A PSD vonakodik az új tanügyi törvények elfogadásától

A tanügyi törvénytervezetek elfogadása a tavaszi parlamenti ülésszakban a Szociáldemokrata Párt (PSD) törvényhozási prioritásai közé tartozik – jelentette ki hétfőn a PSD elnöke.

Marcel Ciolacu a szociáldemokraták országos tanácsának ülése után tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a párt szakértői, élükön a képviselőház oktatási szakbizottságának elnökével, Natalia Intoteróval módosító javaslatokat fogalmaznak meg, amelyeket megvitatnak majd a koalícióban.

Fotó: Agerpres

Arra a kérdésre, tarthatónak látja-e a két tervezet parlamenti elfogadásának március 15-i határidejét, a PSD vezetője elmondta, a pénzügyminiszternek még meg kell vizsgálnia, hogy mekkora összegekkel terheli majd meg a költségvetést az új törvények alkalmazása. Emellett tárgyalni kell még a helyhatóságok képviselőivel is, mert a terhek egy jelentős része az önkormányzatokra hárul.

Ciolacu hangsúlyozta, hogy a jelenlegi tanügyi törvényen mindenképpen módosítani kell, „nem maradhat ebben a formában”. Kérdésre válaszolva elmondta, az lenne a normális, hogy az új jogszabály előírásai a következő tanévtől már alkalmazhatók legyenek.

Mint ismert, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetősége jóváhagyta az új oktatási törvények tervezetét – ezt Nicolae Ciucă miniszterelnök jelentette ki hétfőn.

Ciucă elmondta másik két kormánypárt, a PSD és az RMDSZ képviselőinek is bemutatják majd a jogszabály-javaslatokat a soron következő koalíciós egyeztetésen, amelyen a tervezetek elfogadásának menetrendjéről is dönteni fognak.

Nicolae Ciucă emlékeztetett, hogy az új oktatási törvények elfogadása az országos helyreállítási terv (PNRR) egyik célkitűzése, ezért a tervezeteket mielőbb jóvá kell hagyni. Úgy vélekedett, a parlamentnek legkésőbb március végéig, április elejéig el kell fogadnia a két jogszabályjavaslatot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?