Felriadok. Hétfő van. Bekapcsolom a kávéfőzőt. Kitöltöm a kávét. Leülök a tévé elé. Rákeresek a hírcsatornára. Bele se kortyolok a kávéba, máris érzem, megugrott a vérnyomásom. A tévén futnak a szalagcímek: Összeomlott a bukaresti értéktőzsde. Zuhan a lej. Umbrărescu cége felfüggesztette az autópálya-építéseket. Nyugati nagyvállalatok elhagyják Romániát. Egekben a munkanélküliek száma. Románia kölcsönért folyamodott, de senki sem akar kölcsönt folyósítani. Nő az áfa. Nő a jövedelemadó. Az Európai Unió jegeli az infrastrukturális beruházások finanszírozását.

Ott, a képernyőn pislog a politikai információ is: az államfő Călin Georgescut jelöli az AUR–PSD–POT kormánykoalíció miniszterelnökének. Névtelen források szerint Victor Ponta lesz a PSD elnöke, egyúttal a koalíciós kormány miniszterelnök-helyettese. Dan Tanasă a művelődési miniszter.

Felkászálódom, és leugrom a közeli boltba, a tej, a tojás, a hús, a zöldségek negyedével többe kerülnek, mint pénteken. Feleségem hív, hogy a patikában nem adnak kompenzált árú gyógyszert nyugdíjas szüleinek. Barátom telefonál, hogy figyelmeztette a főnöke, a nyugati cégtulajdonos bejelentette, kivonul a hazai piacról, legjobb esetben leépítések lesznek a cégnél.

Fiam érdeklődik, élhet-e továbbra is magyarországi ösztöndíjával.

Hazatámolygok, a postaládából kiveszem a leveleket, köztük a villany-, a gáz- és a telefonszámla. Utóbbi csak az euróárfolyam erősödésével lett nagyobb, előbbi kétszeresére drágult.

Elhajtok a benzinkúthoz, abban reménykedem, hogy már 1 lej lett egy liter üzemanyag, ahogyan az államfő még jelöltként ígérte. 1 lej híján 10… Káromkodni kél kedvem, hogy milyen barmok vagyunk.

Szerencsére felébredek, rápillantok az órámra, s látom, hogy május 12. van. Május 19. odébb van.

Rémálom volt, hogy a választások utáni napra ébredtem.

De jó lenne, ha egyre többen ráébrednének, hogy ha a recesszió nem kerülhető is el, az a borzalom, amit vizionáltam, mégsem lesz mindennapjaink valósága, ha…

Ha elmegyünk szavazni, s a sokkal kisebbik rosszat választjuk.