375 éves a zilahi magyar református oktatás – istentisztelettel emlékeztek

Jelképavató és hálaadó istentiszteleten emlékeztek meg a zilahi Református Wesselényi Kollégium újraindulásának 30., és a zilahi magyar református oktatás 375. esztendejére péntek délelőtt a Zilah-Belvárosi Református templomban.

A jeles eseményen Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, kiemelve Isten kegyelmének erejét, és azt a gazdag, immár 375 esztendős múltat, amivel kevesen büszkélkedhetnek. A környéken nagyon sokan viselték és viselik a szívükön az iskola sorsát, ezért ennek az iskolának nemcsak múltja, hanem jövője is lesz, még akkor is, ha néha akadályokba ütközik, mondta a püspök, hozzátéve, hogy ahol oly sok fiatal van, mint a református kollégiumban, megcsillan Isten dicsősége. A nehéz időkben pedig fel kell állni, holnapot építeni, megszilárdulni, és erőssé lenni, fogalmazott Ft. Csűry István.Fotók: Kulcsár Mária

Az iskola múltja, jelene és jövője

375 éve készült el az a fémből készült pecsétnyomó, amely úgy maradt fenn a történelemben, mint az első bizonyíték arról, hogy a református elődök iskolát alapítottak Zilahon, a reformáció hajnalán, sok más hazai város mintájára. Az oktatási tevékenység a régi templom tövében kezdődött. A zilahi iskolát a helyi református közösség tartotta fenn.

Az iskola törekvése hosszú évszázadokon át az volt, hogy minél több szegény gyermeknek biztosítson tanulási lehetőséget, hogy ezáltal is felemelje és megtartsa a környék magyar közösségét. Ez a küldetésteljesítés szakadt félbe 1948-ban az államosítás miatt.

A kérdésre, hogy miről szól az utóbbi 30 év a 375-ben, Bara Lajos iskolaigazgató válaszolt ünnepi beszédében. Elmondta, az elmúlt évek küzdelemről, állhatatosságról és hitről szóltak. Mint fogalmazott, vezetőként a rájuk bízott kinccsel jól kell sáfárkodni, és az elődöknek hálát adni, amiért az iskola szolgálatában állva, fáradtságot és akadályt nem ismerve betöltötték küldetésüket a maguk idején, elvégezték a rájuk bízott feladatokat, és megőrizték az iskola jó hírnevét tovább biztosítva az utókornak a haladást, a megmaradást, a jövőt.

1646-ban a Zilah-Belvárosi Nagytemplomból indult el a zilahi magyar református oktatás, a Zilahi Református Kollégium története is ugyanitt indult újra 1991-ben. „E hajlék kisterme vált ismét iskolává menedéket nyújtva az újraindult osztályoknak, ez volt ünnepeink helyszíne évtizedeken át, itt tettünk le jelképesen alapkövet 2019-ben, és most 2021-ben, a világjárvány idején sem ünnepelhetnénk ilyen népes közösségben máshol, mint itt, ebben a hajlékban, amely otthonunk és menedékünk volt és az is marad” – emelte ki az igazgató.  Hozzátette, egy intézmény életében fontosak a kapcsolópontok a múlt, a jelen és a jövő között, hiszen ezek a pontok, jelképek, szimbólumok identitást adnak, azonosítanak és kiemelik az őrzött értékeket.

Zászlót szenteltek az évfordulók tiszteletére

A zilahi magyar református oktatás 375., és a zilahi Református Wesselényi Kollégium újraindulásának 30. évfordulóján zászlót szenteltek, hogy a múltból hozott üzenettel nyomot hagyjanak a jövőnek, ahogy Bara Lajos iskolaigazgató fogalmazott.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 100 éves évfordulója alkalmából megtervezett jelképek jelentőségét azok megálmodója, nt. Forró László főjegyző ismertette, majd Pécsi Dániel jelképtervező mutatta be az iskola címerét.

A zászlóavatást követően az iskola diákjainak szavalata, majd a zenekar ünnepi előadása következett, ezután Bara Lajos iskolaigazgató emlékplakettet adott át azoknak, akik alázattal szolgálták a maguk idejében az intézményt, „úgy végezték a rájuk bízott feladatokat, úgy küzdöttek az iskola ügyének előre vitelében, hogy közben nem gondoltak se elismeréssel, sem fizetséggel, hanem hűséges eszközként tették a dolgukat, vitték az iskola terhét, és harcoltak, olykor szabadságuk kockáztatásával is az éppen aktuális történelmi körülmény közepette a jövőjért, megmaradásért”.

Emlékplakettet vehetett át Ft. Csűry István püspök, Nt. Forró László főjegyző, Nt. Farkas Zsolt, a KREK közigazgatási tanácsosa, Szűcs Éva tanügyi tanácsos, Tolnai István volt tanügyi tanácsos, Tőtős Katalin az újraindult iskola első igazgatónője, Seres Magdolna egykori igazgatónő, Dr. Kovács Irén Erzsébet szenátor, az iskola volt igazgatónője, Nt. Bogdán Zsolt Miklós lelkipásztor, Demjén Attila ügyvéd és Szilágyi Zoltán szilágypaniti lelkipásztor, egykori iskolalelkész.

A megemlékezést az elemi osztályosok adventi szolgálata, a kollégium furulya és citerazenekara, szavalatok, az iskola zenekara valamint Meleg Vilmos színművész ünnepi műsora tette meghitté és felemelővé.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?