Ezt érdemes tudniuk a szolgáltató nélkül maradt gázfogyasztóknak

Az elmúlt hetekben 50 ezer ügyfélnek szűnt meg a gázszolgáltatója, az év végéig 30 ezerrel nőhet a számuk.

Egyre nagyobb a zavar a lakossági gázszolgáltatás piacán. Egy hónap alatt hét szolgáltató tűnt el a piacról, saját elhatározásból vagy azért, mert a felhalmozott adósságokból kifolyólag gáz nélkül maradt, ahogy a Hargaz esetében történt. Ennek következtében körülbelül 50 ezer lakossági fogyasztó került át úgynevezett végső szolgáltatóhoz. Ez a megnevezés azon cégeket takarja, amelyek vállalják, hogy biztosítják a gázellátást azon fogyasztók számára, akik szolgáltató nélkül maradtak. Ők az elmúlt időszakban az ENGIE-hez kerültek, mert az kínálta a legalacsonyabb árakat.

A piacról kivonult szolgáltatók ügyfelei nem kötelesek az Országos Energia-szabályozó Hatóság (ANRE) által számukra kijelölt végső szolgáltatóval szerződni. Mivel szabadpiac van, minden fogyasztó azzal a céggel köt szerződést, amelyikkel akar. Tény azonban, hogy jelen pillanatban nemigen van a piacon az ENGIE-énél jobb ajánlat.

Ha valaki visszautasítja a végső fogyasztói státust, írásban tájékoztatva erről a neki kijelölt végső szolgáltatót, s mégsem sikerül másik szolgáltatót találnia, gáz nélkül marad. Amennyiben a végső szolgáltató átvette az ügyfelet, annak 3 hónap áll rendelkezésére, hogy új, állandó szolgáltatót találjon magának. Az ANRE egy olyan módosítást készül hatályba léptetni, mely ezt az időintervallumot 12 hónapra nyújtaná.

A végső szolgáltatók által átvett fogyasztókra is befagyasztott áron kapják a gázt, s jár nekik a kompenzáció is, mindez 2022 március 31-ig.

Teljesen elhibázott módszertan

Nagy-Bege Zoltán, az ANRE alelnöke azt nyilatkozta, hogy további szolgáltatók tűnhetnek el a piacról a közeljövőben. „…arra utaló jelek vannak, hogy két szolgáltató bajban van a Transgaznak fizetendő  szállítási- és kiegyenlítési számlákkal. Ez újabb 9 ezer ügyfelet érint. Aggasztó jelek érkeznek egy nagy szolgáltatótól is, melynek közel 20 ezer kliense van. Tehát a hónap végéig vagy december közepéig 10 ezer, de talán 20-30 ezer olyan ügyfél jelenhet meg, akiket végső szolgáltatóhoz kell áthelyezni” – nyilatkozta az ANRE vezetője.

Nagy-Bege Zoltán elmondása szerint a gázszolgáltatók zöme egyelőre nem számlázott novemberben, mert nem készült el az energiaárak befagyasztásáról és a kompenzációról rendelkező 259-es törvény alkalmazási módszertana. A kormány átküldött egy tervezetet az ANRE-nek, ami azonban használhatatlan.

„A törvény és a módszertan jelenlegi formájában az ANRE nem tudja kiszámolni minden hónap végén a gáz és az elektromos energia átlagos beszerzési árát. Véget kellene érjen a 2021 november-2022 március periódus, hogy meg tudjuk határozni minden szolgáltató esetében, mekkora összegű kompenzációt kell kapnia a költségvetésből az árbefagyasztás okozta veszteség ellensúlyozására. Sok szolgáltató, főleg a kicsik esetében, ez a biztos csődöt jelentené” – nyilatkozta Nagy-Bege Zoltán.

(Nyitókép: Szász István Szilárd)

Kapcsolódók

Kimaradt?