Hiába a rengeteg törvény, tiltás és tudományos állítás, országunkban hagyománya van a tarlóégetésnek. Ősszel szinte senki sem lepődik meg, hogy naponta fekete füst száll fel valahonnan, beszűrődik a lakásba, munkahelyre, ott a parkban, a sétálótereken, a városban, a falvakban, és fojtogat gyermeket, felnőttet egyaránt. A tűzrakók szentül állítják, „megújítják a termőföldet”, a „hulladék eltűnik, ha lángot vetnek alá”, és mit sem törődnek az ember és természet egészségével. Pedig egy kupac avar 6 órás égetésével annyi szállópor keletkezik, mint 250 autóbusz 24 órás közlekedésével, a belélegzett szén-monoxid mérgező, nem beszélve arról, hogy ha a szomszédban fél napja égetnek, akkor számolhat az ember asztmával, allergiával, légzési nehézségekkel és az immunrendszer gyengülésével is – figyelmeztetett Rusz-Ajtony Eszter, a csíkszeredai Határátlépők Egyesület képviselője.

Rusz-Ajtony Esztert egy építő jellegű hozzászólása kapcsán kerestük fel: a Civil Csíkszereda Facebook-csoport ugyanis az ősz beállta óta hemzseg a „ma is füstfelhő terjeng a környéken” jellegű bejegyzésektől, amelyek rendszerint vegyes reakciókat váltanak ki. A Határátlépők Egyesület alapítótagja ott magyarázta el, miként veszélyeztetik környezetüket az égetők.

A tarlóégetést Romániában évek óta tiltja a törvény, illetve ott a „friss” komposzt-törvényünk is. Mi mindent érdemes tudniuk ezekről az embereknek?

A tarlóégetést Romániában évek óta tiltja a törvény, komoly pénzbírságot vonhat maga után ennek megszegése. Mégsem tartja vissza az embereket, hiszen vidékünkön ez a hagyományos, és a legkényelmesebb, legolcsóbb módja a terület megtisztításának ősszel és tavasszal. Mivel csökkent a legeltetett állatok száma, így nincs szükség a kaszálásra, és a magas, elszáradt gaztól égetéssel szabadulnak meg, ez a magyarázat arra, hogy egyre több területet égetnek fel napjainkban, mint régen.

Ugyanakkor az úgynevezett komposzt-törvény 2021. január 1-től lépett érvénybe, amelynek lényege, hogy minden háztartásban külön kell gyűjteni a komposztálható hulladékot. Ennek be nem tartása szintén büntetendő, de az átlagemberhez még a törvény híre sem jutott el. Ha el is jutott, kellő tájékoztatás és magyarázat nélkül csak ellenérzést válthat ki, ahogy a legtöbb felülről jövő intézkedés és szabály Romániában. A helyi önkormányzatok feladata lenne a megfelelő hulladéktárolók kihelyezése, ürítése, a háttér biztosítása. Jelenleg csak civilszervezetek foglalkoznak a témával.

Kerti és zöldhulladék égetése során rengeteg egészségre káros anyag kerül a levegőbe – ezzel szinte mindenki tisztában van, mégsem riasztja el az égetőket a tarlótüzektől. Pontosan milyen anyagok szabadulnak fel? Hogyan hatnak ezek az egészségre?

Egy kupac avar 6 órás égetésével annyi szállópor keletkezik, mint 250 autóbusz 24 órás közlekedésével. Mikor minden harmadik-negyedik udvarból füst száll fel, elképzelhető, hogy mekkora mennyiségről beszélünk. Mivel tökéletlen égésről van szó (fojtott égés, nagy nedvességtartalom, alacsony égési hőmérséklet), ezért nagyobb mennyiségben nem „csak” üvegházhatású szén-dioxid, hanem a rendkívül mérgező szén-monoxid is keletkezik. Telente sok lakáson belüli szén-monoxid mérgezés okozta halálesetről hallunk, a szabadtéri kibocsátást mégsem vesszük eléggé komolyan. Ez, más anyagokkal együtt, mint például a fenol, asztmás rohamot, allergiás reakciókat, mérgezéses tüneteket okozhat, ha valakinek a szomszédjában például már fél napja ég a kupac; hosszú távon pedig – amikor évek óta minden tavasszal és ősszel ez folyik – rákkeltő, gyengíti az immunrendszert, károsan hat a légzőszervekre, szívre.  

Tehát rengeteg a károsanyag-kibocsátás. Beszéljünk a tévhitekről. Sokan hangoztatják, hogy a zöldhulladék égetése nem lehet annyira káros, hiszen fával is szabad tüzelni. Jócskán van különbség a kettő között…

A fával való tüzelés természetesen szén-dioxid kibocsátással jár, de, amennyiben megfelelően kiszárított faanyagról és nem is bútorgyártásból visszamaradt, ragasztós fa préselményről van szó, ez nem jár annyi egészségre káros anyaggal, mint a nedves levélkupac égetése. Magyarázatként elég arra gondolnunk, hogy milyen szaga van a kettőnek. Egy tábortűznek jó esetben szinte semmi, az avarfüst viszont egyértelműen nagyon kellemetlen szagú, akár rögtön émelygést okozhat.

