Beperelte Romániát az egyetlen hazai tengeri gázkitermelő cég

A Black Sea Oil & Gas jogosan emelt kifogást a szolidaritási adó ellen, hiszen csak tavaly kezdett el termelni.

Beperelt a kormányt, a Pénzügyminisztériumot és az adóhatóságot (ANAF) a Black Sea Oil & Gas (BSOG). Az amerikai tulajdonban levő vállalat az energetikai cégekre kivetett szolidaritási adó miatt fordult a bírósághoz. A tavaly decemberben bevezetett új adónem 60 százalékos elvonást ír elő az energetikai cégek tavalyi profitjának azon részére, mely 20 százaléknál nagyobb mértékben haladja meg a 2018-2021-es időszak nyereségének átlagát.Fotó: Facebook/BSOG

A cég tavaly júniusban kezdte meg a Fekete-tenger kontinentális talapzatában található Midia gázmező kiaknázását. 2022-ban hozzávetőleg félmilliárd köbméter földgázt hoztak felszínre, idén 1 milliárd köbméteres kitermelésre számítanak.

A BSOG, többek között arra hivatkozva emelt kifogást a szolidaritási adó ellen, hogy csak 2022-ben kezdte meg a nyíltvízi gázkitermelést, ezért az adóalapnak a 186/2022-es sürgősségi rendeletben szereplő meghatározása az esetében egyáltalán nem releváns. Ez az érv vitathatatlan, a vállalatnak 2021-ben semmilyen bevétele nem volt. A BSOG azt javasolta, hogy a 2022 előtt termelést nem folytató cégek legyenek mentesítve a szolidaritási adó fizetése alól, azonban a kormány ez süket fülekre talált.

A napokban az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Kathleen Kavalec találkozott Nicolae Ciucă miniszterelnökkel, akivel a kétoldalú együttműködésről tárgyalt, különös tekintettel az energetikára, adta hírül az economica.net. A nagykövet emlékeztette a kormányfőt, hogy „a jelenlegi és jövendőbeli befektetőknek stabil, előrelátható és átlátható szabályozási és adórendszerre van szükségük”.

Amennyiben Klaus Iohannis aláírja a 186/2022-es sürgősségi rendeletet úgy módosító törvényt, hogy annak az OMV Petrom is a hatálya alá essen, szinte biztos, hogy újabb per indul majd Románia ellen. Az OMV Petrom vezetősége jelezte, hogy a jogszabály visszamenőleges hatályú módosítását alkotmányellenesnek tartja, s biztosra vehető, hogy nem fogja ölbe tett kézzel nézni a tavalyi nyereség többmilliárd lejjel való megcsapolását.

Kapcsolódók

Kimaradt?