Elapadnak a Partium és a Bánság kőolaj- és gázszondái

Egyre kevesebb kőolajat és földgázt termel ki Románia, új lelőhelyeket kellene megnyitni a termelés szinten tartásához.

Kimerülőben vannak Románia kiaknázás alatt álló kőolaj- és földgázmezői. A piacvezető hazai vállalat, az OMV Petrom által felszínre hozott szánhidrogének mennyisége évről-évre csökken. 2021-ben a kitermelt gáz mennyisége 8 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, mindössze 3,4 milliárd köbméter volt, írja a Ziarul Financiar a vállalat jelentése alapján. Ez alig több mint fele a privatizáció évében, 2004-ben felszínre hozott 6,4 millió köbméteres gázmennyiségnek.Fotó: OMV Petrom

Kőolajból szintén kevesebbet termeltek ki, 21,3 millió hordót szemben a 2021-es 23 millió hordóval, ami 7,4 százalékos visszaesésnek felel meg.

A kőolaj- és a gázkutak hozamának csökkenése épp a termelés zömét adó régiókra jellemző. Az OMV Petrom első számú kitermelési területe Olténia. 2012-ben a vállalat még átlagban napi 41 ezer hordó-olajegyenértékű (BEP) olajat és földgázt hozott felszínre a régióban, tavaly azonban már csak 31,7 ezret. Ez 23 százalékos csökkenésnek felel meg. A hordó-olajegyenérték az a mértékegység, mely egy hordó kőolaj elégetésekor felszabaduló energiának felel meg.

A fekete-tengeri kitermelés még drasztikusabb mértékben, 33 százalékkal esett vissza az elmúlt évtizedben. 2012-ben még napi 30 ezer BEP volt a termelés, tavalyelőtt azonban már csak 20 ezer. Moldvában 7 százalékkal csökkent a kitermelés a vizsgált időszakban, 21 millió BEP-ről 19,6 millióra, míg a Körösök vidékén és a Bánságban valószínűleg minimálisra csökkent, legalábbis ez a régió már nem jelenik meg a cég jelentésében. 2012-ben még 9 ezer BEP volt a napi termelés ebben a régióban.

Munténiában jelentős, 84 százalékos növekedés ment végbe a vizsgált időszakban, azonban ezen a vidéken 2021-ben is még csak napi 16,6 ezer BEP volt a kitermelt szénhidrogének mennyisége.

A kőolaj- és földgázmezők kimerülése természetes jelenség, a termelést új lelőhelyek kiaknázásával lehet szinten tartani. Az utóbbi időben feltárt legjelentősebb lelőhely a Fekete-tenger mélyén található Neptun Deep, melyben a legóvatosabb becslések szerint is minimum 42 milliárd köbméter földgáz rejtőzik.

Kapcsolódók

Kimaradt?