Új iskolát építenek Zilahon, de nem mondanak le a Wesselényiről

November 8-án, pénteken 10 órakor teszik le az új zilahi iskola alapkövét, de nem mondanak le a Wesselényi Református Kollégium visszaszerzéséről sem, hangzott el a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) vezetőinek keddi, nagyváradi sajtótájékoztatóján.

„A küzdelmek folytatódnak” – mondta Csűry István királyhágómelléki református püspök a Forró László lelkészi főjegyzővel együtt megtartott keddi sajtótájékoztatóján. A püspök üdvözölte a legfelsőbb bíróság október 18-ai döntését, amellyel visszaküldte újratárgyalásra a kolozsvári táblabíróságra a zilahi Református Wesselényi Kollégium visszaszolgáltatásának az ügyét.

Csűry István leszögezte: bár remélik, hogy Romániában eldől a kérdés, de ha ez nem történik meg, az Európai Unió megfelelő fórumaihoz fordulnak. Nagyon sürgős lenne a történelmi egyházak ingatlanainak visszaszerzése, tette hozzá, és hangsúlyozta: bár az új zilahi iskola építése miatt támadták őket ezzel, ez nem azt jelenti, hogy lemondanak a Wesselényi Református Kollégium visszaszerzéséről. „Nem adjuk fel az ősi ingatlan sorsát” – szögezte le.

Az új iskola egy zilahi belvárosi telken épül meg a magyar kormány támogatásával, mondta a püspök. Korszerű épület lesz, műhelyekkel, laboratóriumokkal felszerelve. Jelenleg egy régi, tömbházszerű épületben folyik az oktatás, tette hozzá Forró László, és az iskola egyszerűen „kinőtte” ezt az épületet.

A Szilágyságban óvodával és esti tagozattal kiegészült Wesselényi kollégium az egyetlen csak magyar tannyelvű iskola, ahol jelenleg ötszáz diák tanul, tette hozzá a főjegyző. Arra is felhívta a figyelmet: ha vissza is kapják az épületet, a jelenlegi jogszabályok értelmében még tíz évig használhatja azt a Silvania Főgimnázium, ráadásul a felújítás is időt vesz igénybe, tehát mindenképpen szükség van az új épületre, érvelt. A már megvásárolt belvárosi telken a tervek szerint két év alatt épülhet fel, az engedélyeztetéseknek pedig már a végén járnak.

Az egyházi elöljárók a hívek figyelmébe ajánlották a Wagner Erik előadótanácsos szerkesztésében megjelent 2020-as Református kalendáriomut, illetve bemutatták a falinaptárat. Forró László a Recsk, a magyar Gulag című vándorkiállítás megtekintésére is invitált november 12-én, kedden 17 órától a KREK székházába (Nagyvárad, Sulyok István utca 9. szám). A kiállítást 17 órakor nyitják meg (Csűry István püspök, dr. Palasik Mária történész, Meleg Vilmos színművész), 17.30-tól Papp Bojána: Jules szökése című filmjét vetítik, 18.30-tól pedig beszélgetés kezdődik a filmről, illetve a magyarországi és romániai internálótáborokról és kitelepítésekről dr. Palasik Ágnes történész (ÁBTL), Horváth István tanár (PMMC) és Forró László főjegyző (KREK) moderálásával, valamint Nagy Mihály Zoltán történész, Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor (Sass Kálmán-szakértő) és Petri József, a Szabadságra Vágyó Ifjak tagjának közreműködésével.

Kapcsolódók

Kimaradt?