Románia az orvosok elvándorlása által leginkább sújtott ország

Több mint harmadával nőne a hazai szakemberek száma, ha minden orvos hazatérne külföldről.

Közel 22 ezer romániai orvos dolgozott 2021-ben a Gazdasági, Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országok valamelyikében, derül ki a statista.com portál elemzéséből. Ez a harmadik legnagyobb létszám, ennél több felsőfokú végzettséggel rendelkező egészségügyi szakember csak Indiából (74 500) és Pakisztánból (25 600) vándorolt ki.Fotó: Pexels

Ugyanakkor Romániara sokkal nagyobb hatása van a jelenségnek, mint a két ázsiai országra. A Statista számításai szerint, ha a külföldön dolgozó orvosok hazatérnének, akkor a szakemberállomány létszáma 37 százalékkal gyarapodna. A hazai nagyvárosokban van elég orvos, azonban a kisvárosokban és az elmaradott régiókban súlyos a szakemberhiány.

Az egészségügy területén Egyiptom szenvedi még meg nagyon az agyelszívást, az arab állam orvosainak közel 17 százaléka dolgozik külföldön. Az Európai Unióban utánunk Lengyelország van a legrosszabb helyzetben, ahonnan az orvosok 8,1 százaléka vándorolt ki.

India esetében a közel 75 ezer szakember távozása csupán 7,3 százalékos vérveszteséget jelent a helyi egészségügy számára, míg Pakisztán esetében ez az arány 10,6 százalék. Meglepő módon nagy a külföldön praktizáló német és brit orvosok száma is, 18 800, illetve 18 300. Németország esetében ez az otthoni szakemberállomány 5, Nagy-Britannia esetében pedig a 8,6 százalékának felel meg. Az összképhez az is hozzátartozik, hogy mindkét állam haszonélvezője az agyelszívásnak, úgy Németországba, mint Nagy-Britanniába sok romániai orvos települt át.

Az OECD-nek jelenleg 38 tagállama van, köztük a világ gazdaságilag legfejlettebb országainak zöme. Kína nem tagja a szervezetnek, ahogy Románia sem.   

Kapcsolódók

Kimaradt?