És itt van még egy gyakori: „a zöldhulladék elszállítása károsabb, mint az elégetése, mert műanyag zsákokban, dízel üzemű autók viszik el”. Mi a különbség a két szennyezési forma között, tapasztalataid szerint melyik a veszélyesebb?

Itt ismét a korábbi példához térnék vissza. Egy kupac avart nem 250 autóbusszal és nem 24 óra alatt szállítanak el. Ennek ellenére természetesen nem a bezacskózás, a hulladék utaztatása és kétes kimenetelű lerakása az ideális helyzet. Szerencsés, hogy felkapott lett a hulladékmentesség fogalma, jók az ilyen irányú törekvések, viszont még mindig inkább a zsák, mint az égetés. Jó esetben a hulladékkezelő cég komposztálja az elszállított zöldhulladékot, a zsákokat pedig újrahasznosítja. Rossz esetben pedig lerakóba kerül, levegőtlenül kezd lebomlani, és így metán szabadul fel. Többek között ezért ideális megoldás a helybeni hulladékkezelés, a komposztálás.

A komposztálásra fittyet hányva, sokan úgy tartják, hogy a betegségek és kártékony rovarok felszámolására egyedüli út az égetés. Ha minden évben tüzet raknak a talaj felszínén, az miként károsítja a termőföld minőségét?

A tarlóégetés önmagában csak a föld felső pár centiméterét érinti, ilyen értelemben a talajra és a mélyebb rétegekben lakó élőlényekre nem annyira káros. Az égetés nem csak a kártékony, de a hasznos rovarokat is érinti. Amennyiben megvan a természetes egyensúly, a kártevőkre „válaszként” megérkeznek az azokat fogyasztó élőlények, amelyeknek az ember is kedvezhet a megfelelő feltételek biztosításával. Egy nagyobb méretű komposzt belsejében már akkora hőmennyiség keletkezik a bomlási folyamat során, amelynek hatására elpusztulnak a betegségek és kártevők. Ezen kívül, ha valamilyen fertőzés áll fenn, érdemes külön komposztálni a zöldségek és gyümölcsfák részeit, a zöldségből keletkező humuszt a gyümölcsfáknál használni.

A komposztálástól többen irtóznak. Egyesek szerint úri huncutság, mások szerint bűzös tevékenység. Mi is valójában? Milyen élőlényeknek ad teret?

A komposztálás a természet újrahasznosítási módszere. Az egyértelmű, hogy semmiből nem lesz valami. A növényeknek a napfényen és vízen kívül egyéb tápanyagokra is szükségük van, amelyet a földből vesznek fel. A természetben ez jól ki van találva, a fák alá lehulló avar elbomlik, a szerves anyagok visszajutnak a növényhez, így tud teremni. Ha folyamatosan csak elveszünk a földtől és elégetjük, kidobjuk, elszállítjuk, akkor előbb-utóbb teljesen kizsigereljük, a benne termő növény egyre gyengébb, tápanyag- és vitaminszegényebb lesz, aztán már nem is nő.

Székelyföldön még nem tartunk itt, de a következő 50 évben már fogunk, ha minden marad a régiben. Ezért is érdemes komposztálni, vagy egyenesen a fák, bokrok tövén hagyni egy összehúzott kupacban az avart, ahol a helye van. A komposztálás során a növényi részeket mikroorganizmusok és egyéb lények (például giliszták, szárazföldi ászkarákok) bontják le, így keletkezik az értékes humusz, táptalaj a növényeknek. Így nem kell műtrágyát használnunk, amelyet szintén rengetek károsanyag kibocsátással hoznak létre. A jó komposzt – egyáltalán nem nehéz elérni, hogy jó legyen –nem büdös. Erdei földhöz hasonló az illata.

Hogyan kell komposztálni helyesen? Elegendő egy kijelölt helyre gyűjteni a zöldhulladékot, vagy sokkal több odafigyelést és teendőt igényel?

Ha utánaolvasunk, a komposztálásnak sok szabályát megtalálhatjuk. Nyilván létezik A Tökéletes Komposzt receptje, de a fő szabály, hogy minden természetes anyag lebomlik idővel, a lényeg, hogy bele kell vágni. Még komposztládára vagy keretre sincs feltétlenül szükség, csak egy árnyékos, félárnyékos sarokra a kertben, ahol egy kupacba gyűjthetjük a zöldhulladékot. Ha részletekbe szeretnénk menni, akkor a láda legyen levegős, néha forgassuk át a tartalmát. Fontos a megfelelő oxigénellátás (ezért kellenek a lazító, darabosabb anyagok, mint a fanyesedék), nedvességtartalom és szén/nitrogén arány. Ez a fás és a zöld részek arányát jelenti. Ideális esetben 25-30-szor több a szén, azaz a fás rész, de ezt senki nem méregeti. Ne tegyünk bele festék-, olaj-, zsírmaradékot, nem lebomló anyagokat, húst, húsevő állatok ürülékét, ételmaradékot, lebomlónak hirdetett zacskót (ez csak ipari körülmények között, magas hőmérsékleten bomlik le). Papír, tojástartó, pamut, lenvászon, akár emberi haj is mehet bele. A dió- és gesztenyefa levele is komposztálható, csak kicsit tovább kell érlelni, mielőtt a veteményesre kerül a belőle készült komposzt. Ismét: a legfontosabb szabály, hogy el kell kezdeni, a természet tudja a dolgát.

