Hosszú évek óta a májusi elnökválasztás lesz az első választás, amelyen nem indul magyar jelölt. „Akkor meg mi közünk hozzá? Döntsön nálunk nélkül a többség, hogy ki legyen Románia elnöke!” – mondhatnánk. S még felmentést is jelenthetne közönyünkre az, hogy 1992 óta legfeljebb a kisebbik rosszat választhattuk, s legutóbb kétszer is kiderült, a kisebbik rossz, a kisebbségi jelölt is elnökként a nagyon rosszat jelentette közösségünknek. De nincs felmentés!

Nincs felmentés arra, ha szemellenzősen eltekintünk attól, hogy Romániában élünk, mindennapjaink valósága, életkörülményeink is úgy alakulnak, ahogy a bukaresti elöljárók értik, hogy politizálni annyit jelent, mint a közjó megteremtésén dolgozni. És nem mindegy, hogy a választott vezetőink 0 vagy 40, 60 százalékban figyelnek a közjóra. (100 százalékot elvárni – még ha megígérik is! – a mai politikusi nemzedéktől nemcsak dőreség, hanem egyenesen önáltatás...)

A májusi választás ezért nem tét nélküli! A választáson részt venni pedig ajánlott azoknak, akik a semmisnek nyilvánított elnökválasztás és a parlamenti választás után megrettentek, mert a múlt árnyai kezdtek kísérteni.

A múlt vészterhes jövőként sejlett fel, amikor olyan kétes személyek, politikai alakulatok nyerték el a lakosság negyven százalékának bizalmát, akik a legionáriusokat dicsérték, Románia uniós tagságának hasznát vonták kétségbe. Fenyeget a múlt visszatérte most is, amikor egy politikai kalandor ment, s kettő jött helyette, amikor a szélsőségesség – a rendszerellenesség divatos köpenyébe bújva – hódít.

Nem mindegy, hogy kire bízzuk Románia külpolitikáját: egy futball drukkerből lett népvezérre, egy szövetségesből lett magyargyűlölőre, esetleg egy értelmiségire, Bukarest polgármesterére, aki ebben a kampányban legfeljebb annyit üzent a magyaroknak, hogy Iohannist tanácsadójának fogadná, vagy arra a jelöltre, aki tiszteli a magyarokat. Nem mindegy, hogy kire bízzuk elért jogainkat.

Nincs kétségem, hogy Olvasóim utóbbiak valamelyikére voksolnának. Én Crin Antonescut választom!

Akkor is, ha az örök lázadók Antonescu évekkel ezelőtt tett nyilatkozatával próbálnak meg lebeszélni arról, hogy rá szavazzunk, egyáltalán, hogy szavazzunk a jövőnkről.

A mi elnökünk – Emil Constantinescun kívül – senki sem akart lenni. Talán érdemes lenne kipróbálni közösen építeni a közös jövőt. Érdemes (még egy) esélyt adni Románia elnökének és az RMDSZ-nek a kohabilitációra. Ehhez olyan elnök kell, akit mi is támogattunk a választásokon.

Azt ma már senki sem vitatja, hogy az RMDSZ kormánytagként tudja a leginkább érvényesíteni az erdélyi magyarok képviseletét. Ha kormányon van az RMDSZ, fejlődnek a falvaink, városaink. Ha kimaradunk a kormányból, mások döntenek helyettünk, rólunk, ellenünk. Az RMDSZ akkor erős, ha bent van a kormányban. Most bent vagyunk: erős minisztériumokat vezetünk, közösségünk jövőjét és az ország sorsát befolyásolni tudjuk.

Ha azonban nem Crin Antonescu nyer, az européer kormány bukhat. Az RMDSZ kormányon kívül kerülhet. Magyargyűlölő vagy jobb esetben magyarellenes koalíció vezetheti vissza az országot a múltba, a társadalmat abba a korszakba, amikor a magyarverés, a székely zászló égetése megszokott volt. Amikor magyarok életére törtek Marosvásárhelyen, magyarokat üldöztek Kolozsváron, ahol minden társadalmi, gazdasági problémáért a magyarok voltak a felelősek. Tőlünk is függ, hogy a magyarellenesség norma lesz-e Romániában...

Hogy ez nem is olyan légből kapott ijedelem, annak a jelei már most a kampányban is jelentkeztek. Például Kolozsvárt, ahol futball huligánok kiskorúakat vertek, mert magyarul beszéltek.

Szinte hallom az ellenhangokat: Crin Antonescu is csak olyan, mint a többiek, ő sem jobb a Deákné vásznánál, miért strapálnánk magunkat május negyedikén, ez legyen az ők gondjuk stb.

Igaz, Crin Antonescu sem egy tökéletes jelölt, ám ő végre nem a kisebbik rossz. A jelöltek közül ő tűnik a legmegfelelőbbnek arra, hogy a romániai magyaroknak végre legyen elnökük, aki őket a romániai társadalom alkotó közösségének tekinti. Ő tűnik a legalkalmasabbnak arra, hogy elhárítsa a káoszt, amely fenyeget.

És nem, nem az „ők” gondjuk! Ha rosszul döntünk, vagy nem döntünk a mi bajunk gyűlhet meg.

A választás: létezés. Amilyen mértékben képtelenné válik a közösség a választásra, olyan mértékben szűnik meg létezni.

Mérlegelve szempontjaimat, tisztelettel kérem: Tessék választani!

(Nyitókép: Agerpres)