A kultúránknak épp úgy szerves része a gasztronómia, akárcsak az épített örökség vagy épp a művészet. Habár ahány ház, annyi szokás, vannak olyan ízek, amelyek különösen meghatározzák Erdély bizonyos régióit. Összegyűjtöttünk néhány finomságot, amelyeknek az alábbi videókból az elkészítési, előállítási módját is megismerheted.

A zakuszka

Erdélyben az ősznek füstös, paradicsomos, paprikás, vinetés (padlizsános) illata van. Ilyenkor főzik a zakuszkát, amely bár nem erdélyi jellegzetesség, mégis legtöbben ide kötik. Nem véletlenül, hiszen bár származási helyéül Örményországot vagy Grúziát határozzák meg, sehol sem vált olyan népszerűvé, mint nálunk. Bár legtöbben kenyérre kenve fogyasztják, sok más felhasználási módja is van.

A zakuszkának már az alapreceptje is nehezen meghatározható, hiszen vannak olyanok, akiknek meggyőződése, hogy vinete nélkül nem az igazi, mások inkább a babot részesítik előnyben, de akadnak olyan háziasszonyok is, akik mindkettőt beleteszik. Emellett persze ott van a paradicsom, a paprika, a hagyma, a gogos, fűszernek a só, a kömény, ínyenceknek pedig a kakukkfű, esetleg egy kis csípős is. Az összetevők sora végtelen, garantáltan nem létezik két egyforma ízű zakuszka két különböző háztartásban.

A méz

Teába, süteményekbe, gyógyszerként vagy magára, pusztán az ízéért... Kevés sokoldalúbb étel kerülhet a kamra polcaira, mint a szorgos méhecskék által gyűjtött méz. Ennek az édes finomságnak hosszú utat kell bejárnia, míg befőttesüvegekbe kerülhet, hogy aztán otthon mindenki kedvére fogyassza. Szerencsére Erdélyben még számos méhész él, akik ismerik a méz minden csínyját-bínyját.

A fehéregyházi Székely István kamionjában több ezer méh szorgoskodik. A méhész „ért a nyelvükön”, őt nem csípik meg akkor sem, amikor kiemeli a kaptárból a táblát, hogy a pergetőbe tegye, majd a kicsöpögő mézet befőttesüvegekbe adagolja. Az év folyamán hosszú hetekig járja velük az országot, hogy a kis munkások a legtisztább legelőkről gyűjthessék össze a virágport, amely végül mézként kerül az asztalra.

A torockói Somodi kalács

Bár a Somodi kalács eredetéről semmilyen feljegyzés nem maradt fenn, ami igazolná, hogy honnan származik, viszont az tény, hogy a két Fehér megyei falunak, Torockónak és Torockószentgyörgynek ez a helyi specialitása. Somodi kalácsot ünnepekre készítenek, és fontosabb eseményekkor, keresztelőn, esküvőn is mindig megtalálható az asztalokon. Receptje nagyon egyszerű, viszont íze annál finomabb, és ezt is, mint a legtöbb süteményt, mindenki kicsit másképp készíti, hiszen receptje a családban száll anyáról lányára.

A tésztához liszt, cukor, tojás, só és olvasztott vaj kell, a töltelékhez pedig fahéj, cukor és vaj. A tésztát megdagasztjuk, megkelesztjük, majd leszaggatjuk, utána jön a nyújtás, majd a cukor és a fahéj keverékével megszórjuk a kinyújtott tésztát, meglocsoljuk olvasztott vajjal, majd jöhet a feltekerés. Hagyományos módon cserépedényben és kemencében sütik, de akár egyéb sütőtálban is elkészíthető, tepsiben.

A nagyenyedi bor

Belső-Erdély borvidékén régóta hagyománya van a borkészítésnek, szőlőbirtokok már a 13. század elején léteztek, sőt Mátyás király asztalára is a közelből érkeztek a borok, Csombordról, a Nagyegyedtől négy kilométerre található településről.

Az itt található szőlőbirtokoknak fontos szerepük van az erdélyi borkultúrában, hiszen gyönyörű lecsengésű borokat tudnak itt készíteni, ennek oka pedig az, hogy több talajtípus található ezen a 280 hektáros területen: van márga, mészkő és agyagos talaj is, és mindezek harmóniát tudnak kihozni a borokban. A borászok szerint nagyon sokat számít az, hogy jó minőségű italt tudjanak készíteni, hiszen „a bornak nemcsak üzenete van, hanem lelke is”. Úgy vélik, a hagyományos borkészítés folyamata nem a pincében kezdődik, hanem fent a szőlősben, ahol év elején eldöntik azt, hány szemre hagyják a szőlőt. Nagyon sok munkával jár ez a folyamat, de a borász mindig annak örül, mikor szép, egészséges gerezdek kerülnek a ládába, majd a présbe.

A bejgli

Habár javában tart még a nyár, nem feledkezhetünk meg a tél egyik legmeghatározóbb ízéről sem. Ez nem más, mint a bejgli, amely egyszerre a család kedvence, ugyanakkor a háziasszonyok rémálma is, hiszen a sütőbe kerülés után már mindenki csak annak drukkol, hogy ki ne hasadjon az édes tészta.

Legtöbben dióval vagy mákkal készítik, bizonyos helyeken azonban akár gesztenyepürével is ízesíthetik a már önmagában is édes és omlós tésztát. A hagyomány szerint pedig nem kell félnünk attól, hogy mi lesz, ha kihasad. Azt ugyanis a gyerekeknek kell adni, és egy új tekercs sütéséhez kell fogni.