Tanügyminiszter: nem változik a képességvizsga, a gimnáziumok felvételit szervezhetnek
A gimnáziumok kizárólag azon szakokra írhatnak ki külön felvételit, melyekre nagy a túljelentkezés.
A jelenlegi formában szervezik meg a jövőben is a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját, és emellett a gimnáziumok felvételi vizsgát is szervezhetnek azokra a szakokra, amelyeken az utóbbi években bizonyítottan nagy volt a túljelentkezés - közölte hétfőn a tanügyminiszter.
Ligia Deca az új oktatási törvények tervezetének ismertetésekor azt mondta, a nyolcadikosok képességvizsgája nem változik: a tanulók ezután is románból, anyanyelvből és matematikából vizsgáznak. Újítás viszont, hogy a gimnáziumok saját felvételit hirdethetnek meg azokra a szakokra, amelyeken az elmúlt időszakban magas volt a túljelentkezés. Ennek eldöntését az egyes gimnáziumok önálló döntésére bíznák.
Deca elmagyarázta, hogy ha egy gimnáziumban nagyon népszerű a biológia-kémia szak, ebből a két tantárgyból felvételit tarthatnak az ide jelentkező tanulók számára.
A miniszter hozzátette, a meghirdetett helyeknek csak a 60 százaléka tölthető be a felvételi révén, a fennmaradó 40 százalékot a képességfelmérő vizsgán elért eredmények alapján történő számítógépes elosztás dönti el. Ennek a 40 százaléknak a negyedét pedig a sajátos nevelési igényű, illetve a roma etnikumú jelentkezőknek tartják fenn a tervezet szerint - mondta a miniszter.
A tervezet arra is kitér, hogy a gimnáziumok által opcionálisan szervezhető felvételire egységes vizsgatételeket dolgoz ki az Országos Tanterv- és Kiértékelési Központ - tette hozzá Ligia Deca.