Május hetedike után fegyverropogástól, harci repülőgépek és drónok hangjától, robbanásoktól volt hangos Kasmír és az indiai-pakisztáni határvidék. A harcok intenzitása, a kemény fenyegetések, a harcias üzengetések és a felek eltökéltsége azt sugallta, hogy egy elhúzódó, akár háborúvá eszkalálódó konfliktusnak vagyunk a szemtanúi. És ez talán nem is lett volna annyira meglepő, hisz a két ország a történelem folyamán immár három háborút és számos alacsonyabb intenzitású összetűzést vívott meg egymással a mindkét fél által vitatott terület status quo-jának megváltoztatása céljából.

Négy intenzív, légi és szárazföldi harcokkal teli nap után szombaton érkezett a bejelentés: amerikai közvetítéssel, egyes hírforrások szerint személyesen Donald Trumpnak köszönhetően, a két fél felfüggesztette a harci cselekményeket és megállapodtak a tűzszünetben, illetve abban, hogy magas rangú katonai és politikai képviselők hétfőn tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy a felforrósodott helyzetre politikai-diplomáciai megoldást találjanak.

A szombati fegyverszüneti bejelentést követően ugyan elszigetelten és kis számban voltak még harci cselekmények, de összességében elmondható, hogy mind a pakisztáni, mind pedig az indiai fél elégedettek voltak a bejelentés után kialakult helyzettel. Hétfőn reggel még a csend uralkodott a térségben. Mi sem jobb bizonyítéka ennek, mint hogy a pakisztáni Pandzsábban már hétfőn visszatérhettek a diákok és az egyetemi hallgatók az iskolai padokba, India tervezi megnyitni a harcok alatt bezárt mintegy 32 civil repterét, illetve Kasmír India által ellenőrzött területére ugyan még kis számban és óvatosan, de elkezdtek visszatelepedni a harcok miatt menekülésre kényszerült családok.

Mindeközben pedig mindkét fél győztesnek kiáltotta ki magát. Pakisztán azzal büszkélkedik, hogy több tucat indiai katonai célpontra mért csapást, hogy öt indiai harci repülőt – köztük három francia gyártmányú, modern Rafale típusú gépet – semmisített meg, és foglyul ejtett egy indiai női pilótát. Ez utóbbit az indiai fél cáfolta, az előbbieket pedig nem erősítette meg. Ugyanakkor független források is beszámoltak arról, hogy India minimum egyet az említett Rafale repülőgépekből tényleg elvesztett.

India győzelemként jelentette be azt, hogy a légicsapások tizenegy terrorista infrastruktúrát vettek célba Pakisztán és Kasmír Pakisztán által ellenőrzött területén, aminek következtében több mint 100 terrorista esett áldozatul, köztük azon három személy is, akik a 2019-es, indiai katonák ellen elkövetett merénylet kitervelői és megszervezői voltak.

Fontos kihangsúlyozni, hogy a fegyverek elhallgatása és a felek közötti tárgyalások valószínűsíthető elkezdődése mindenképp jó hír, még ha mind a helybeli lakosok, mind pedig a szakértők egy jelentős része arra figyelmeztet, hogy még korai „pezsgőt bontani”, hisz a harcok bármely pillanatban kiújulhatnak. A megállapodott fegyverszünet ugyanis jó eséllyel elejét vette egy újabb háborúnak India és Pakisztán között, amely a világtörténelem első olyan katonai összecsapása lett volna, amelyben két atomhatalom van direkt módon, face-to-face implikálva. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy ennek a háborúnak sikerült még időben elejét venni, és ezzel egy potenciális nukleáris konfliktust megelőzni. De miért is nagy a veszélye annak, hogy egy indiai-pakisztáni háború esetében a nukleáris csapásmérő eszközök is bevetésre kerüljenek? Erre a kérdésre a választ a két állam nukleáris doktrínája szolgáltatja. Röviden, és anélkül hogy túlságosan elmélyednénk ennek a két dokumentumnak a részleteibe azt érdemes megjegyezni, hogy míg az indiai nukleáris doktrína tartalmazza az úgynevezett „No First Use” elvét, addig a pakisztáni ezzel kapcsolatban sokkal megengedőbb és homályosabb. India egyértelművé tette, hogy nukleáris támadást csak válaszcsapásként és csak nukleáris hatalom ellen indít, de fenntartja annak a lehetőségnek a mérlegelését, hogy amennyiben az országot vagy az indiai hadsereg katonáit bárhol a világon vegyi vagy biológiai támadás éri, az elkövető(k) ellen válaszként akár az atomcsapást is alkalmazhatja. Ennél azonban sokkal homályosabb és szubjektívebb a pakisztáni doktrína. Először is azért, mert nem tartalmazza a „No First Use” elvét, ami azt jelenti, hogy konvencionális támadás esetén Pakisztán válaszolhat nukleáris fegyverrel. Azok a szubjektív vörös vonalak, amelyeket a pakisztáni fél meghúzott, mint lehetséges kiváltó okok, vagyis amelyek átlépése maga után vonhat nukleáris választ, egyrészt az állam területi, másrészt katonai veszteségeire, gazdasági és politikai destabilizációt okozó harci cselekményekre vonatkoznak. Anélkül hivatkozik azonban ezekre, hogy konkrétan meghatározná, hogy mit is jelent Pakisztán területe vagy katonai ereje nagy részének elvesztése, vagy, hogy mit kell érteni az ország gazdaságát fojtogató, illetve politikai destabilizációt eredményező cselekményeken. Tulajdonképpen kijelenthető, hogy szubjektív „mutatókhoz”, veszteségekhez köti a nukleáris támadás lehetőségét, ami homályossá, kiszámíthatatlanná teszi egy esetleges indiai-pakisztáni háború nukleáris irányba történő eszkalációját. Erre pedig még az is ráerősít, hogy mind a katonai létszám, mind pedig az egyes fegyvernemek tekintetében India messze nagyobb erőt képvisel Pakisztánnál, ergo egy háború esetén könnyen állhat elő az a helyzet, hogy Pakisztán a téves döntést hozza meg. Ezért fontos az, hogy a térségben, még ha átmenetileg is, de a fegyverek elhallgattak!

(Nyitókép forrása: bhd.1cdn.vn)