Manapság már szinte rezzenéstelenül lépünk át a régmúlt idők emlék-csontvázain, például a héten a legtöbben csak egy újabb forró nyári napként tettük a hátunk mögé augusztus 23-át. De az idősebbek még emlékeznek, hogy több mint négy évtizeden át Románia egyik legnagyobb pirosbetűs eseménye volt, a román nép felszabadulásának nagy ünnepe. 1944-ben, a második világháború ötödik évében a román hadsereg ezen a napon váltott tábort, átállt a szövetségesek oldalára, hátba támadva korábbi szövetségeseit, a német és a magyar csapatokat. A kommunista rezsim aztán ezt rendesen felturbózta, így lett belőle a „nemzeti és társadalmi, antifasiszta és antiimperialista felszabadító forradalom” emléknapja. Kényszermosolyos, kötelező népünnepély lett belőle, amikor apáméknak tikkasztó hőségben, erőltetett menetben kellett cipelniük az óriás Ceauşescu-portrékat, táblákat, betű- vagy képrészleteket. Gyerekként apám el is vitt néhány ilyenre, igaz, akkoriban nem nagyon fogtam fel az elképesztő részletességgel megkomponált és szigorúan ellenőrzött megmozdulás lényegét, és vígan lobogtattam az ajándékba kapott papírból készült trikolórt, és imponált, hogy a csodálatosan feldíszített utcai tribünökből vastapssal köszöntött minket a sok nyakkendős bácsi. Ezt az árat kellett megfizetni minden akkori proletárnak, pionírnak, meg haza solymának, hogy a kötelező felvonulást letudva, a nap második felében mindenki kimehessen a zöldbe, patak partjára vagy éppen a strandra miccset enni, sört inni, a gyerekek pedig szabadon fagyizhattak, fürdőzhettek.

Még ma is akadnak olyanok, akik visszasírják ezt a régi ünnepet. Néhány éve készült egy felmérés, melyből kiderült, hogy sok román sajnálja, hogy augusztus 23-a kikerült a hivatalos munkaszüneti napok közül, és helyette az ország december elsején ünnepel. Többen a megkérdezettek közül úgy fogalmaztak, hogy szívesen odaadnának egy teljes munkaszüneti december elsejét egy fél augusztus 23-áért. Mert számukra egy félnapos nyári mititejezés és sörözés többet ért, mint egy egész napos téli semmittevés.

Az már a legkevésbé sem érdekelte őket, hogy augusztus 23-án Románia tulajdonképpen a saját árulását ünnepelte. Nyilván az átállást a korabeli történelem és tankönyvek kicsit kozmetikázva tálalták: „Au întors armele”, vagyis a román hadsereg megfordította fegyvereit.

Tíz évvel ezelőtt Victor Ponta akkori miniszterelnök így beszélt erről: „a nemzeti érdekeit legjobban szolgáló történelmi tett volt, amely jelentősen lerövidítette a több tízmillió áldozatot követelő második világháborút”. És nem mellékesen lehetőséget teremtett Romániának, hogy bár keleti hódításai elveszítve, Észak-Erdélyre és a Székelyföldre újból jogot formáljon.

Nevezzük bárminek, akkor is árulás volt. Egy rossz példa, ami rosszra tanít. Ellentmond mindannak, amire szüleink, pedagógusaink, bölcs öregjeink tanítanak, tanítottak minket: hogy a becsületes, őszinte és hűséges ember sokra viheti. Mert Románia 1944-es példája (ami csak egy a sok közül), arra enged következtetni, hogy csalással, lopással, hazugsággal, szószegéssel, árulással még többre viheted. A politikában mindenképpen. Eme területen ugyanis a becsületesség, őszinteség, hűség vagy igazmondás nem feltétlenül jelenti a siker kulcsát. Talán ez is az oka annak, hogy a román politikusok mind belföldi, mind pedig külföldi tekintélye, közmegítélése a nullához közelít.

(Nyitókép forrása: Facebook)