Ahhoz képest, hogy milyen széleskörű és hosszas konzultáció előzte meg – legalábbis ez volt a hivatalos verzió: ugyan hol látott valaki július–augusztusra kitűzött érdemi közvitát? – aránytalanul sok ellentmondás, elnagyolt fogalmazás és hiányos megközelítés „tarkítja” azt a mintegy 179 oldalas dokumentumot, amelyet közoktatási törvénytervezet címen tett közzé február 27-én a szaktárca, tíznapos közvitára bocsátván a szöveget. Mielőtt a textusra vonatkozó konkrét tételek sorjáznának, egy apró, bemelegítő részlet: a szaktárca honlapján figyelmeztetnek arra, hogy a közvita, az nem is úgy közvita, ahogyan gondoljuk, mert az már lezajlott-forma, ez csak amolyan hozzászólás-szesszió, ha jól értem, vagyis hát lásztminit balzsamozás, megkésett siránkozási alkalom; ami nem is tíz, hanem kilenc napos, mert szintén a tanügyminisztériumi online felületen tüntetik fel hogy március hetedikéig lehet beküldeni a javaslatokat. Nincs elvetemült elvárásom, hogy egy bukaresti kormányintézmény illetékesei betéve tudják: a február az átlagosnál rövidebb hónap, de esetleg annyit remélhetünk, hogy tízig el tudnak számolni. Hát nem…

És akkor csak ízelítőként néhány megjegyzés arról, amit reformgyanús jogi keretszabályozásként is beharangoztak sajtó, politikum, szakma egyaránt; persze mindenikből csak egy bizonyos része. A dokumentum első 77 oldalán mintegy 39 esetben találtam kivetnivalót a textusban. Jöjjenek hát a legfrappánsabb, legszembeötlőbb részletek:

