Lehullt az álarc!

Sokan azok közül, akik a Szociáldemokrata Pártot (PSD) vélték büntetni azzal, hogy George Simionra szavaztak, vagy csak azért sem szavaztak Crin Antonescura, örömmel nyugtázhatták, hogy a PSD Marcel Ciolacu lemondását kérte. Ez lesz a párt megújulásának lehetősége – mondták.

Fél nap sem telt el, s kiderült, az PSD boszorkánykonyhájában máris kifőzték az örökhatalom elixírjét.

Az PSD tönkretette Romániát, és most menekül – mondhatták a megvezetettek. Hogy valójában előremenekült, akkor derült ki, amikor Marcel Ciolacu bejelentette, hogy ő és a pártja nem hajlandó arra buzdítani az PSD szavazóit, hogy szavazzanak Nicușor Danra.

Igaz, hogy George Simionra sem. De emlékezzünk, hogy decemberben is ezt tette, tétovázott, hogy kimondja, kit támogat Georgescu és Lasconi közül. Az PSD bizonyította, hogy két vasat tart a tűzben, visszavonul a kormányzástól, de csak azért, hogy visszatérhessen akár az européer csapat, akár a szuverenisták oldalán. Folytatja a választási kampányban alkalmazott taktikáját, amikor színből Crin Antonescut támogatta, szívből pedig Victor Pontát, segítve ezzel a Simion-Georgescu tábort, hogy a könnyebben verhető jelölttel kerüljenek a második fordulóba.

Az PSD Európa-párti álarca lehullt, nem européerek pártja, hanem valójában gátlástalan opportunisták gyülekezete, akik készek átadni Romániát még Oroszországnak is, ha ez ott tartja őket a közpénzcsapnál, és távol tartja őket az igazságszolgáltatástól.

Az PSD nem becsületbeli gesztusként távozik a kormányból. Fogalmuk sincs, hogy mi az a becsület. Számításból vonultak vissza, hogy győzteskét térhessenek vissza. Alapos a gyanúm, hogy Marcel Ciolacu azért nem buzdít a Nicușor Danra való szavazásra, mert az PSD szürke eminenciásai abban reménykednek, hogy ha George Simion lesz az elnök, tálcán kínálhatnak neki egy átmeneti kormányt egy ideiglenes miniszterelnökkel. Ez lehetővé teszi az AUR és a POT számára, hogy új miniszterelnököt javasoljon. Például Călin Georgescut. Ha a parlament nem hajlandó megszavazni őt, Simion más nevet fog javasolni: Anamaria Gavrilát. Újabb elutasítás esetén George Simion feloszlatja a parlamentet, és előrehozott parlamenti választások lesznek. Az elnökség, a kormány és a parlament oroszbarát, nyugatellenes lesz. Románia nemzetközi szinten elszigetelődik, összeomlik a gazdaság. Szegénység lesz, és kétségbeesés. A hatalom kisebbségellenes intézkedésekkel próbál majd némi elégtételt szerezni szavazóinak. Lehull a diktatúra vasfüggönye. Ismét irigykedve nézünk át a másik oldalon lévő szabad világra. Idehaza meg ugyanazok a szociáldemokraták melegednek a hatalom tűzénél, akiket az AUR-t megszavazva el akartunk postázni a történelem szemétládájába. Jól ki van ez fundálva! Kivédhetjük ezt? Talán, de csak akkor, ha nagy számban megyünk el szavazni, s voksunkat a szabad és európai Romániára ütjük.

Ha nem, megtörténhet, hogy hosszú évtizedekig ez lesz az utolsó szabad választás.

(Nyitókép: rfi.ro)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?