a befizetői számára. A jövendőbeli nyugdíjasok a megtakarításaiknak kb. 3 százalékét vesztették el, számolta ki az economica.net a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) adatai alapján.

A magánnyugdíjpénztári befizetések 14 évvel ezelőtti kötelezővé tétele óta a tavalyi volt az első év, amikor a megtakarítások veszítettek az értékükből. Ennek a fő okai az ukrajnai háború, valamint a körvonalazódó gazdasági válság és az annak betudható magas infláció.

A 3 százalékos mínusz gyenge eredmény, de sokkal rosszabbul is alakulhattak volna a dolgok. Júliusban az értékvesztés mértéke 10 százalék körül volt, amit augusztusban sikerült részben kompenzálni, utána azonban ismét egy jelentős csökkenés jött, amit decemberben számottevő emelkedés követett.  

Fotó forrása: Pexels

Tényleges veszteség természetesen csak azokat érte, akik idén vonultak vissza a munka mezejéről, s felvették az addig összegyűlt pénzt. A többieknek nincs miért aggódniuk, amint stabilabbá válik a politikai-gazdasági környezet, a megtakarításaik értéke ismét növekvő pályára áll majd.

A minimális garantált összeget minden körülmények között mindenki megkapja

Birtalan József, a Biztosítási Felügyelet (ASF) vezetőtanácsának tagja a Maszolnak elmondta, a tavalyi év hasonló időszakához képest van van egy átlag 3,4 százalékos visszaesés, ami elsősorban az agresszív inflációval  és az államkötvények csökkenő hozamával magyarázható. Ez a csökkenés elsősorban azokat érinti, akik most mennek nyugdíjba, ők 3-4 százalékkal kevesebb pénzt kapnak, mint amennyit évvel ezelőtt vehettek volna ki, de ez még mindig több, mint a minimális garantált összeg, amit az állam utal minden munkavállaló számlájára. Napi árfolyam kiszámolják minden kötvény értékét, majd az alapján kapja meg minden kedvezményezett a részét. Még abban az esetben is, ha előállna az a nemkívánatos helyzet, hogy az alapok teljesítménye alapján a garantált minimum alá csökkennek a pénzek, ezt a kötelező céltartalékokból kiegészítik. Ezek meglétét minden évben többször is ellenőrzik, mutatott rá Birtalan József. 

Benn is lehet hagyni a pénzt, bízva a helyzet javulásában

Mindenkinek megvan a joga, hogy átmenjen egy más nyugdíjalaphoz, követve és figyelembe véve ezek teljesítményét, magyarázta a felügyelet igazgatótanácsának tagja. Arra is felhívta a figyelmet, hogy létezik az opció azok számára, akik idén mennek nyugdíjba, hogy bennhagyják a pénzüket, bízva abba, hogy a következő években javulnak a mutatók. „Az infláció előbb-utóbb lecsendesül, a most kibocsátott államkötvények garantált kamata nagyobb mint három-négy évvel ezelőtt, öt-tíz éves futamidőre már 7-8 százalék. Van remény, hogy az ötéves időszak második felében az infláció lecsökken, és a helyzet helyreáll” - részletezte Birtalan József. Általában az jellemző, hogy a többség kiveszi egy összegben a pénzét, mert azonnal szüksége van rá, de öt év alatt hat hónaponként is ki lehet venni. 

Konzervatív befektetési politika a nyugdíjalapoknál

Az okokról szólva, Birtalan József kifejtette, általában a nyugdíjalapok 60 százaléka államkötvényben van, ha ezek 8 százalékos kamatot ígérnek, és közben van egy 16 százalékos infláció, akkor a befektetés nettó veszteséget hoz. Az elmúlt évben voltak olyan időszakok, amikor futamidőtől függetlenül meredeken zuhantak az állampapírok árfolyamai, volt olyan nyugdíjalapnál amelynél éves összevetésben 8-10 százalékos volt a visszaesés, ám az év végére ezt behozták 3-4 százalékra. A nyugdíjalapok ugyanakkor csak a tőzsdén jegyzett vállalatok részvényeit vásárolhatják, hogy ezek értékét követni lehessen, de tavaly a tőzsde sem teljesített jól, onnan is negatív hozam jött.

A kettes pilléren általában konzervatív befektetési politikát folytatnak, a pénzügyi felügyelet korlátozza, hány százalékba szállhatnak be kockázati tőkealapokba, melyek ugyan nagyobb hozammal kecsegtetnek, de buknak, a veszteség is nagyobb, taglalta Birtalan József. A kettes pilléren tevékenykedő nyugdíjalapoktól nem várhatunk el kirobbanó hozamokat, például bitcoinba nem fektetnek, tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?