Források: Késhet a képességvizsga előzetes eredményeinek közzététele – nem javítottak ki minden dolgozatot

Az iskolákat a tanfelügyelőségek arról tájékoztatták, hogy a 2024-es országos képességvizsga eredményhirdetése eltérhet az előre meghirdetett időponttól, mert még nem javították ki az összes dolgozatot.

Az Edupedu oktatási szakportál forrásai szerint az iskolákat arról értesítették, hogy vannak olyan helyzetek, hogy a képességvizsga dolgozatainak javítását még nem véglegesítették. Ugyanezen források szerint lehetséges, hogy az eredményhirdetés időpontja eltérhet az eredetileg meghirdetettől.Illusztráció: Pexels
Mint megírtuk, a hivatalos naptár szerint az első eredményeket július 3-án, szerdán 14 óráig kell kifüggeszteni. Az evaluare.edu.ro honlapon közzétett listán a diák neve helyett az első vizsgán kiosztott egyéni kód jelenik majd meg.

Óvást személyesen a vizsgaközpontban vagy elektronikus úton lehet benyújtani július 3. 16 és 19 óra között, illetve július 4-én 8 és 12 óra között. A végleges eredményeket július 9-én függesztik ki.

Tavaly óta a kilencedik osztályba való felvételin csak a képességvizsgán kapott általánost veszik figyelembe, tehát az V-VIII. osztályos átlag semmilyen mértékben nem számít bele a felvételi jegybe. A végső eredmények megjelenése után a diákok iratkozhatnak a középiskolába. Miután bejelölik az általuk választott szakokat, a képességvizsgán elért eredménytől függően osztják ki a helyeket a középiskolákban.

A magyar tannyelvű osztályokban, sajátos tanterv alapján tanuló diákok román tétele közepes nehézségű volt, a szövegértési feladatok nem voltak túl bonyolultak, azonban a második tétel fejtörést okozhatott a vizsgázóknak. A matematika vizsgáról Vad Zoltán, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum matematika szakos tanára a Maszol megkeresésére elmondta, most könnyebb tételt kaptak a diákok, mint a próbavizsgán, azonban szerinte túl sok a feladat, és kevés a rendelkezésre álló idő.

A magyar nyelv és irodalom tételsorról Pásztor Gabriella nagyváradi magyar szakos tanár a Maszol megkeresésére kifejtette, összességében nem volt nehéz a feladatsor, apró elemek adhattak alkalmat tévesztésekre, de meglátása szerint a magyar diákok különösebb erőfeszítés nélkül legalább hetesre megoldhatták.

A megyei tanfelügyelőségek által benyújtott adatok szerint több mint 160 400 nyolcadikos végzős iratkozott be a képességvizsgára, amelyet 3392 iskolában/vizsgaközpontban szerveztek meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?