A világ azt mondhatja, hogy nem érdemes megmenteni az Európa párti Romániát, jöjjön az ár, és söpörjön el mindent. Mert el fog söpörni! Ha Simion győz, az lesz nagyban, ami volt Călin Georgescu első fordulós győzelme után kicsiben.

Túl vagyunk az elnökjelöltek első két tévévitáján, s noha hátra van ma este még egy, eltöprenghetünk azon, hogy hiányzott-e valakinek ez a cirkuszra inkább emlékeztető szócsörte, lettünk-e általa tisztábban látók a jelölteket illetően, sikerült-e mozgósítani, szavazásra bírni a sok százezer bizonytalankodót.

Ki-ki döntse el maga.

Én hajlok arra a véleményre, hogy a két tévévita arról szólt, hogy hogyan veszítsd el az elnökválasztást. A jelöltek bizonyították, nem alkalmasok az államelnöki tisztségre. Leginkább George Simion és Victor Ponta megfutamodása erősített meg a már korábban kialakult véleményemben. Gyáva mód visszavonultak a vitából, Simion félt, hogy kiderül: még mindig a lelátók szurkolóinak hangján beszél vagy legjobb esetben Adamita Dandanache stílusában deklamál; a politikához, mint a közjó megvalósításának eszközéhez nem ért. Ponta a szembesítéstől tartott, attól, hogy árulásait meg kell magyaráznia. Noha Crin Antonescu másnap is ügyelt, hogy ne bántsa Pontát. Egyrészt sokat tudnak egymásról régi szövetségesekként, másrészt a kormánykoalíció jelöltjének nem Victor Ponta a fő ellenfele, hanem Nicușor Dan.

Elena Lasconi jóságos nagymamaként tűnt fel, aki időnként filozófiai magasságokba emelkedett: emlékeztetett, hogy a valóság a tudat kivetülése.

Nicușor Dan több ízben is magyarázkodni kényszerült. A legkínosabb az volt amikor a jeles matematikusnak nem sikerült bizonyítani annak a matematikai felvetésnek az igazát, miszerint elkölthetsz 720 ezer lejt kampányra a bevallott 560 ezer lejes adományból.

A tévévita során a jelöltek többnyire félrebeszéltek. Úgy éreztem magam, mintha egy vendéglőben a pincérek azt ecsetelték volna, mi mindent főzhetnének a konyhában a mesterszakácsok helyén. Elnökjelöltként azt ecsetelték, mit tennének ők az országért, a népért, de csupa-csupa olyan megoldást kínáltak, ami nem esik az elnök hatáskörébe, az a miniszterelnök dolga. Ezt néhányszor Crin Antonescu jelezte is a műsorvezetőknek. Hasztalan.

Miképpen hasztalannak tűnik a független elemző, Alina Mungiu Pippidi figyelmeztetése is: ezek után a világ azt mondhatja, hogy nem érdemes megmenteni az Európa párti Romániát, jöjjön az ár, és söpörjön el mindent. Mert el fog söpörni! Ha Simion győz, az lesz nagyban, ami volt Călin Georgescu első fordulós győzelme után kicsiben: zuhan a tőzsde, aztán a román vállalatok elértéktelenednek, az alkalmazottak munkanélküliekké válnak, az államnak nem lesz ahonnan kölcsönkérnie a nyugdíjak kifizetésére.

Az européer elnökjelöltek elszalasztották az alkalmat, hogy egymás befeketítése helyett világosan kimondják: a szuverenisták győzelme gazdasági káoszba taszítaná az országot.

Egyébként, ha azt kérdezik: ki nyerte a tévévitát, hadd emlékeztessek egy társadalmi kísérletre. Amerikai elnökválasztások tévévitáján voltak olyan kérdések, amelyekre azonos választ adott a republikánus és a demokrata jelölt. Közvélemény-kutatók megkérdezték a demokrata és a republikánus szavazókat, ki adott adekvátabb választ a két jelölt közül. Minő meglepetés: a demokraták a demokrata jelöltet találták jobbnak, a republikánus jelöltet pedig minimum szamárnak, a republikánusok éppen fordítva. Így bizonyították: a politikai látás vakhitből van. Legyünk ennek tudatában!

U.I Volt a tévévitának egy üde pillanata is. Amikor John Ion Banu Muscel Jankó básra fogta a dolgot, s megkérdezte: mit keres ő itt az elnökjelöltek közt. Nos a jelölteket hallgatva mi is ugyanazt kérdeztük volna meg legtöbbjüktől...