Tavaszi tarlóégetések Hargita megyében: kemény összegekre büntethetnek

A Hargita Megyei Olt Készenléti Felügyelőség újra a száraz növényzet égetésével kapcsolatos veszélyforrásokra és szankciókra figyelmeztet. Hargita megyében megint sok helyen égetik a száraz növényzetet a földtulajdonosok annak reményében, hogy a helyén majd zsenge fű terem, azonban nem tartanak szem előtt fontos szabályokat.

Különösen veszélyes a tarlóégetés szeles időben, mivel a lángok gyorsan terjedhetnek, kárt tesznek az élővilágban és akár emberek által lakott területekre is eljuthatnak.

Szerdán például Galócásra riasztották a hirtelen terjedő lángokhoz a tűzoltóságot – számolt be a készenléti felügyelőség. Két tűzoltó csapatnak kellett a helyszínre sietnie, speciális autókkal próbálták megfékezni a tüzet, amely körülbelül 10 áras területet borított be. Az igazán nagy veszélyt az jelentette, hogy a területen egy használaton kívül helyezett üzemanyagtartály is volt, amelyben pakurát tároltak – ez is lángra kapott. Továbbá fennállt a veszélye annak, hogy a tűz átterjed a közelben található bútorgyárra és lakóházakra.   

De nem ez volt az egyetlen tarlóégetés által keltett vészhelyzet a megyében. Csak áprilisban hat további esethez riasztották a tűzoltóságot, összesen háromhektárnyi területet égettek fel, illetve lángra kapott 40 méter hosszúságú kerítés is szerte a megyében – tájékoztat a tűzoltóság, és azt is részletezik, hogy milyen veszélyekkel járhat a felügyelet nélkül hagyott tarlótűz. Elsősorban emberéletek kerülhetnek veszélybe, továbbá súlyos anyagi károkat okozhat, és nem utolsó sorban a természeti élőhelyeket is rongálják. A tűzoltóság közleményében az emberi felelősségtudatra és civil elkötelezettségre alapozva hívja fel a figyelmünket a veszélyekre, valamint az előírások betartásának fontosságára.  

Ahhoz, hogy valaki száraznövényzet-égetésbe kezdjen, erre vonatkozó engedélyt kell kapnia az illetékes polgármesteri hivataltól, illetve a környezetvédelmi ügynökségtől. Utóbbit egyébként csak abban az esetben adják meg, ha bizonyítottan olyan kórokozók jelentek meg az adott területen, amelyeket csak égetéssel lehet elpusztítani. Kivételt képeznek ezek alól azok, akik a saját kertjükben égetik el a száraz növényzetet, de ezt is csak szigorú felügyelet mellett tehetik meg.

Ha valaki száraz növényeket, szemetet és éghető anyagot gyújt meg anélkül, hogy erre hivatalos engedélyt kapna, akkor 3000-től 6000 lejig terjedő pénzbírságra számíthat, jogi személyek esetében ez a büntetési tétel 25 000 és 50 000 lej között mozog. Ugyanakkor, ha valaki tüzet észlel, kötelessége megfékezni azt, vagy értesíteni a tűzoltókat, különben 1000 és 2500 lej közötti pénzbüntetést szabhatnak ki rá.

Kapcsolódók

Kimaradt?