Aki közelebbről ismer téged, tudja, hogy kiemelkedően játszol össze a természettel. Sokakat terelgetsz környezetbarát megoldások felé. Hogyan kerültél kapcsolatba a komposztálással, miért tartod fontosnak? Hogyan valósítod meg otthon?

Egészen kiskoromban is azt láttam, hogy volt komposzt a nagyszüleim kertjében, még ha akkor nem is került bele minden, ami kerülhetett volna. Majd, amint nekünk is lett udvarunk, 12 éves koromtól, szinte az első dolgunk volt, hogy a sarokba összehordtuk a zöldhulladékot. Jelenleg két kertben öt komposztláda vagy kupac van. Ezen kívül, amíg tömbházlakásban éltem néhány évig, kipróbáltam a beltéri gilisztakomposztálást is a mosogatókagyló alatti szekrénybe tett vödrökben. Ez is ugyanúgy működik, mint a kerti, csak kicsiben, és nagyobb szerepük van a gilisztáknak. A gilisztákat, azaz a „munkatársakat” továbbra is megtartottam, mivel kitűnően szemléltethető velük a komposztálás, és a gyerekek is rajonganak értük. A komposztálódás a természetes körforgás, átalakulás és újjászületés maga. Tulajdonképpen egy hétköznapi csoda. Ennek megértése és megismerése közelebb vihet más, természetben lezajló folyamatokhoz.

Mit gondolsz, a társadalom ódzkodása mivel magyarázható?

Az emberek első reakciója az, hogy senki ne akarjon a nyakukba plusz munkát sózni a komposztálással. Alapvetően az erdélyi, székelyföldi nagyon konzervatív társadalom, amelynek megvannak az előnyei, de sok esetben a hátrányai is. Ne mondja meg senki, mit csináljon másképp, ha az öregapja is így tett, a felülről jövő szabályokat elutasítják. Valószínűleg nem rosszindulat áll emögött, hanem a tények ismeretének hiánya. Teljesen érthető a reakció, senki nem magyarázza el a miérteket megfelelő hangvételben.

Pedig vannak alternatívái a komposztálásnak: ahogy már mondtam, komposztálni nem csak épített komposztládában lehet, hanem a bokrok, fák tövén is hagyhatjuk a leveleket kisebb-nagyobb kupacokban, ezáltal táplálva őket. Az avart, levágott füvet mulcsolásra is használhatjuk a kertben. Ahogy folyamatosan bomlik, a talajt állandóan trágyázza, illetve sokkal kevesebbet vagy szinte egyáltalán nem kell öntözni a kertet. Akinek nincs kertje, az kipróbálhatja a gilisztakomposztot, vagy kereshet valakit, aki befogadja a kerti komposztálójába az ő konyhai zöldhulladékát is. A sharewaste.com oldalon találhatunk ilyen komposztbefogadó pontokat a közelünkben is.

Hogy ezt a módszert szerethetővé tegyük széles közösségben, a Határátlépők Egyesülettel harmadik éve szervezünk komposztálást megismertető és népszerűsítő eseményeket, ahol elméleti előadásokra, gyerekeknek szóló programokra, komposztépítésre, játékos tanulásra kerül sor. Ezen kívül idén második alkalommal szerveztük meg a komposztáló-versenyünket. Az ide beérkező nevezésekkel is arra szeretnénk rávezetni az embereket, hogy lássák, sokan komposztálnak már, és milyen egyszerű és hasznos tevékenység. Szerencsére ezek az események viszonylag nagy sajtóvisszhangot váltanak ki, így október-november folyamán többször is a médiába kerül a téma. Így talán azokhoz is eljut, akik egyébként nem érdeklődtek iránta.

Ugyanakkor rendkívül nehéz megtalálni a módját annak, hogy hogyan szólítsuk meg azokat, akik nem jönnek el a rendezvényekre. A mindennapi élet részévé kellene tenni a komposztálást, hogy bárki láthassa, hogyan is zajlik, például közösségi komposztálók létrehozásával közterületeken, parkokban, iskolák, óvodák, tömbházak udvarán. A jó példával és a köztudatba való beépülésével talán sikerülne előbbre lépni, hiszen nem mehetünk oda mindenkihez egyenként, hogy elmagyarázzuk, miről is szól ez. Már csak azért sem, mivel civilszervezeti munkatársként mindezt a hivatalos munkánk mellett, szabadidőnkben, önkéntes alapon tesszük.