Húszéves mélyponton van a gázfogyasztás

A földgáz nagykereskedelmi ára is meredeken zuhant az elmúlt időszakban, szinte fele csak az egy évvel korábbinak.

Az OMV Petrom becslései szerint az első félévben a romániai gázfogyasztás 13 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, derül ki a vállalat legutóbbi jelentéséből. A január 1. és március 31. közti fogyasztás az elmúlt két évtized minimumát jelenti, írja az economica.net. Ennek két oka van: az elmúlt tél a megszokottnál jóval enyhébb volt, a nagyipar pedig, mely normális esetben sok földgázt használ fel, továbbra is áll, vagy csökkentett kapacitással működik.Fotó: Szász István Szilárd

A fogyasztás csökkenésének köszönhetően az OMV Petrom tározóiban 0,8 TWh gáz maradt az első negyedév végére, míg egy évvel korábban a vállalat teljesen egészében felhasználta a készleteit. Jelen pillanatban a romániai tározókban 15,2 TWh földgáz van. Ez 55 százalékos telítettségnek felel meg, ami kirívóan nagy érték az évnek ebben a szakában, s a fogyasztás drasztikus visszaesésének a következménye.

A fogyasztással párhuzamosan a gáz ára is jelentősen csökkent az elmúlt időszakban. Az első negyedévben kötött, közép-, illetve hosszútávú szerződések átlagára 253 lej/MWh volt. Ez kb. 55 százaléka az egy évvel korábbi, 469 lej/MWh átlagárnak. Az azonnali szállítás első negyedévi átlagára is hasonló mértékben maradt a tavalyi első negyedévi szinttől: idén 270 lej/MWh volt, míg 2022 azonos időszakában 485 lej/MWh.

Az OMV Petrom a második legnagyobb gázkitermelő az országban a Romgaz mögött.

Kapcsolódók

Kimaradt?