Közzétették az országos képességvizsga előzetes eredményeit – tavalyhoz képest romlott az átmenési arány

Az eredmények itt tanulmányozhatók, a listán a diák neve helyett az első vizsgán kiosztott egyéni kód jelenik meg.

Az idei képességvizsgán a diákok 74,4 százaléka érte el az 5-ös átlagot, szemben a tavalyi 76,2 százalékkal. Az országos felmérésen a beiratkozott 160 467 jelentkezőből 152 903-an jelentek meg mindegyik vizsgán, a részvételi arány 95,3 százalékos volt, olvasható az oktatási minisztérium közleményében.
A 152 903 jelenlévő vizsgázó közül:113 708 diák74,4 százalék: 5-ös vagy annál jobb átlagot ért el; 39 195 diák – 25,6 százalék 5-nél alacsonyabb átlaggal zárta a vizsgát; 65 diák tízes átlagot ért el.
A román nyelv és irodalom vizsgán 119 088 diák77,6 százalék ért el 5-ös feletti eredményt és 407 diák 10-es írt. A matematika megmérettetésen 105 122 diák – 68,7 százalék kapott  5 feletti osztályzatot, 1060 gyerek tízest. Vagyis amint a számokból kiderül, matematikából teljesítettek gyengébben a képességvizsgázók. Mind a két eddig elemzett vizsgatantárgyból rontottak a tavalyhoz képest, ám míg románból csak 0,2 százalékpontot, addig matematikából 6,7 százalékpontot.  

Mint megírtuk, tavaly országos szinten román nyelv és irodalomból 120 268 tanuló – a vizsgázók 77,8 százaléka – kapott 5-öst vagy annál nagyobb jegyet, közülük 1500-an 10-esre vizsgáztak. Matematikából 116 369 tanuló – 75,4 százalék – kapott 5-ös van annál nagyobb jegyet, a 10-esre értékelt dolgozatok száma 3188 volt. Anyanyelvből 8513 nyolcadikos – 90,5 százalék – kapott legalább 5-öst, és 64 dolgozatot értékeltek 10-esre.

Bukarestben, Kolozs és Brăila megyében a legmagasabb a ötös átlag felett képességvizsgázók aránya. A skála másik végén a legkisebb arányú 5 feletti átlagot vizsgázó diákkal Vaslui, Călărași és Krassó-Szörény megye áll.
Összehasonlításképpen: tavaly a legjobb eredményeket Kolozs, Brăila és Prahova megyék érték el, míg a legalacsonyabb 5 feletti átlagokat Vaslui, Călărași és Teleorman megyék.

Illusztráció: PexelsHatvanöt diák ért el tízes átlagot a képességvizsgán az oktatási minisztérium által közzétett adatok szerint, miközben tavaly 429-en írtak hibátlan vizsgadolgozatokat.
Bukarestben a legmagasabb a számuk: 28 jelölt mindkét írásbeli vizsgán 10-est kapott. A második helyen Iași megye áll 7 diák 10-es átlagával, a harmadik pedig Kolozs megye 6 tízes átlaggal.
A tavalyi évhez képest több mint 84%-kal csökkent a 10-es átlagot elérő vizsgázók száma.

 Ligia Deca oktatási miniszter szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, az átmenő jegyek aránya románból és matematikából is nagyobb, mint a próbafelmérésen. Hozzátette, a sikeresen vizsgázók egyharmadának médiája 7,80 és 8,99 között volt. A minisztérium adatai szerint idén közel 153 ezer nyolcadikos vizsgázott románból és matematikából, és több mint 8300 diák az anyanyelvéből. A sajtótájékoztatón a miniszter emlékeztett arra, hogy idén először teljes egészében digitálisan történt a dolgozatok javítása.

Szerdán és csütörtökön lehet fellebbezni 

Óvást személyesen a vizsgaközpontban vagy elektronikus úton lehet benyújtani július 3. 16 és 19 óra között, illetve július 4-én 8 és 12 óra között. A végleges eredményeket július 9-én függesztik ki.

Tavaly óta a kilencedik osztályba való felvételin csak a képességvizsgán kapott általánost veszik figyelembe, tehát az V-VIII. osztályos átlag semmilyen mértékben nem számít bele a felvételi jegybe. A végső eredmények megjelenése után a diákok iratkozhatnak a középiskolába. Miután bejelölik az általuk választott szakokat, a képességvizsgán elért eredménytől függően osztják ki a helyeket a középiskolákban.

Mint megírtuk, a magyar tannyelvű osztályokban, sajátos tanterv alapján tanuló diákok román tétele közepes nehézségű volt, a szövegértési feladatok nem voltak túl bonyolultak, azonban a második tétel fejtörést okozhatott a vizsgázóknak. A matematika vizsgáról Vad Zoltán, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum matematika szakos tanára a Maszol megkeresésére elmondta, most könnyebb tételt kaptak a diákok, mint a próbavizsgán, azonban szerinte túl sok a feladat, és kevés a rendelkezésre álló idő.

A magyar nyelv és irodalom tételsorról Pásztor Gabriella nagyváradi magyar szakos tanár a Maszol megkeresésére kifejtette, összességében nem volt nehéz a feladatsor, apró elemek adhattak alkalmat tévesztésekre, de meglátása szerint a magyar diákok különösebb erőfeszítés nélkül legalább hetesre megoldhatták.

A megyei tanfelügyelőségek által benyújtott adatok szerint több mint 160 400 nyolcadikos végzős iratkozott be a képességvizsgára, amelyet 3392 iskolában/vizsgaközpontban szerveztek meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?