Kisebb tévesztésekre adhatott alkalmat a magyar nyelv és irodalom képességvizsga

A legendák királyai: a sárkányok” című, a fictionkult.hu bejegyzéséből idézett szöveg alapján, és Sánta Ferenc Mag a tarlón című elbeszélésének egy részlete alapján kellett feladatokat megoldjanak a pénteken magyar nyelv és irodalomból képességvizsgázó nyolcadikosok.

Ide kattintva letölthető a tétel és a javítókulcs.

Pásztor Gabriella nagyváradi magyar szakos tanár a Maszol megkeresésére kifejtette, összességében nem volt nehéz a feladatsor, apró elemek adhattak alkalmat tévesztésekre, de meglátása szerint a magyar diákok különösebb erőfeszítés nélkül legalább hetesre megoldhatták. A pedagógus külön értékelte, hogy erdélyi szerző – Sánta Ferenc – művét emelték be a vizsgatételek közé.

A vizsgázó diákok többek között  kronológiai sorrendet kellett felállítsanak és ok-okozati összefüggést megtaláljanak a szövegekben. Erről nyolcadik osztályban tanultak. A tankönyv külön fejezetet szánt az események közötti viszony kronológiai és ok-okozati összefüggéseiek a vizsgálatára. A megoldandó feladatok között mindkettőre volt példa, az időrendiséget könnyen vissza lehetett keresni, az ok-okozati összefüggésnél kellett jobban figyelni, mutatott rá Pásztor Gabriella.Illusztráció: AdobeStockArra is kitért, a szövegek bőven tartalmaztak információt, amire a gyerekek támaszkodhattak a feladatok megoldásakor. Az első tételnél, vagyis a sárkányokról szóló átfogó, sok információt nyújtó szöveg esetében a nagyváradi pedagógus hiányolta, hogy nem szerepelt legalább egy bekezdés a magyar sárkány-irodalomról. A szöveg a görög, távol-keleti, szláv példákat sorolta, holott Benedek Elek sárkányos meséit minden gyerek hallotta, olvasta, de a magyar folklórban, sőt Petőfi Sándor János vitéz című költeményében is megjelennek a sárkányok. Kisebb tévesztésre alkalmat adhatott, hogy az egyik feladatban társítani kellett a jellemzőket a sárkányfajtákhoz, és itt európai, szláv, távol-keleti sárkány jelent meg választható opcióként, közben a szövegben megjelenik „ bolgár, orosz és ukrán legendákban szereplő sárkány” is. „Ez okozhatott tévesztési lehetőséget, a gyerekek az ujjukkal követik vissza a szövegben az információkat, keresik a választ” – részletezte a pedagógus.

Hozzátette, a Sánta Ferenc elbeszélés-részlethez kapcsolódó feladatok alkalmasak voltak a pontszerzésre, hiszen kronológiai sorrendet kellett felállítani, négy-öt mondatban kellett értelmezni egy kiemelt részét, továbbá be kellett mutatni öt-hat mondatban a szereplők közötti viszonyt, majd tíz-tizenöt mondatos elbeszélő szövegben megírni a történetet.

Pásztor Gabriella azt is jónak találta, hogy lábjegyzetben két szót megmagyaráztak, bár még akadt volna, amit meg lehetett volna, de ezekre amúgy sem kérdeztek rá, ezért nem zavarta a megoldást.

Összességében nem volt bonyolult a feladat, a szövegekben sok információ segítette a megoldást, kisebb tévesztésekre volt lehetőséget, mondta Pásztor Gabriella.

Közepes nehézségű román, a próbavizsgához képest könnnyebb matek tétel 

Az országos képességvizsga kedden a román nyelv és irodalom megmérettetéssel kezdődött, majd csütörtökön a matematikából vizsgáztak a nyolcadikosok.  Mint megírtuk, a magyar tannyelvű osztályokban, sajátos tanterv alapján tanuló diákok román tétele közepes nehézségű volt, a szövegértési feladatok nem voltak túl bonyolultak, azonban a második tétel fejtörést okozhatott a vizsgázóknak. A matematika vizsgáról Vad Zoltán, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum matematika szakos tanára a Maszol megkeresésére elmondta, most könnyebb tételt kaptak a diákok, mint a próbavizsgán, azonban szerinte túl sok a feladat, és kevés a rendelkezésre álló idő.

Most már csak várni kell az eredményeket

A megyei tanfelügyelőségek által benyújtott adatok szerint több mint 160 400 nyolcadikos végzős iratkozott be a képességvizsgára, amelyet 3392 iskolában/vizsgaközpontban szerveztek meg, közölte az oktatási minisztérium.

A vizsgák előzetes eredményeit július 3-án legkésőbb 14 óráig teszik közzé. Óvást személyesen a vizsgaközpontban vagy elektronikus úton lehet benyújtani július 3. 16 és 19 óra között, illetve július 4-én 8 és 12 óra között. A végleges eredményeket július 9-én függesztik ki. Az evaluare.edu.ro honlapon is közzétett listán a diák neve helyett az első vizsgán kiosztott egyéni kód jelenik meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?