1. Miért illetik a törvényt „România educată” fedőnévvel – az államfő dédelgetett terve után szabadon? Hivatalosan nem szokás a törvényekre, tervezetekre, rendeletekre ilyesmit aggatni, még ha volt is rá példa, hogy nevet kaptak, menet közben társult hozzájuk valamilyen jelző (Ticu Dumitrescu-, Surdu-féle törvény, vagy éppen a Iorgovan-féle alkotmány). A Klaus Iohannis által sürgetett oktatási doktrína elnevezése tehát indokolatlanul áll címként a dokumentum elején.
2. Helyette szerencsésebb lett volna, ha a törvényben használt meghatározások, kifejezések és fogalmak listáját a 173. oldalról előre hozták volna, mert akkor legalább a törzsszöveg olvasója eleve tisztában lett volna, hogy mit ért az előterjesztő pl. különleges/speciális oktatási elvárásokon, szabványon, vagy akár a RNCP-n ( ez utóbbit nem fordítom le, mert: augusztus óta nem sikerült ennek a törvénytervezetnek legalább egy munkapéldányos magyar fordítását közzétenni, és félő, hogy nem ajánlok szakszerű anyanyelvi verziót).
3. Az alapelvek sorolásakor a tanulóközpontúság az „előkelő” n. betűhöz került, jelezvén, hogy a szöveg szerzői mennyire a szívük csücskének tekintik a tanuló ifjúságot – olyan értékek előzik meg utca-, illetve laphosszal, mint az együttműködés, a kiválóság, szakmaiság, tisztelet… talán egy kis belegondolás, némi logikai konzekvencia, és el lehetett volna kerülni ezt a kínos lajstromot. A helyzetet csak fokozza, hogy a sorrendnek szögesen ellentmond a 102-es cikkely, amely ötödik alpontjában leszögezi: a közoktatást a rendszer haszonélvezőire összpontosítják. A szöveg szerint pedig az elsőrendű haszonélvező maga a tanuló.
4. A 17. cikkely 3-as pontja az iskolaelhagyás megfékezésére utal, de olyan általános módon fogalmaz, amit sehogyan sem lehet majd számon kérni. Mindezt, miután maga a tárcavezető ismertette, hogy milyen drasztikus adatok igazolják: a lemorzsolódás, kimaradozás a tanulók aggasztó hányadát fenyegeti.
5. A 27-es cikkely első mondata egyszerűen nonszensz: nonprofit oktatási egységként tételezi a magániskolát!
6. 59-es cikkely, mely szerint egyik igazgató kisebbségi, ahol kisebbségi nyelven is oktatnak, de nem szabályozza azt az esetet, ahol csak igazgatói poszt van – ilyenkor az illető intézményvezetőnek nem kell ismernie legalább valamilyen szinten a kisebbségiek nyelvét?
7. A 60-as cikkely első pontja előírja, hogy valamennyi tantárgy oktatása a kisebbségi nyelven folyik az illető osztályokban, kivéve nyilván a román nyelv és irodalmat. Ezek szerint ott, ahol például román etnikumú rajz- és tornatanár működik, vagy gyorstalpalóval megtanulnak magyarul, vagy…
8. Ugyanott hetes pont: a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok vizsgázhatnak és érettségizhetnek anyanyelven, a törvény szabályozta módon. Ehelyett szerencsésebb lenne a jogukban áll kifejezés, vagy biztosítják azon jogukat, hogy…
9. A 66–69-cikkely: a speciális oktatásra vonatkozó rendelkezések merevek és túl bürokratikusak, kevésbé árnyaltan és szakszerűen írják le a különös problémákkal szembesülő tanulók kategóriáit, illetve a helyzetüket elemző külön bizottságok hatáskörébe utalják a döntést, hogy az illető tanulót felveszik-e a tanodájukba, vagy sem. Ezt eddig a szülők jelezték és igényelték, a tanintézetnek pedig nem állt módjában elutasítani a kérést.
10. A 74. cikkely, 4-es pontja szerint az iskolai lemorzsolódást a többi között azzal fékeznék, hogy az Egészséges Ebéd című országos programnak a 2023–24-es tanévben legkevesebb 1.000.000 kedvezményezettje lenne. Lehet, hogy előbb egy szerényebb számú célközönséget kellett volna meghatározni. Ez a milliós tétel, figyelembe véve, hogy az iskolai étkeztetés jelenleg sem túl elterjedt, igen merész (csaknem irreális) célkitűzésnek látszik. A jó törvénykezés egyik feltétele ugyebár az, hogy véghez vihető legyen.
11. A 82. cikkely előírja, hogy a pedagógusnak egyéni oktatási tervet kell kidolgoznia minden nebulóra. A jelenlegi körülmények között ez sem teljesíthető, legfeljebb kis létszámú osztályok és csökkentett „norma” esetén, ezt viszont a jelenlegi tervezet nem teszi lehetővé.
12. A 83-as cikkely a tanulónak a curriculum összeállításában játszott szerepét taglalja: teljesen fölöslegesen – teszem hozzá, mihelyt tudvalevő, hogy az opcionális tantárgy, az valójában nem a tanuló választása, gyakran egy tantárgy közül választhat, ha meg kettő, netán három lehetőség van, az iskola vezetősége, a tanító, az osztályfőnök „ajánlja” az egyik variánst.
13. A 84-es cikkely a vallásórákra vonatkozik. Diszkriminatív jellegű az a rendelkezése, amely arról szól, hogy az a nebuló, aki nem igényelte ezt a típusú oktatást, és úgymond „lyukas” órája lesz, nos, számára a tanintézet az illető órára mindössze azt biztosítja, hogy az iskolában marad.
14. A 86-os cikkely 3-as pontja előírja, hogy a tananyagot az összóraszám 75%-ában kell leadni, a további 25%-kal a pedagógus rendelkezik. Az eddigi tapasztalat szerint ez csak akkor reális és tartható arány, ha ennek függvényében csökken a tananyag mennyiség.
15. A 92. cikkely kettes pontja az egyik legaggályosabb: eszerint a líceumok szervezhetnek saját felvételit a meghirdetett helyek 60%-ára, míg a fennmaradt 40%-ára az eddigi rendszer, vagyis a képességvizsga szerinti eredmények alapján az előzetes opciók szerinti számítógépes elosztás érvényes. Ezt maga Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke is szóvá tette már, de magát a pedagógustársadalmat is megosztja a kérdés.
16. A 103-as cikkely az ösztöndíjakról rendelkezik. Érdemösztöndíjat az osztálybeli tanulók legkevesebb 30%-ának lehet adni. Itt az a gond, hogy amennyiben olyan szinten állapítják meg az ösztöndíj-jogosultság limitjét, ezt gyakran nem lehet majd teljesíteni: egy kevésbé „jó” osztály esetében igencsak kétséges az előírt 30 százalék betartása.

Miután pár hétig stagnált a tervezetek (merthogy a közoktatási mellett ott van a felsőfokú oktatásra vonatkozó jogszabálytervezet is) körüli diskurzus, pontosabban kormánykoalíciós háttéregyeztetések és alkuk tárgyát képezte, most mintha hevesebb fokozatra kapcsolt volna a történet. Maga a kormányfő is szeretné, ha március végére már az elnök elé kerülne a tisztelt házakon átgyúrt korszerű és harmatos közoktatási törvény. Mely szemléletében inkább szándék szintjén javasol új elemeket, de egészében képtelen valós, mélységében ható paradigmaváltás keretfeltételeit megteremteni.

(Nyitókép: Adobe Stock)